Szemészet, 2009 (146. évfolyam, 1-4. szám)
2009-03-01 / 1. szám
16 Szemészet saját autót, 11% a tömegközlekedési eszközt, 5% a mentőt és 3% a taxit preferálta. Az eredményeket részletesen a 6. ábra mutatja be. 12. A preop. csoportban a betegek 89, az egynapos csoportban 82, az osztályos-egynapos csoportban pedig 81%-a nyilatkozott úgy, hogy könnyen talált autót, ami őt az ellátóhelyre szállította. Az összes beteg tekintetében ez az arány 84% volt. Nem volt szignifikáns különbség az autót könnyen és nehezen találók lakhelyének távolságában (p=0,451). Az autót könnyen találók lakhelye távolságának mediánja 20,8 km, míg az autót nehezen szerzőké 17,8 km volt. Megbeszélés Egynapos sebészeti beavatkozások eredményeiről elsőként James Nicoll számolt be 1909-ben a skóciai Glasgowból.3 Az új ellátási forma eleinte csak az angolszász országokban hódított egyre nagyobb teret az egészségügyi ellátásban, Európa nagy részében csak a 80-as évek második felétől következett bejelentés felfutás.1 Magyarországon 1997-ben alakult meg a Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság. A legutóbbi egészségügyi reform következtében 2007 közepétől gyors változás, átalakulás volt megfigyelhető a legnagyobb számban végzett szemészeti beavatkozás, a szürkehályog-műtét tekintetében. Gomba módra megszaporodtak ugyanis az országban az egynapos ellátó egységek, és az ország különböző régióiban más-más, de sehol sem elhanyagolható arányban ezekre a helyekre tevődött át a szürkehályog-műtétek jelentős része. Az egynapos sebészeti ellátás új kihívást jelentett a műtétet végző orvosnak, szakdolgozónak és nem utolsósorban a betegnek. A betegek egy része az osztályra való kötelező felvétel korszakában is hajlott arra, hogy otthonában töltse a műtét utáni éjszakát. Ezek a betegek bizonyára örömmel nyugtázták, hogy az egynapos sebészet szabálykönyvében leírtaknak megfelelően erre most már hivatalosan is lehetőség nyílt. Ugyanakkor az osztályos időkben is volt a betegeknek egy olyan csoportja, akik már a műtét előtti éjszakát is a kórházban óhajtották tölteni, sőt egyesek akár egy egyhetes osztályos felvételt is el tudtak volna képzelni szürkehályog-műtétjük miatt. Tapasztalatom szerint összességében fokozatosan nő azoknak a betegeknek a száma, akik nem tartanak igényt szürkehályog-műtétjük kapcsán fekvőbeteg-háttérre, és ez a trend megegyezik a világ más részein is tapasztalható változással.1,6 Az új szabályozás következtében egyes, korábban jelentős műtétszámmal bíró szemészeti osztályok megszűntek, mások pedig, akárcsak a Szent Rókus Kórház szemészeti osztálya átalakultak, és egynapos sebészeti részlegként működnek tovább. Külön vizsgálódást érdemelne, hogy miként élték meg ezt a változást az orvosok és a szakdolgozók. A jelen dolgozat csak a betegek szemszögéből elemezte, hogy ők hogyan alkalmazkodtak az egynapos sebészeti ellátáshoz, és mi motiválta azokat a betegeket, akik a megváltozott körülmények ellenére is ragaszkodtak volna egy hosszabb-rövidebb hospitalizációhoz a perioperatív szakban. A kérdőív 4. kérdésére adott válaszoknak a megoszlásából kitűnik, hogy a közvetlen tapasztalattal nem rendelkező preop. csoport, valamint a csak az egynapos ellátást megtapasztaló egynapos csoport betegeinek többsége (70, ill. 82%-a) nem ragaszkodik a befekvéssel együtt járó, hagyományos osztályos ellátási formához. A mindkét ellátási formát megtapasztaló osztályos-egynapos csoportba tartozó betegeknek viszont csak 29%-a töltené szíve szerint otthon a perioperatív időszakot. Ezt a hozzáállást mutatja az osztályos-egynapos csoport 3. kérdésre adott válaszainak megoszlása is, ami azt mutatja, hogy ha lenne harmadik szeme ezeknek a betegeknek, és szabadon választhatnának, akkor 64%-ban az osztályos ellátási formát választanák. Kik azok a betegek, akik egy vagy két éjszakára osztályos elhelyezést igényelnének? A kérdésekre adott válaszokat statisztikailag elemezve nem igazolódott az a logikusnak tűnő feltevés, hogy inkább azok a betegek szeretnének egy vagy két éjszakát a kórházban tölteni, akik távolabb laknak az ellátóhelytől, vagy akik idősebbek az átlagnál. Nem volt különbség ebben a tekintetben a férfiak és a nők között sem. Szignifikáns különbség csak az osztályos-egynapos csoport és a másik két csoport válaszai között volt, azaz a mindkét ellátási formát saját bőrén megtapasztaló csoport, valamint a másik két, csak többé-kevésbé tájékozott csoport betegei között. Megjegyzem, hogy a betegek fekvőbeteg-osztályos háttérhez való ragaszkodása valószínűleg kevésbé jellemző az olyan egynapos sebészeti ellátóhelyeken, ahol a betegek egy relatíve szűk ellátási területről verbuválódnak. Ilyen irányú vizsgálódást jómagam nem végeztem, ezt a feltevést arra alapozom, hogy sokat beszélgettem a témáról olyan kollégákkal, akik más egynapos sebészeti ellátóhelyeken dolgoznak. Egy család életében kisebb-nagyobb felfordulást okoz, ha egy idős szerettük műtétre kerül. A saját állandó lakhelyen, vagy máshol töltött műtét utáni éjszakára vonatkozó, valamint az autóhoz való jutás nehézségét firtató kérdések e probléma kezelhetőségét igyekeztek felderíteni. A válaszokból kiviláglik, hogy a szürke hályogos betegek mintegy 4/5-ének családja mindhárom csoportban viszonylag könnyen vette az akadályt, és az idős nagyapa vagy nagymama nem volt kénytelen más lakásán aludni a műtét után. Ebben a kérdésben beigazolódott az a prekoncepció, hogy inkább azok a betegek töltik nagyobb valószínűséggel állandó lakhelyüktől távol az első műtét utáni éjszakát, akik távolabb laknak a műtét helyszínétől. Nem volt viszont szignifikáns a különbség a nemek között az erre a kérdésre adott válaszok arányát tekintve, azaz sem a nők, sem a férfiak nem töltötték az átlagosnál nagyobb arányban saját állandó lakhelyüktől távol az első műtét utáni éjszakát. A közép-magyarországi régió úgy tűnik, hogy kellően „motorizált” része az országnak, mert az egyes csoportokban csupán a betegek 11-19%a nyilatkozott úgy, hogy nehezen tudott, vagy fog tudni autóhoz hozzájutni, ami őt a műtét helyszínére szállította, szállítja. A felmérésből kiderült, hogy az autóról való gondoskodás nehézsége nem függött a lakóhely-kórház távolságától, ez valószínűleg inkább a beteg családjának szociális körülményeivel van összefüggésben, bár ezt a tanulmány nem vizsgálta. Vámosi Péter
