Szemészet, 2006 (143. évfolyam, 1-4. szám)

2006-06-01 / 2. szám

Szemészet használni, különösen a képanyagban nem. Ha állatkísérletek bemutatásáról van szó, jelezni kell, hogy a kísérletek le­bonyolítása, az állatok tartása megfelelt a helyi, nemzeti, illetve nemzetközi előírásoknak. Ismételt közlés. A Szemészet, mint a legtöbb tudományos újság nem szívesen fogadja közlésre az olyan közleményt, amely már közlésre került, vagy más tudományos újság­ban közlésre nyújtották be, vagy közlésre elfogadták. Ilyen esetben a szerző(k)nek nyilatkoznia kell, hogy a közlemény előzőleg már megjelent, vagy egyidejűleg közlésre be lett nyújtva, így a munka már megjelent vagy ismételt közle­ményként megjelenés alatt áll más folyóiratban. A közle­mény összes, a fentiekre vonatkozó bizonylatát be kell nyúj­tani a folyóirathoz, hogy a szerkesztő (szerkesztőbizottság) döntését segítse a szóban forgó közlemény közlésére vonat­kozóan. A kézirathoz mellékelni kell a már közölt anyagok (pl. ábrák, képek, szöveg) újraközléséhez beszerzett enge­délyeket, valamint olyan ábrák közléséhez az engedélyeket, amelyeken az ábrázolt személyek felismerhetők. Ismételt közlés megengedhető az alábbi feltételekkel: 1. mindkét érintett folyóirat szerkesztőségét értesítették a ket­tős közlésről; 2. az első folyóiratban levő közlés prioritása biztosított; 3. a második közlés adatai és következtetései kis eltéréssel egyeznek; 4. a második közlésben lábjegyzetként kijelenti(k) a szerző(k): „Ez a közlemény a.....folyóiratban (teljes hivatkozás) megjelent cikk adatain alapul”. Lektorálás. Minden cikket két lektor bírál el; statisztikai elemzés esetén statisztikus lektor véleményét is kikéri a szerkesztőség. A lektori vélemények alapján átjavított kéziratokat is­mételten három példányban kell benyújtani mellékelve egy részletes listát, amely a lektorok véleménye szerinti sor­rendben válaszol a lektorok által felvetett kérdésekre, és té­telesen közli a kéziratban tett változtatásokat. Az elfogadott és átjavított kéziratot kérjük floppy lemezen is beküldeni a nyomdai átfutási idő és a költségek csökkentése céljából. A közlésnél a floppy lemezen beérkezett anyagok előnyt élvez­nek. A floppy lemezen és a kísérőlevélben kérjük feltüntetni az első szerző nevét, a cikk címének első két szavát, vala­mint a szövegszerkesztő program típusát: név, verziószám. A floppy lemezen küldött szöveg formázást ne tartalmazzon és lehetőség szerint WinWord file-ban, vagy rich text formá­tumban legyen. A file-név ne tartalmazzon ékezetes betűket vagy speciális karaktereket. Kefelenyomatot javítás céljára az első szerzőnek küldünk. A javítás helyessége a szerző felelőssége. A javítás az ere­deti szöveg legkisebb változtatásával történjen. A kefelenyo­matot a javítások, változtatások felsorolásával és a változta­tás helyének megjelölésével kell visszaküldeni. A kézirattól eltérő változtatások nyomdai költsége a szerzőt terheli. Az első szerzőnek a megjelent lapból három példányt térítésmentesen küldünk. A kéziratok elkészítésének és be­nyújtásának követelményei összhangban vannak az orvosi folyóiratokhoz benyújtandó kéziratok iránt támasztott egysé­ges nemzetközi követelményekkel (International Committee of Medical Journal Editors - ICMJE. Fifth edition. British Medical Journal Publishing Group [1997.] Greenhalgh T.: How to read a paper. The basics of evidence based medici­ne. British Medical Journal Publishing Group 1997). A Szemészet Szerkesztőbizottsága E számunk hirdetői Alcon Hungária Kft. AcrySof IQ 82 Alcon Hungária Kft. DiscoVisc Inzert Alcon Hungária Kft. Opatonol 121 Bausch&Lomb Vidisic 100 Genzyme Europe B.V. Fabry-kór 88 Kéri Pharma Kft. Actovegin Borító III Medicontur Kft. Szemészeti készülékek Borító IV MSD Kft. Cosopt Inzert Novartis Ciba Vision Focus Dailies 127-128 Novartis Kft. Zaditen 114 Pfizer Kft. Visine Borító II Pfizer Kft. Xalatan 74 Pharmaforte Kft. Bilutin 87 Santen-Llogo C&C Lecrolyn 76 Santen-Llogo C&C Oftaquix 96 Santen-Llogo C&C Oxyal/Oftagel 122 Ubepharm Képviselet Difrarel E 95 Felhívás a szerzőkhöz

Next

/
Thumbnails
Contents