Szemészet, 2013 (150. évfolyam, 1-4. szám)
2013-06-01 / 2. szám
Histopathdtogical findings in conjunctivochalasis - a case series A conjunctivochalasis a kötőhártya olyan tartós megereszkedése, megnyúlása, amelynek következtében a szemhéjszéllel párhuzamosan - súlyosabb esetben a temporalis, nazális és a felső kötőhártya-területeken - bulbaris redók alakulnak ki, amelyek a könnyfilm egységét megbontva és a könnyelfolyást akadályozva, súlyosabb esetben könnycsorgáshoz vezetve okoznak jellegzetes panaszokat (14). Az elnevezés a latin conjunctivus és a görög chalasis (ellazulás, elernyedés) szóból ered (14). A kórkép első említése Middlemore-tól származik 1835-ből (14), de maga az elnevezés Hughes 1942-es közleményében szerepel először (7). Az első szövettani megfigyeléseket 1930-ban Denti publikálta, aki degeneratív elváltozásnak tartotta (19). A múlt század első felében a betegséget még csupán úgy tartották számon, mint a szemfelszíni hámhiányok, fekélyek mellett észlelt jelenséget, majd a 80-as években főleg a könnycsorgás okaként vizsgálták. Napjainkban a könnyfilm-instabilitás kapcsán a kevésbé súlyos elváltozások is előtérbe kerültek (8,13). Arra azonban még nem született egyértelmű magyarázat, hogy a redóképződés elsődleges elváltozás vagy egyéb krónikus kórállapotok (száraz szembetegség, solaris keratopathia, allergia) következménye-e. Korábbi szövettani vizsgálatok nem zárták ki a conjunctivochalasisban szenvedő betegek más, krónikus szemfelszíni gyulladást okozó betegségeit, vagy korábban lezajlott - a kötőhártyát is érintő - műtéti beavatkozások együttes jelenlétét, így az ezekből származó szövettani elváltozások elkülönítését nem tették lehetővé (3, 19). Munkánk célja volt conjunctivochalasis-ellenes műtéten átesett betegektől nyert szövettani minták vizsgálata alapján felmérni, hogy gyulladásos jelek megfigyelhetók-e conjunctivochalasisban, ha más szemfelszíni krónikus gyulladást kiváltó ok nem igazolható, illetve milyen a kehelysejtek és az elasztikus rostok állapota, amennyiben korábbi - sem kötőhártyát érintő, sem más - műtéti beavatkozás nem történt. Betegek és módszerek A betegek minden esetben önkéntesen vettek részt a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság által engedélyezett vizsgálatban (13675- 0/2010-1018EKU). A műtéti és vizsgálati beleegyező nyilatkozatot minden esetben aláírásukkal hitelesítették. Hat beteg tíz szövettani mintáját vizsgáltuk meg 5. (4 nő, átlagéletkor: 68 év, SD: 11 év, 2 férfi, átlagéletkor: 53 év, SD: 18 év), amelyek kötőhártya-plasztikából származtak. A műtéti indikáció minden esetben konzervatív kezelés ellenére panaszokat (vörösség, irritáció, időszakos könnycsorgás) okozó, súlyos conjunctivochalasis volt. A vizsgálatból kizártuk azokat a betegeket, akik korábban szemészeti műtéten estek át, akut vagy krónikus szemfelszíni gyulladásban szenvedtek a közelmúltban - a conjunctivochalasis okozta szárazszem szindrómán kívül - vagy ismert volt olyan általános betegségük, amely a szemfelszín gyulladásához vezethet (autoimmun kórképek, cukorbetegség, allergia). A beavatkozást megelőzően szemészeti vizsgálatot végeztünk. Gondos anamnézis felvételt követően réslámpás vizsgálattal tájékozódtunk a szemhéj széllel párhuzamos kötőhártyaredók jelenlétéről és súlyosságáról (6, 15). Kizártuk a könnypontot és könnyelvezetést érintő szűkületet, elzáródást, a szemhéjak hibás állásából adódó könnyezéses panaszokat. A betegek a műtétet megelőző minimum két hétben nem használtak szemcseppet és szemkenőcsöt, illetve általános gyulladáscsökkentő kezelést. A műtéti beavatkozás során a limbustól legalább 2 mm-re sarló alakú kimetszést végeztünk a redók területében, a keletkezett kötőhártyasebet 2 beteg esetén varratokkal (10,0-ás nylon), 4 beteg esetén kétkomponensű szövetragasztóval (Tissucol Duó®, Baxter, Bécs, Ausztria) zártuk. Az így nyert kötőhártyamintát 10%-os pufferolt formaiinba helyeztük, majd éjszakai (overnight) fixálást követően paraffinba ágyaztuk. Szövettani metszeteket készítettünk, amelyeket három különböző festést követően fénymikroszkóppal, 100x-os, illetve 600 X-os nagyításban vizsgáltunk. Hematoxilin-eozin festéssel vizsgáltuk a kötőhártyahám állapotát, a gyulladásos sejtek jelenlétét és mennyiségét háromfokozatú skálán, ahol egy kereszt enyhe, kettő mérsékelt, három pedig súlyos gyulladást jelentett. Megfigyeltük nyirokér-tágulatok jelenlétét is, PAS-reakcióval pedig a hámban levő kehelysejtek arányát. Hart - Van Gieson festés után vizsgáltuk az elasztikus rostok állapotát. Minden festési eljárást 3-3 metszeten alkalmaztunk. A szövetmintának minden esetben legalább egy átmérőjében 1,0 mm méretet el kellett érnie, de a műtét során - a kötőhártya-redundancia megszüntetése érdekében - minden esetben ennél nagyobb kötőhártyarész került eltávolításra. A betegek a műtét után gyulladáscsökkentő és antibiotikus cseppkezelésben részesültek. Eredmények Minden betegnél - réslámpás vizsgálat során diagnosztizált - súlyos (LIPCOF III.) fokú conjunctivochalasis indikálta a műtétet. A kötőhártya kimetszése megfelelő lokalizációban történt és a kapott minta elegendő volt a sorozatmetszetek elkészítéséhez. Eredményeinket az 1. táblázatban összegeztük. A vizsgált minták közül egy beteg egy mintájának kivételével mindegyikben megfigyeltük a kötőhártyahám-hiperpláziát és parakeratosis jeleit (1. ábra). Akut szemfelszíni gyulladásra utaló polimorfonukleáris leukocitabeszűrődést két mintában találtunk, amelyek egy 63
