Szemészet, 2015 (152. évfolyam, 1-4. szám)
2015-09-01 / 3. szám
Korszakváltás az előrehaladott basalioma terápiájában Az epidermalis tumoroknak három alapvető fajtáját különbözetjük meg: a hámsejtekből kiinduló basaliomát és spinaliomát (nem melanoma típusú daganatok), illetve a melanocytákból kiinduló melanoma malignumot. A fehér bőrű populációban a basalioma a leggyakoribb tumortípus, csekély áttétképző hajlama miatt azonban kevésbé veszélyes, mint például a gyorsan metasztatizáló melanoma. A rendkívül magas incidenciábót ugyanakkor az következik, hogy itt is szép számmal akadnak terápiás kihívást jelentő esetek. 1903-ban Krompecher Ödön volt az, aki a világon elsőként leírta ezt a daganattípust. A basalioma elnevezés is tőle származik, ő ugyanis azt a bazálsejtek rosszindulatú burjánzásaként azonosította, amit ma azzal egészíthetünk ki, hogy a daganat jellege ugyan bazálsejtes, a kiindulási helye viszont a szőrtüsző. A basalioma vonatkozásában a pontos incidenda különböző okok miatt nem ismert. Ezek közül egy lehet, hogy az egyébként is polimorbid idős betegeknél a lassú progressziójű (és áttétet nagyon ritkán képező) tumor nem kerül felismerésre, sőt, boncolás során sem feltétlenül rögzítik jelentlétét. A pontos adatgyűjtést az önálló BNO-kód hiánya is igencsak megnehezíti a basalioma ugyanis csak a „A bőr egyéb sejtes daganatai” alá sorolható be más daganatokkal együtt. Ha a basalioma háziorvosi vagy magánorvosi szinten kerül ellátásra, gyakran nem történik meg a hisztológiai vizsgálat, ami az onkológiai adatgyűjtésben nélkülözhetetlen. A recidívákat szintén sokszor nem dokumentálják megfelelően. A felsorolt okok miatt joggal feltételezhető, hogy a statisztikai adatok alábecsülik a valós előfordulást. Nemzetközi epidemiológiai adatok alapján fehér bőrű populációban a basalioma élethossz prevalenciája 28-33% (a spinaliomáé 7-11%), vagyis minden harmadik ember számíthat rá, hogy élete során kialakul nála ez a daganat. Az előfordulás ráadásul az 1960-as évek óta folyamatosan növekszik, és nagy valószínűséggel ez a tendencia tovább folytatódik. Ma is érvényes alapelv, hogy a bazálsejtes karcinóma ellátásában a sebészi excízió a gold standard módszer, amely a daganat eltávolításán túl a hisztológiai verifikációt is lehetővé teszi. Különösen nem komplikált esetekben jellemzi nagy sikerességi arány, az ötéves gyógyulási ráta 95%, vagy ennél is magasabb. Amennyiben a sebészi ellátás nem kivitelezhető úgy, ahogy az kívánatos lenne, az esetek többségében létezik olyan alternatíva (elektrokauteres excochleáció, cryoterápia, mikroszkóposán kontrollált sebészet vagy Mohs’ surgery), amelyek sikerességi rátája hasonlóan jó, vagyis 95% feletti (Mohs’ technika esetében közel 100%). Tekintettel azonban a magas prevalenciára, a betegek azon néhány %-a, aki nem gyógyul meg, jelentős betegpopulációt képvisel, amelynek ellátása komoly kihívást jelent. A kezdetben kicsiny elváltozásból ugyanis a progresszió során előrehaladott, mélybe terjedő, akár csont-porc destrukciót is okozó, irrezekábilis tumor alakulhat ki. Ha a basaliomában szenvedő betegpopulációt piramissal szemléltetjük, annak nagyobb, alsó részét a nem komplikált esetek alkotják, ahol az időben történő diagnózis és megfelelő biztonsági zónával végzett eltávolítás után a recidiva kockázata viszonylag alacsony A piramis csúcsán vannak a lokálisan előrehaladott (lágyrészekre, periosteumra terjedő) és a metasztatizáló esetek - és bár ez az összes beteg kis százaléka, a magas előfordulási gyakoriság miatt egyáltalán nem elhanyagolható számú betegről van szó. Ezek az esetek az anaemizálódás, az immunrendszer nagyfokú legyengülése miatt interkurrens fertőzések révén halálhoz vezetnek. Előrehaladott (lokálisan előrehaladott vagy metasztatizáló) bazálsejtes karcinóma esetében a médián túlélés 8-14 hónap, az ötéves túlélés 10%. Kívánatos, hogy az olyan esetekben is, amikor sem a sebészi, sem a további terápiás lehetőségek (radioterápia, cryoterápia, fotodinámiás terápia, lokális terápiák) nem működnek, legyen terápiás lehetőségünk.
