Szemészet, 2004 (141. évfolyam, 1-4. szám)
2004-06-01 / 2. szám
Szemészet 141. évfolyam (2004) 219 Céges előadások/Company presentations A glaucoma kezelésének történeti áttekintése Őri Zsolt, Béres Melinda, Horváth Judit Vaszary Kolos Kórház, Esztergom, Szemészeti Osztály A görögök (Hippokratész) a pupilla zöldeskék színét glaucosisnak nevezték. A glaucomát és a cataractát évszázadokon keresztül azonos kórképként kezelték. Először 1348-ban Sams-al-Din arab szemorvos említette a szem keménységét mint betegséget. 1626-ban Banister írta le ismét a szem keménységét mint gyógyíthatatlan szürke hályogot. Demours (1762-1836) írta le először a fény körül megjelenő szivárványszerű karikákat mint a glaucoma jellemző tünetét. 1709-ben Brisseau volt az első, aki megállapította, hogy a glaucoma nem a szemlencse betegsége. A betegség okát az üvegtestben vélte megtalálni. Antonio Scarpa 1801-ben leírta a glaucomás roham jellegzetes tüneteit: zöldes színű pupilla, borús cornea, fájdalmas szemfeszesség. Joseph Jakab Plenck (1783) és Fabini (1831) a budapesti egyetem szemészprofesszorai szintén pontosan leírták a kórképet, de a bántalom székhelyét ők is az üvegtestben keresték. Az acut glaucoma kifejezést először Sir William Lawrence használta 1829-ben. Desmares 1848-ban, Williams Mackenzie 1854-ben javasolta a szaruhártya pungálását a szem megpuhításásnak céljából. 1856-ban Graefe az iridectomia szemfeszülés-csökkentő hatását észlelte, ami új korszakot jelentett a glaucoma gyógyításában. 1954-ben új klinikai felosztást határoztak meg: zárt zugú és nyílt zugú glaucoma. A glaucoma gyógyszeres kezelésében először 1860-ban írták le az atropin glaucomás rohamot keltő hatását, majd ennek kapcsán a physostigmine és eserine ellentétes, pupillaszűkítő, glaucomás rohamot oldó hatását. Először Laqueur saját magán figyelte meg a physostigmine szemnyomás-csökkentő hatását szűk zugú glaucoma esetén. Egy év múlva Adolph Weber Darmstadtban írta le a pilocarpine alkaloidot. 1977-ben Zimmerman és Kaufman felfedezték a timololt, az első ß-blokkolót, 1995-ben a lokális karboanhidráz-gátlót, a dorzolamide hydrochloridot, majd 1998 óta használjuk a latanoprostot, az első szemnyomás-csökkentő prosztaglandin-származékot. The treatment of glaucoma: a historical overview Őri Zs., Béres M., Horváth J. Vaszary Kolos Hospital, Department of Ophthalmology, Esztergom The ancient Greek physicians, according to Hippocrates, termed the greenish-blue colouration of the pupils “glaucosis”. For centuries, glaucoma and cataract were considered to be identical entities. The first mention of the hardness of the eyeball as a disease was in 1348, by the Arab ophthalmologist Sams-al-Din. In 1626, Banister described the hardness of the eyeball as an incurable cataract. Demours first described the rainbow-like circles (glare) appearing around light sources as a characteristic feature of glaucoma. In 1709 Brisseau noted that glaucoma was not a disease of the ocular lens; he thought that the disease involved the vitreous. In 1801 Antonio Scarpa described the characteristic symptoms of acute glaucoma: greenish colour of the pupil, hazy cornea, and painful hardness of the eye. Joseph Jakab Plenck (1783) and Theophil Johann Fabini (1831), successive professors of ophthalmology at the Medical University of Budapest, also gave accurate descriptions of the disease. But like Brisseau, they too thought that the site of the disorder was the vitreous body. The term “acute glaucoma” was first used by Sir William Lawrence in 1829. Desmares (1848) and William Mackenzie (1854) both recommended paracentesis of the sclera to soften the eyeball. In 1856, von Graefe noted that iridectomy decreased the hardness of the eye, and this observation heralded a new era in the treatment of glaucoma. The new clinical classification accepted in 1954 differentiated open-angle glaucoma and angle-closure glaucoma. Pharmacological treatment may be considered to date from 1860, with the first record of the glaucoma-causing effect of atropine; and the opposite (glaucoma-relieving) effect of physostigmine and eserine was then also described. Laqueur, in an experiment on himself, was the first to note that physostigmine lowered intraocular pressure in angle-closure glaucoma. The alkaloid pilocarpine was discovered a year later by Adolph Weber in Darmstadt. Timolol, the first beta-blocker medication, was developed by Zimmerman and Kaufman in 1977. Dorsolamide hydrochloride, the first topical carbonic anhydrase inhibitor, was introduced in 1995; and since 1998, we have been using latanoprost, the first IOP-reducing prostaglandin analogue. 3 June 2004 - Company presentations
