Szemészet, 2010 (147. évfolyam, 1-4. szám)

2010-05-01 / 1. szám

Szemészet 147. évfolyam (2010) 21 Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Tömő utca (igazgató: Németh János egyetemi tanár),1 II. Patológiai Intézet (igazgató: Tímár József egyetemi tanár),2 Budapest közleménye Szövetragasztó használata a szemfelszíni mikrosebészetben Resch Miklós,1 Fodor Eszter,1 Szász Attila Marcell,2 Győrffy Hajnalka,2 Tóth Jeannette,1 Lukáts Olga,1 Bausz Mária1 Célkitűzés: A kiterjedt kötőhártyahegek és -hiányok pótlása megfelelő autograft hiányában amnionmembránnal is kivitelezhető. Célunk a kötőhártyahiány szövetragasztóval rögzített amnionmembránnal való pótlásának bemutatása és a szövetragasztókkal kapcsolatos újdonságok összefoglalása. Betegek és módszer: Négy beteg 5 szemén a Symblepharon oldása után keletkező kötőhártyahiányt amnionmembrán­nal pótoltuk, amelyet a scleraalaphoz Tissucol Duó® (Baxter, Bécs, Ausztria) kétkomponensű fibrinragasztóval rögzí­tettünk. Egy beteg szisztémás amyloidosis részjelenségeként jelentkező Symblepharon és pterygium miatt, három beteg ocularis pemhigoid talaján kialakult Symblepharon miatt került műtétre. Két esetben az alsó és felső, egy esetben az alsó áthajtás kiképzésére került sor. Eredmények: Az amnionmembrán szövetragasztóval jól rögzíthető volt, tartósan a helyén maradt, az áthajtások biz­tosíthatók voltak. Következtetések: A szövetragasztóval végzett amnionmembrán-átültetés nagyban megkönnyíti a kiterjedt kötőhártya­hiányok pótlását, de önmagában nem elégséges a varratok kiváltására. Az integráció legkomolyabb nehézsége az auto­immun alapbetegség miatti kóros sebgyógyulás. Kulcsszavak: szövetragasztó, szemfelszín, amnionmembrán,fomixrekonstrukció, pemphigoid Resch M, Fodor E, Szász AM, Győrffy H, Tóth J, Lukáts O, Bausz M: Tissue adhesive application in ocular surface microsurgery Purpose: In the lack of an autologous conjunctival graft, significant conjunctival scars can be substituted with amni­­otic membrane. The aim of this study was to present cases in which the conjunctiva was substituted with amniotic membrane fixed with tissue adhesive, and to review tissue adhesives. Patients and methods: Symblepharolysis was necessary in 5 eyes of 4 patients; the consequent bare sclera surface was covered with amniotic membrane fixed with Tissucol Duo® (Baxter, Wien, Austria), a two-component tissue adhesive. One patient had Symblepharon and pterygium due to systemic amyloidosis, while 3 patients had severe ocular pemphi­goid with symblepharon. In 2 of the latter cases, superior and inferior fomix reconstruction was performed. Results: Exact and durable fixation of the amniotic membrane could be provided by tissue adhesive application. Reconstmcted fomices could be stabilized by the technique. Conclusions: Amniotic membrane transplantation supported by tissue adhesive application facilitates the substitution of large conjunctival scars, but in itself is insufficient without sutures. The integration of transplanted amniotic mem­branes is limited by the persisting autoimmune systemic status and wound healing. Key words: tissue adhesive, ocular surface, amniotic membrane, fomix reconstruction, pemphigoid A szemfelszín mikrosebészete jelentős technikai fejlő­dést mutat az utóbbi évtizedekben, elsősorban mióta a szemfelszín mint működési egység felismerésre került.11 A szemfelszín a védőszervek, a könnyűim, a kötőhártya, szaruhártya és ínhártya funkcionális egységeként műkö­dik, amiben kiemelt jelentőséggel bír a limbus, az abban található őssejtek miatt. A szemfelszín műtéti technikái­ban az egységes, de ugyanakkor anatómiai és élettani szempontból összetett szemfelszín is tükröződik, mint azt Módis és mtsai" közleményükben összefoglalják. A szemfelszín rekonstrukciójában az egyes szövetrészek rögzítésére jellemzően varratokat használunk. Szemben a műtéttechnika fejlődésével, a varratok anyaga terén érdemi előrelépés nem történt az utóbbi évtizedben. A szemfelszíni betegségekben a gyulladás jelentős szerep­pel bír. A varratok mechanikai módon gyulladást foko­zó, továbbá angiogén és lymphangiogen hatással ren­delkeznek,4 ami hátráltatja a szemfelszíni betegségek gyógyulását és késlelteti a szemfelszíni egység helyre­állását. A varratok helyettesítésére kézenfekvő megoldásnak tűnik a szövetragasztók alkalmazása, hiszen azzal nem­csak a varratok által kiváltott irritáció, de a műtéti idő is csökkenthető. A szövetragasztókat elsősorban a plaszti­kai sebészetben, főleg kiterjedt felszíni egyenetlenségek, hámhiányok (pl. égési sérülések) esetén alkalmazzák. A szövetragasztók512’14 szemészeti alkalmazása az amnion­­membránhoz15 hasonlóan több mint hatvanéves múlttal rendelkezik, mindkét vonatkozásban magyar szerzőkkel. Az amnionmembrán-átültetésről Kerényi1 és Módis10 szá-Resch Miklós: Szövetragasztó használata a szemfelszíni mikrosebészetben

Next

/
Thumbnails
Contents