Szemészet, 2009 (146. évfolyam, 1-4. szám)
2009-10-01 / 3. szám
Szemészet 146. évfolyam (2009) 122 Kommentár Berta László „Tájékoztató adatok a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) tevékenységéről és a szemészeti rehabilitáció egyes kérdéseiről” című kéziratához Berta László az FSZK felkért szakértője azzal a kéréssel küldött kéziratot a Szemészet Szerkesztőségébe, hogy azt a szükségesnek vélt módosítással közöljük. A kéziratot nem a szokásos strukturált formában kaptuk, ezért azt csupán tájékoztató jelleggel ismertettük. Ugyanakkor senkit sem bátorítunk arra, hogy tudományos folyóiratba anélkül kérjen közlési lehetőséget, hogy a „Felhívás a szerzőkhöz” ajánlásait tanulmányozná. Ebben az esetben a téma jelentősége okán teszünk kivételt. A szembetegségekre vonatkozó itt közölt statisztikai adatok a szemorvosok számára kevés új ismeretet nyújtanak, hiszen az adatokat önmaguk szolgáltatták. A szemészeti rehabilitációval kapcsolatosan már más a helyzet. Igazából az lenne hasznos, ha részletes ismertetőt kapnánk például arról, hogy ezt a tevékenységet mely intézmény és milyen felhatalmazás alapján koordinálja. Milyen hierarchikus összefüggés van az egyes centrumok, illetve a koordináló intézmény között? Milyen koncepció mentén alakult ki az országos hálózat? Az elnyert pályázati források felhasználását, annak hatékonyságát miként ellenőrzik? Pontos információt várunk arról is, hogy hol vannak ilyen centrumok (helységnév, cím), milyen szolgáltatást tudnak nyújtani, és a betegek számára milyen anyagi terhet (képzés költsége, segédeszköz költsége, utazás gyakorisága stb.) jelent a rehabilitációban való részvétel. Az önkormányzati és kórházi szociális gondozó hálózattól elvárható, hogy tevőlegesen bekapcsolódjon ebbe a munkába, ezért a rehabilitáló centrumok elérhetőségét és a felkínált segítség milyenségét a szemorvosokon kívül a szociális gondozókhoz is célszerű lenne eljuttatni. Berta László következtetése, hogy „A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) kérdőíves kutatásából az is kiderült: a látássérültek későbbi, rehabilitációs ellátását nehezíti, hogy a szemész szakemberek kevés alkalommal ajánlják betegeiknek a Regionális Rehabilitációs Központok szolgáltatásait” maradéktalanul igaz. Ennek egyik oka lehet, hogy az a látássérült egyén, aki segítségre szorul, már tudja, hogy az elérhető gyógymódoktól nem várható javulás, ezért már nem is megy a szemorvoshoz. A másik, hogy a szemorvosoknak nincs részletes információja a rehabilitációt végző intézményekről. Megítélésem szerint az Egészségügyi Közlönyben lenne a helye a nyitott kérdések megválaszolásának. A nyílt napok tartása vélhetően a rászorulók érdeklődésére inkább számíthat, mint a túlterhelt szemorvosokéra. Ha egy fontos információt a spontán érdeklődésre számítva terítünk, többnyire csak egy szűk körben válik ismerté. Prof. dr. Hatvani István Kommentár
