Szemészet, 2013 (150. évfolyam, 1-4. szám)

2013-12-01 / 4. szám

mint a kontaktlencsét nem viselő csoport osztályzásait. Az öt időpontban mindkét csoport pontjai 3,9 és 4,4 közé estek. Nem mindegyik alany válaszolt a szöveges üzenetekre, ezért az adatok a válaszadókat tükrözik. A szubjektív komfortérzet kiértékeléséhez a legkisebb négyzetek átlagában lévő különb­ségnek a kétoldali 95 %-os megbízhatósági tartományai kerültek felhasználásra; az 1 hónapos eredmények voltak az utolsó begyűjtött kényelmi adatok. Az eredmények azt mutatják, hogy egy hét viselés után a lencsekényelem folyamatosan a skála felső tartományába esett, és a nap végi (este 9 óra) kényelem egyenlő volt a kontaktlencsét és a szemüveget viselők között. Egy hónap után az adaptálódott 1»DAY ACUVUE® TruEye® kontaklencse viselő következetes és kényelmes viselésre számíthat reggeltől estig, ami megegyezik a lencse nélküli értékekkel, és a nap előrehaladtával sem csökken. Az is látszik, hogy a kontaktlencse viselőknél szintén javult a kényelem a viselés első hónapjában, mivel a komfortérzet körülbelül 0,3 egységgel növekedett (p< 0,0001), ami az adaptációs hatást mutatja. FIZIOLÓGIAI EREDMÉNYEK A fontos biomikroszkópos szemészeti fiziológiai értékek (limbális és conjunctivális hiperémia, cornea festódés és papilláris conjunctivitis) osztályozó pontjait a 3. ábra tartalmaz­za. A fiziológiai adatok elemzéséhez a legkisebb négyzetek átlagában lévő különbségnek a kétoldali 99 %-os megbízható­­sági tartományai kerültek felhasználásra. Az eredmények azt mutatják, hogy hat hónapos viselés után a szem fiziológiája változatlan maradt. A fő biomikroszkópos osztályozó pontszá­mok folyamatosan alacsonyak voltak (mindegyik értéknél 1,2 alatti pontszámok), és a 1»DAY ACUVUE® TruEye® viselők ugyanolyan limbális vagy conjunctivális hiperémia, cornea festődés vagy papilláris conjunctivitis értékekkel rendelkeztek, mint a szemüvegviselők csoportja. Szintén alacsony pontszámok jelentkeztek mindkét csoport­nál a cornea vaszkularizációnál, bár mivel nem volt nullásnál magasabb osztályzattal rendelkező szem a szemüveget viselőknél 1 hónap után, illetve a kontaktlencsét viselőknél 3 hónap után, ezért nem került statisztikai elemzés elvégzésre. A conjunctiva-festődés körülbelül fél osztályzattal (p<0,05) nagyobb volt a lencseviselők csoportjában, de mivel az átla­gos abszolút szintek az 1-es osztályzatnál kisebbek, ez nem jelent közvetlen klinikai problémát, és gyakran előfordul a lágy kontaktlencsét viselőknél (az eltávolításból adódó mechanikai trauma vagy csekély mértékű szárazság, a lencse illeszkedése vagy a lencse kialakítása miatt). TÁRGYALÁS A kontaktlencsegyártók egyik célja olyan kontaktlencsék előállítása, amelyek minimális behatással vannak a szem felszínére, miközben optimális optikai korrekciót biztosítanak. 4. ábra: 1»DAY ACUVUE® TruEye® 8 órás viselés után (felső kép) szemben ugyanazzal a lencsét nem viselő szemmel az illesztés előtt (alsó kép) bizonyítva, hogy nincs conjunctivális vagy limbális hiperémia Ennek kiértékeléséhez hatékony módszer, ha a lencse teljesít­ményét olyan egyenértékű alanyoknál hasonlítják össze, akik szemüveget viselnek kontaktlencse helyett. Elmondható, hogy a kontrollcsoportnak előnye származik abból, hogy a szemüvegük egyfajta pajzsként szolgál a környezeti tényezőkkel szemben, és ennél fogva a szem felületének integritása nagymértékben megmarad. A lencsét újonnan viselők komfortérzete az 1»DAY ACUVUE® TruEye® használatával nagyon hasonló a lencsét nem viselők csoportjával, amely komfortérzet egész nap megmaradt. A korábbi ilyen jellegű kényelemérzet jelentések a kényelem csökkenését mutatták a nap előrehaladtával egyéb kontaktlen­cséknél, még a hozzászokott viselőknél is.19 A tanulmányban megfigyelhető egy adaptációs hatás, mivel a kényelemérzet az első és az ötödik hét között növekedett, és ez a növekedés várhatóan nagyobb a kezdő alanyoknál, mint a tapasztalt len­cseviselőknél. A szem fiziológiáját figyelembe vevő osztályozó pont­számokban nem láthatók jelentős eltérések, nem mutat­koznak oxigénhiányhoz kapcsolódó problémák (limbális és conjunctivális hiperémia; 4. ábra), cornea festődés vagy tarzális conjunctiva állapot (papilláris változások). Ez a tanulmány azt ábrázolja, hogy hat hónapos nappali viselet után a kezdő 1»DAY ACUVUE® TruEye® viselők olyan okuláris integritással rendelkeznek, amely nagyon hasonló a kontaktlencse nélküli alanyokéhoz, ami például fehérebb szemeket eredményez, mint a hidrogél lencséket viselőknél. Amellett, hogy csak kis eltérés látszott a két csoport között, azt is meg kell jegyezni, hogy a szemészeti és kényelmetlenségi eredmények szintje nagyon alacsony volt. Ennél az osztályozó skálánál általában a 3-as vagy magasabb osztályzatokat tekintik klinikailag jelentősnek, ezért a tanulmányban megfigyelt nagyon alacsony értékek azt sugallják, hogy a 1* **DAY ACUVUE® TruEye® viselésétől pozitív eredmények várhatók. ЩЩ jfiij KONKLÚZIÓK Amikor az optimális kontaktlencsét ajánlják a pácienseknek, akkor a páciens megelégedettsége mellett figyelembe kell venni a lencse fiziológiai és kényelmi teljesítményét is. A 1»DAY ACUVUE® TruEye® egyesíti a szilikon-hidrogél anyag egészségi és kényelemérzeti előnyeit (mivel a kulcsfontosságú fiziológiai értékek összehasonlíthatók a kontaktlencse nélküli értékekkel) és a napi eldobható lencsék higiéniáját és kényel­mét. Ez lehetővé teszi az illesztők számára, hogy magabiztosan írjanak fel kontaktlencsét a páciensek széles körének, miközben megőrzik szemük egészségét a viselés során. A SZERZŐKRŐL David Ruston a Johnson & Johnson Vision Care szakmai ügyek igazgatója az Egyesült Királyságban és Nyugat-Európában. Anna Sulley a Johnson & Johnson Vision Care klinikai ügyek kezelője Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Dr. Kurt Moody a tervezési, kutatási és fejlesztési részleg igazgatója a Johnson & Johnson Vision Care, Inc. globális központjában Jacksonville-ben, Floridában. * A cikk először megjelent: Optometry Today; 2010. május 21. ** Összegezte: loannis G. Tranoudis, PhD, Professional Affairs Director, Közép- és Délkelet-Európa, Johnson & Johnson Vision Care. A referenciák teljes listáját kérheti a btorok@its.jnj.com e-mail címen.

Next

/
Thumbnails
Contents