Szemészet, 2015 (152. évfolyam, 1-4. szám)
2015-09-01 / 3. szám
Evaluation of the biomechanical properties of the anterior lens capsule nyílás ellenállóságának fontosságára. A leggyakrabban alkalmazott tokmegnyitási technika a folyamatos köralakú capsulorhexis (CCC) (9). Bíró összefoglalása részletesen tartalmazza azokat az elméleti megfontolásokat és kulcslépéseket, amelyekkel elkészíthető az ideális capsulorhexis (6), ami mechanikai szempontból gyakorlatilag tökéletesnek tekinthető (11). A CCC a mechanikai ellenállóságán túl még számos más előnnyel is rendelkezik, de hátránya, hogy teljes egészében kézzel készül, így a pontossága és reprodukálhatósága lényegében a sebész tapasztalatától és ügyességétől függ. A femtoszekundumos lézer intraocularis felhasználásával elérhetővé vált a rendkívül pontos és reprodukálható femtoszekundumos lézeres capsulotomia (FLC) (18). Azonban az FLC mechanikai ellenállóságával kapcsolatban az irodalmi adatok ellentmondásosak. Sertésszemeken végzett tanulmányokban azt igazolták, hogy az FLC mechanikailag ellenállóbb toknyílást eredményez, mint a CCC (4, 7, 8). Ezzel szemben egy nagy, multicentrikus klinikai vizsgálatban azt találták, hogy a toknyílás berepedésének esélye FLC esetében 1,87%, míg CCC esetében csupán 0,12% (1). Mastropasqua és munkatársai leírták, hogy CCC után a nyílás széle rendkívül sima az FLC-vel összehasonlítva, ami egy barázdált, fűrészfogszerű karakterisztikát mutat. Sőt, az alkalmazott lézerenergia nagysága fordított arányban áll a szél minőségével (minél nagyobb az alkalmazott lézer energiája, annál egyenetlenebb a nyílás szélének a felszíne) (15). Trivedi és munkatársai különböző tokmegnyitási technikákat vizsgáltak, és azt találták, hogy minél simább a capsulotomia széle, annál ellenállóbb a képzett nyílás (26). Ennek magyarázatául egy végeselem modell szolgál, miszerint egy barázdált peremű toknyílás mechanikailag kevésbé ellenálló, mint egy sima, mert a mechanikai stressz aránytalanul oszlik el a peremen a nyújtás során (11). Mások vizsgálatai is az FLC barázdált szélét igazolták (1, 2, 5,10, 16, 23, 24), így eddig nincs megfelelő magyarázat arra, hogy miért is lenne erősebb a lézeres toknyílás a manuálisnál. A fenti ellentmondásos irodalmi adatok miatt munkacsoportunk célul tűzte ki, hogy megvizsgálja és összehasonlítsa a szemlencse elülső tokjának ultrastruktúráját és biomechanikai viselkedését CCC és FLC után, illetve elemezze, hogy az alkalmazott lézerenergia hatással van-e a fentiekre. Anyagok és módszerek Minták Frissen enucleált sertésszemeket vontunk be a vizsgálatba, amelyeket egy közeli vágóhídról szereztünk be. A szemeket véletlenszerűen válogattuk be a vizsgálati csoportokba. A CCC-csoportban a corneát és az irist ollóval eltávolítottuk, így szabadon hozzáfértünk az egész elülső tokhoz. Ezt követően CCC-t végeztünk cystotom és rhexis csipesz segítségével. A célunk egy centrált, kerek, 5 mm átmérőjű nyílás készítése volt. A lézeres csoportokban a capsulotomiát LenSx (The LenSx Laser, Alcon Corp. Forth Worth, TX) femtolézerrendszerrel készítettük el, a SoftFit kontaktlencsével rendelkező interfészt használva. A szemlencse pontos helyzetét a beépített, nagyfelbontású, valósidejű OCT-vel határoztuk meg. Minden esetben 5 mm átmérőjű capsulotomiát készítettünk. Ugyanazon lézerbeállításokat alkalmaztunk, kivéve az alkalmazott energiaszinteket, amely alapján három csoportot képeztünk. Az FLCl-csoportban (alacsony energia) 2 pj, az FLC2-csoportban (közepes energia) 5 /ij, az FLC3-csoportban (magas energia) 10 /rj energiát alkalmaztunk. A lézeres kezelést követően a corneát és az irist szintén eltávolítottuk. Miután CCC-vel, vagy FLC-vel elkészültek a nyílások, mindegyik vizsgálati csoportban az elülső tokot egy tokolló segítségével körbevágtuk az equator mentén: így gyűrű alakú mintákat kaptunk. Minden mintát (festés nélkül) fénymikroszkóp (BX 51M; Olympus Co., Tokyo, Japan) alatt megvizsgáltunk, hogy megbizonyosodjunk azok geometriai hasonlóságáról. Azokat a mintákat, amelyek alakban, vagy méretben nem voltak megfelelőek, illetve azokat, ahol a nyílás szélén szabálytalanságok (peremhibák) voltak láthatók; kizártuk a vizsgálatból. Összességében 125 minta felelt meg a fent említett kritériumoknak. 50 db mintát vontunk be a CCC-csoportba és 25-25-25 mintát az FLC1-, FLC2- és FLC3-csoportokba. Mechanikai teszt A mechanikai teszteket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Polimertechnika Tanszékén végeztük egy szakítógép (Zwick Z005; Zwick GmbH & Со. KG, Ulm, Germany) és egy általunk tervezett és épített mintabefogó segítségével. A befogó két darab polírozott, 0,4 mm sugarú acél tüskét tartalmazott. A gyűrű alakú tokmintákat óvatosan felfűztük a két tüskére, amelyeket előzőleg metilcellulózzal vontunk be, hogy a súrlódást csökkentsük. A teszt alatt a befogó egy kamrába merült, melyet szobahőmérsékletű BBS-sel (balanced salt solution) töltöttünk fel, hogy a mintát óvjuk a kiszáradástól. Az alsó tüske rögzített pozícióban volt. A felső tüske egy erőmérő cellával volt egybeépítve (szenzitivitása 0,01 mN), amelyet egy léptetőmotor állandó sebességgel (10 mm/ perc) folyamatosan távolított el az alsó tüskétől. Eközben a minta nyúlás alá került; a folyamat egészen a minta elszakadásáig tartott. A nyújtáshoz szükséges erőt és a mozgó tüske elmozdulását a gyártó szoftverével (testXpert; Zwick GmbH & Со. KG, Ulm, Germany) folyamatosan 124
