Szemészet, 2014 (151. évfolyam, 1-4. szám)

2014-03-01 / 1. szám

To the 250th anniversary of Georg Joseph Beer’s birth

Beer 1786-ban, 23 évesen Bécsben befejezte egyetemi tanulmányait, ahol Joseph Barth (1743-1818) mellett, mint anatómiai illusztrátor tevékenykedett. A szemészet iránti elkötelezettségét jól példázza, hogy még ugyanebben az évben saját lakásának két szobájában privát szemészeti rendelést indított, ahol saját költségén ápolta a szegény szembetegeket. Beer tanulmányai befejeztével tovább folytatta illusztráton tevékenységét az egyetemen abban a reményben, hogy Barth viszonzásul szemészetre oktatja (1). Barth-пэк, aki Mária Terézia utasítására az addigra európai hírnévvel bíró vándorszemész, Baron Michael de Wenzeltol (1724-1790) a szemészetet, elsősorban a Daviel-féle hályogsebészetet elsajátította, a tudás továbbadására nem volt kedve. Azt hangoztatta, hogy Bécs számára egy szemorvos elegendő (12). Beer később azt írta: Barth vezetőként elviselhetetlen volt. Arroganciája, despotizmusa mindazon kollégák elidegenedését okozta, akik nem voltak hajlandók csizmáját csókolni (1, 9, 11).

Barth később, már II. József rendelkezésének megfelelően Joseph Ehrenrittert, Johann Adam Schmidtet (1759-1809) és Georg P. Prochaskat (1749-1820) is kénytelen volt szemészetre oktatni (1, 11), de Beert elutasította. Schmidt 1788-tól az anatómia és a sebészet társprofesszora volt a József Akadémián (Josephinum) és Barth tanítása nyomán a szemészorvosi képesítést is megszerezte (10, 11).

Mielőtt egy új szakma, mint a szemészet önállósága, különálló tantárgyként való taníthatósága elfogadást nyert volna, annak hasznosságát és értékét a szegények ingyenes kezelésén keresztül kellett bizonyítani (11). Beer ezt az utat járta be az említett cél elérése érdekében. Pályájának első éveiben kizárólag magánrendelést folytatott, és betegein keresztül kényszerből, önmaga tanítója lévén a tapasztalás útját választotta legjobb mesteréül. Feljegyzései szerint az első öt évben 1587 beteget kezelt, és 154 műtétje közül 124 sikerrel zárult (1). Kora

orvosaitól eltérően orvosi tevékenységének centrumába egy szakmát, a szemészetet állította. Már ez önmagában ellenérzéseket válthatott ki ellenfeleiben, hiszen a kor szellemének megfelelően a gyógyítás művészének, az orvosnak több szakmán átívelő tudást szükségeltetett felmutatnia, melynek az általános anatómia és sebészet kellett, hogy alappilléreit képezze. Másrészről pedig a sarlatánok és vándor okulisták táborába alacsonyodhatott könnyen az, ki csak egy területen jeleskedett (9, 10, 11).

Az emberi gyarlóságnak és történelmi rövidlátásnak Barth, Schmidt, majd később Prochaska is emblematibus példáivá váltak, amikor megpróbálták a fiatal tehetséges Beert mind szakmailag mind emberileg ellehetetleníteni. Beernek minden igyekezetére és tudására szüksége volt, hogy elhárítsa azon támadásokat, amelyek orvosi tekintélyének, praxisának végét jelenthették volna. Ehhez szüksége volt arra, hogy kezdetben a kétséges kimenetelű eseteket elhárítsa és gyógyító tevékenységét a gyógyulásra esélyesebb betegekre korlátozza.

Beernek azonban nemcsak szemész társaival, de Andreas Joseph von Stiffttel (1760-1836) is meg kellett küzdenie, aki mint udvari orvos, Protomedicus tevékenykedett, és az orvosi fakultás állami szintű igazgatása volt feladata (1, 6). Albert, Beerrdl írt munkájában Beer ádáz ellenfelei közt említi Stifftet, akinek hathatós tevékenysége miatt hiúsult meg Beer önálló tanszék felállítására tett számtalan kísérlete (1797, 1805, 1807 években) (1). Érdekes, hogy hazánkban éppen Stifft törekvéseinek eredményeképpen nyílt meg 1801-ben az első önálló szemészeti osztály a pesti egyetemen (12) és későbbiekben, 1817- ben, a bécsi egyetemi szemklinikát megelőzve a szemészet önálló tanszéki rangra emelkedhetett (5, 13). Gyory szerint Stifft a pesti fakultás vezetőinek ellenérzéseivel szemben valósította meg törekvéseit, következésképpen nem a szemészet fejlődését gátolta, hanem személyes

ellenszenvtől átitatva magának Beernek állított a bécsi egyetemen áthatolhatatlan falakat (8).

Barth korai, 1791-es visszavonulása után a korábban Prágában működő Prochaska vette át Bécsben a szemészet oktatását, amelyet az élettan tanításával párhuzamosan végzett (1, 9, 10, 11). Prochaska azért sem támogatta egy önálló szemészeti tanszék létrehozását, mert az a szemészet oktatásának elvesztését jelenhette volna számára.

Beer egyre növekvő népszerűségének nehezen lehetett gátat szabni, melyet jól jellemez, hogy az 1790-es évektől már a bécsi közkórházban (Allgemeines Krankenhaus) is végezhette műtétéit (1). Számos dolgozata is megjelent a kilencvenes évek elején, amelyek közül kiemelkedő a szisztémás kórképek kapcsán kialakuló szembetegségek, valamint a katarakta és cornea betegségével foglalkozó munkái. Szemészettörténeti jelentőséggel bír a Bibliotheca Ophthalmica (Repertorium) című összefoglalója, ahol korának 1797-ig elérhető publikációit rendszerezte (1, 2, 3, 9, 10, 11). Lehre der Augenkrankheiten című 1792-ben megjelent munkájában már számos kórképről ad pontos leírást: a myopia lehetséges okairól, a katarakta sebészi kezeléséről, azonban könyvét Hirschberg még korai kiforratlan munkaként értékelte (4, 10, 11). Kétségkívül az utókor számára legértékesebb műve a kétkötetes Lehre von den Augenkrankheiten (1813, 1817) (2. ábra), amelyet angol nyelvre is lefordítottak. Könyvében Beer a szembetegségek osztályozásában még az ophthalmia interna és externa felosztást követi. Vizsgálómódszerként a lupe előnyeit hangsúlyozza. Hirschberg - feltehetően a gyulladásos kórképek részletes ismertetése és kiváló illusztrációi folytán - Beer könyvét korának legkitűnőbb tudományos munkájaként értékeli (2, 9, 10, 11). Beer elsőként írta le könyvében, hogy uveitishez glaukóma társulhat és ilyen tárgyú közlemények ma is hivatkoznak rá. Beer a szemészet minden ágában értékeset alkotott.