Szemészet, 2002 (139. évfolyam, 1-4. szám)
2002-09-01 / 3. szám
170 Szemészet 670 nm hosszúságú, látható vörös fényű diódalézer, mely a retinát maximum 0,5 mW/cm2 teljesítménnyel terheli. A készülék belső fixálófénnyel rendelkezik, egy felvétel elkészítése mintegy két másodpercig tart. A megvilágító fény egy pontszerű nyíláson áthaladva az éppen fókuszban lévő felszín egy pontjáról visszaverődik, és egy pontszerű nyíláson a detektorba jut. A detektált fény a készülő kép egy képpontjának (pixelének) információját tartalmazza. A scannelés során a 15°xl5° látószögű sík képe 384x384 pixelből tevődik össze. A referenciasíkot automatikusan 50 pm-rel a papillomacularis terület retinalis felszíne mögött határozza meg a program. A scannelési mélység 1,0 és 4,0 mm közötti, egy scannelés alkalmával 1/16 mm vastag szövetszeletről kapunk információt. A mérési pontosság 20 pm. A méréshez nem szükséges pupillatágítás. A GDx Nerve Fiber Analyzer (GDx, Laser Diagnostic Technologies Inc., San Diego CA, USA) készülékkel végzett idegrostréteg-mérés részleteit más közleményekben ismertettük.5,6 A készülék 780 nm hullámhosszúságú, polarizált lézerfényt bocsát a retinára. A párhuzamos nyalábokba rendezett idegrostokon áthaladó fény az axonok között haladó fénysugarakhoz képest időveszteséggel jut a detektorba. Az időkülönbség és a retinalis idegrostréteg vastagsága lineáris összefüggést mutat, ennek megfelelően a szoftver az időkülönbség alapján határozza meg képpontonként az idegrostréteg vastagságát. Az idegrostrétegvastagságot 15 fokos területen 256x256 pixelen színkódoltán jeleníti meg a készülék. Egy felvétel elkészítése 0,7 másodpercet vesz igénybe. A papilla határát a vizsgáló jelöli ki. Betegeinken a mérőellipszist a papilla közepétől 1,75 papillányi távolságra pozícionáltuk. A jelen vizsgálatban három regisztrátumból készült átlagolt alap-regisztrátumot használtunk a klasszifikációhoz („glaucomás”, „normális”, „határeset”). A HRT II paraméterek, valamint a látótér átlagos érzékenységcsökkenése (MD) és pattern standard deviációja (GS) közötti összefüggés vizsgálatára korrelációszámítást végeztünk. A klinikai diagnózis szerint „glaucomás” és „normális” csoportokban az ismételt mérésen átesett szemekre vonatkozóan meghatároztuk az egyes HRT II paraméterek variációs koefficiensét (CV), amelyet az adott paraméterre vonatkozó intra-individuális standard deviáció és átlag hányadosával jellemeztünk. E két csoport megfelelő variációs koefficienseit F-teszttel hasonlítottuk össze. Statisztikailag szignifikánsnak a 0,05-nál kisebb p-értékeket tekintettük. Eredmények A HRT II készülékkel SLT vizsgálatot összesen 56 személy 110 szemén végeztünk. Értékelhető regisztrátumot a 110 szem közül 91 (82,7%) szemen nyertünk. A sikertelenség oka 10 szemen fixálási képtelenség (látótérkiesés, száraz szem tünetegyüttes), 4 szemen cataracta, 3 szemen jelentős (5,0 dioptriát meghaladó) astigmia és 2 szemen a szűk pupilla volt. Az eredményes vizsgálatnál a képrögzítés gyors és könnyű volt. A klinikai diagnózis és a HRT II klasszifikációja a 91 értékelt szem közül 58 esetében (63,7%) egyezett meg. Klinikai Látótér GDx klasszifikáció klasszifikáció klasszifikáció (n=91) (n=54) (n=26) 2. ábra. A klinikai klasszifikáció, a látótérvizsgálat és a GDx idegrostréteg-vizsgálat kiásszifikáciájának egyezése a HRT II klasszifikációjával Harminchárom szemen (36,3%) a klinikai és a HRT II klasszifikációja eltért. Amennyiben egy képzeletbeli szűrővizsgálatot szimulálva - a „beteg” kategóriába csak a definitiv glaucoma diagnózisú szemeket vettük be, és a nem glaucomás szemek (32 „normál” és 22 „szuszpekt”) alkották az „egészségesek” csoportját - a HRT II a 37 glaucomás szem közül 22-t ismert fel glaucomásként. Ez azt jelenti, hogy diagnosztikai szenzitivitása 22/37, azaz 59,4% volt. Ez esetben az 54 nem glaucomás szem közül 6 szemet jelölt meg glaucomásként, ami azt jelenti, hogy diagnosztikai specificitása (54-6)/54 = 88,8% volt. Amennyiben a „beteg” kategória a glaucomagyanú miatt vizsgált 22 „szuszpekt” szemet is tartalmazta, a HRT II az 59 „beteg” szem közül 35-öt ismert fel glaucomásként, így diagnosztikus szenzitivitása 59,3% volt. Mivel a 32 „normál” szem közül egyet sem jelölt meg glaucomásként, specificitása 100%-nak bizonyult. A HRT II klasszifikációját összevetettük az egyes egyéb diagnosztikai módszerekkel meghatározott klasszifíkációkkal is (2. ábra). A GDx idegrostréteg-vizsgálat klasszifikációja a vizsgált 26 szemből 17 esetében (65,4%) egyezett meg a HRT minősítésével. Ez az arány az 54 megbízható küszöbperimetriás látótér esetében 35/54, azaz 64,8% volt. Huszonkét szemre vonatkozóan állt rendelkezésre mind HRT II, mind GDx és küszöbperimetriás látótérvizsgálati eredmény. Ezen 22 szem közül mindössze 6 esetében (27,3%) teljesült, hogy egyezett a klinikai diagnózis és a fenti három diagnosztikai módszerrel (azok egyszeri és egymástól függetlenül értékelt eredménye alapján) meghatározott klasszifikáció. A HRT II vizsgálat reprodukálhatóságát 22 személy 44 szemén vizsgáltuk, ám csak 41 szemen volt sikeres mind az első, mind a második vizsgálat. Három szemen az elégtelen fixáció miatt az összehasonlítás nem volt lehetséges. A HRT II klasszifikációja a 41 szem közül 39 esetében egyezett meg az első és a néhány nappal későbbi második vizsgálat során. Egy szemen először „határeset”, másodszor „glaucoma” volt az eredmény, egy másik szemen pedig éppen fordítva módosult a HRT II klasszifikáció eredménye. Az egyes HRT II paraméterekre vonatkozó variációs koefficienseket Kóthy Péter
