Szemészet, 2004 (141. évfolyam, 1-4. szám)

2004-03-01 / 1. szám

Szemészet 141. évfolyam (2004) 27 A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. Szemészeti Klinikájának (igazgató: Salacz György egyetemi tanár)1 és II. Gyermekklinikájának (igazgató: Fekete György egyetemi tanár)2 közleménye Magas systolés vérnyomású serdülők szemfenéki ereinek objektív vizsgálata a hypertensiv retinopathia korai jeleinek kimutatására Szamosi Anna,1 Karádi Zoltán,2 Ecsedy Mónika,1 Szamosi Tamás2 Célkitűzés: A retina ereinek korai, a 95 percentilis értéket meghaladó magas vérnyomás esetén észlelt elváltozásait nonmydriatikus kamerával mértük. Célunk, hogy megvizsgáljuk a módszer objektivitását, alkalmazhatóságát a gondozás során. Módszer: 10-18 év közötti serdülők, 177 lány és 215 fiú vizsgálatát végeztük el. Kivizsgálásuk során hypertensiót okozó elsődleges betegség nem volt kimutatható. A vérnyomást 24 órán át ABPM vérnyomásmonitor rögzítette, mindkét szemet nonmydriatikus funduskamerával fényképeztük, az ehhez kapcsolódó számítógépes program mérte az érátmérőket. Kiszámítottuk az artéria. véna arányt. Eredmények: 164 serdülőnél mértünk magas systolés vérnyomást, közülük 66 esetében találtunk I. fokú hypertensiv retinopathiát a szemfenéken. 228 serdülőnél normálértéket mértünk, közülük 5 esetében volt kimutatható eltérés a szemfenéken. Következtetések: Szoros kapcsolat mutatható ki az ABPM-el regisztrálható magasabb systolés vérnyomás és a funduskamerával kimutatható microvascularis eltérések megjelenése között. Kulcsszavak: ABPM, nonmydriatikus funduskamera, serdülőkori magas systolés vérnyomás, hypertensiv retinopathia Early diagnosis of hypertensive retinopathy in adolescents by objective measurements on retinal blood-vessels Purpose: To assess the utility of computerised investigations of fundus-images obtained using a nonmydriatic fundus­­camera in the detection of early signs of retinal vascular abnormalities, in adolescents with blood pressure higher than the 95-centile values. Method: 392 adolescents (177 girls, 215 boys; age 10-18 years) were investigated. No primary illness causing hypertension was evident on examination. 24-hour ambulatory blood pressure monitoring (ABPM) was performed. Fundus images were acquired using a nonmydriatic fundus-camera, followed by computer-assisted image analysis. Diameter of the vessels was measured and vessel tortuosity was investigated with the aid of the computer. The artery: vein ratio was calculated. Results: Systolic blood pressure was high in 164 adolescents, and the funduscopies showed hypertensive retinopathy in 66 cases. ABPM showed normal blood-pressure curves in the other 228 subjects, and in this group the funduscopies were pathologic in only 5 cases. Conclusion: There was a strong relationship between the high systolic blood pressure recorded by the ABPM measurements and the microvascular changes found by objective funduscopy. Key words: ABPM, nonmydriatic fundus-camera, high systolic blood pressure in adolescents, hypertensive retinopathy Régóta ismeretes, hogy cerebrovascularis és vese eredetű ke­ringési zavar esetén a szemfenéken érelváitozások láthatók.9 Számos kutató írta le hypertoniában a vascularis hálózat el­téréseit.8'14,17 Keith és mtsai 219 magas vérnyomásban szen­vedő beteg adatait véve alapul kidolgozták a hypertensiv re­tinopathia osztályozását.13 Később Wagener és mtsai20 írták le, hogy I. fokú hypertensiv retinopathia esetén a szemfené­ken az artériák generalizált szűkülete, az artéria-véna arány megváltozása figyelhető meg. Később más szerzők is alá­támasztották ezeket a megfigyeléseket.19 Az artériák diffúz szűkületét írták le fiatal betegeknél, egyéb arteriosclerosisra utaló elváltozás nélkül,18 Kagan és mtsai közölték12 azt a vé­leményt, hogy a szemfenék vizsgálata szubjektív, nem repro­dukálható. Az általános artériaszűkület kvantitatív mérésére számos kísérlet történt.3,10'16 A számítógéphez csatlakoztatott funduskamera használható módszernek tűnik az érátmérők mérése révén a változások objektív detektálására. Epidemiológiai tanulmányok szerint11 a 95 percentilis értéknél magasabb systolés vérnyomású serdülők 40%­­ából válik magas vérnyomású felnőtt. Felismerték, hogy az esszenciális hypertonia már gyermekkorban kezdődhet.2 Számos serdülőnek lehet magasabb a systolés vérnyomása a 95 percentilis értéknél, normális diastolés érték mellett. A magasabb vérnyomás és az I. fokú hypertensiv retinopathia között összefüggést találtak azoknál a felnőtteknél és serdü­lőknél, akik vérnyomásértéke az egyszeri méréskor normá­lisnak bizonyult, és csak 24 órás monitorozásuk során derült ki a magasabb vérnyomás.5,6 Célunk az volt, hogy megfigyeljük a szemfenék vizsgálatá­nak hasznosságát magas systolés vérnyomású serdülőknél. Szamosi Anna: Magas systolés vérnyomású serdülők szemfenéki ereinek objektív vizsgálata a hypertensiv...

Next

/
Thumbnails
Contents