Szemészet, 2006 (143. évfolyam, 1-4. szám)

2006-10-01 / 3. szám

196 Szemészet amely már közlésre került, vagy más tudományos újság­ban közlésre nyújtották be, vagy közlésre elfogadták. Ilyen esetben a szerző(k)nek nyilatkoznia kell, hogy a közlemény előzőleg már megjelent, vagy egyidejűleg közlésre be lett nyújtva, így a munka már megjelent vagy ismételt közle­ményként megjelenés alatt áll más folyóiratban. A közle­mény összes, a fentiekre vonatkozó bizonylatát be kell nyúj­tani a folyóirathoz, hogy a szerkesztő (szerkesztőbizottság) döntését segítse a szóban forgó közlemény közlésére vonat­kozóan. A kézirathoz mellékelni kell a már közölt anyagok (pl. ábrák, képek, szöveg) újraközléséhez beszerzett enge­délyeket, valamint olyan ábrák közléséhez az engedélyeket, amelyeken az ábrázolt személyek felismerhetők. Ismételt közlés megengedhető az alábbi feltételekkel: I. mindkét érintett folyóirat szerkesztőségét értesítették a ket­tős közlésről; 2. az első folyóiratban levő közlés prioritása biztosított; 3. a második közlés adatai és következtetései kis eltéréssel egyeznek; 4. a második közlésben lábjegyzetként kijelenti(k) a szerző(k): „Ez a közlemény a....... folyóirat­ban (teljes hivatkozás) megjelent cikk adatain alapul”. Lektorálás. Minden cikket két lektor bírál el; statisztikai elemzés esetén statisztikus lektor véleményét is kikéri a szerkesztőség. A lektori vélemények alapján átjavított kéziratokat is­mételten három példányban kell benyújtani mellékelve egy részletes listát, amely a lektorok véleménye szerinti sor­rendben válaszol a lektorok által felvetett kérdésekre, és té­telesen közli a kéziratban tett változtatásokat. Az elfogadott és átjavított kéziratot kérjük floppy lemezen is beküldeni a nyomdai átfutási idő és a költségek csökkentése céljából. A közlésnél a floppy lemezen beérkezett anyagok előnyt élvez­nek. A floppy lemezen és a kísérőlevélben kérjük feltüntetni az első szerző nevét, a cikk címének első két szavát, vala­mint a szövegszerkesztő program típusát: név, verziószám. A floppy lemezen küldött szöveg formázást ne tartalmazzon és lehetőség szerint WinWord file-ban, vagy rich text formá­tumban legyen. A file-név ne tartalmazzon ékezetes betűket vagy speciális karaktereket. Kefelenyomatot javítás céljára az első szerzőnek küldünk. A javítás helyessége a szerző felelőssége. A javítás az ere­deti szöveg legkisebb változtatásával történjen. A kefelenyo­matot a javítások, változtatások felsorolásával és a változta­tás helyének megjelölésével kell visszaküldeni. A kézirattól eltérő változtatások nyomdai költsége a szerzőt terheli. Az első szerzőnek a megjelent lapból három példányt térítésmentesen küldünk. A kéziratok elkészítésének és be­nyújtásának követelményei összhangban vannak az orvosi folyóiratokhoz benyújtandó kéziratok iránt támasztott egysé­ges nemzetközi követelményekkel (International Committee of Medical Journal Editors - ICMJE. Fifth edition. British Medical Journal Publishing Group [1997.1 Greenhalgh T.: How to read a paper. The basics of evidence based medici­ne. British Medical Journal Publishing Group 1997). A Szemészet Szerkesztőbizottsága A látás elektrofiziológiájával foglalkozó társaság (ISCEV) 44. kongresszusa (Fontevraud, Franciaország) 2006. június 11. és 15. között 44. alkalommal rendezték meg a látás elektrofiziológiájával foglalkozó nemzetközi társaság konferenciáját a Loire folyó menti Fontevraud-ban. Bár az amerikaiak Floridában az ISCEV-ARVO-n, az európaiak az EVER, az angolok a BRISCEV, a japánok a JISCEV konferencián is találkozhatnak, erre a kongresszusra a világ minden részéről eljönnek a szakma élenjáró kutatói. A 2006. évben a kiemelt téma a biológiai ritmusok és a retina elektromos transzportmechanizmusai, a foszfének és egyéb fényjelenségek voltak, melyeknek megértéséhez a szak­ma legismertebb képviselői járultak hozzá előadásaikkal. A konferencián összesen 54 előadást hallhattunk, ezeken kívül 81 poszterbemutatás alapján ismerkedhettünk meg a szemészeti elektrofiziológiai kutatás legújabb eredményei­vel. Az előadásokból kitűnt, hogy a multifokális technikát már rutinszerűen alkalmazzák számos helyen, és az így ka­pott újabb adatokat jól hasznosíthatjuk a klinikumban (csap­­dystrophiák, csap-pálcika dystrophiák, CSNB eseteiben). Új ismeretek hangzottak el korábban is ismert szindrómákról (Bardet-Biedl-szindróma, myotoniás dystrophia), illetve szisztémás betegségek retinafunkcióra gyakorolt hatásáról. A prezentációk alapján jelentős előrehaladás tapasztalha­tó a módszerek standardizációja és variabilitásának megha­tározása területén. Nagy jelentőségűnek tűnik az anatómiai eltérések és a funkciókárosodás mértékének összevetése. Ezt szolgálja az SLO, OCT és a retinográfia együttes elem­zése is. A kék/sárga multifokális VEP segítheti a glaucoma korai diagnózisát. A „mikroperimetria” a maculakárosodás pontosabb lokalizációját segítheti. A csecsemők és kisgyermekek objektív vízusvizsgála­­táról, valamint a kontrasztérzékenységük meghatározásá­ról is hallottunk előadásokat. Többen foglalkoztak a retina és a látópálya érési és fejlődési folyamatainak elemzésével is. Nagyon érdekes előadást hallottunk a vitrectomiaműtét funkcionális eredményéről (epiretinalis membrán eltávolí­tása, maculalyuk sebészi megoldása). Az elmúlt évben a gyógyszertoxicitási vizsgálatok a per os alkalmazott gyógyszerek (Vigabatrin, Lamotiquine, Ivab­­radin) mellett kiterjedtek az intravitrealis injekciók hatásá­nak mérésére is (szöveti plazminogénaktivátor szerepe a CRVO gyógyításában, triamcinolon acetonid stb.). A konferencia alkalmat adott a közvetlen kapcsolatok kötésére, illetve szorosabbra fonására a terület kiemelkedő kutatóival. Örvendetes, hogy egyre több fiatal ismeri fel a funkcioná­lis vizsgálatok jelentőségét, és vesz részt e konferenciákon. Ezért nagyon örültem annak, hogy hazánkat - rajtam kívül - a budapesti és a szegedi szemklinikáról három fiatal ku­tató képviselte. A szemészeti elektrofiziológusok a következő évben In­diában, Hyderabadban találkoznak. Dr. Janáky Márta Kongresszusi beszámoló

Next

/
Thumbnails
Contents