Szemészet, 1998 (135. évfolyam, 1-4. szám)
1998-06-01 / 2. szám
Szemészet Ismét a keratoplasztika jogi szabályozásáról. Vélemény az új Egészségügyi Törvény transzplantációval kapcsolatos részeiről (Szerkesztőségi közlemény) A szerv- és szövetátültetésekkel az új Egészségügyi Törvény XI. fejezete foglalkozik. A fejezet címében, az alfejezet címekben és a törvény szövegében mindenütt, a „szerv- és szövetátültetés” kifejezések egymás mellett szerepelnek. A törvény a szervek és szövetek átültetését egységesen ítéli meg, és egyféleképpen szabályozza, ami az 1972-es egészségügyi törvényhez képest jelentős visszalépést jelent, és a gyakorlatban számos problémát vet fel. Ha a törvény 209. paragrafusának (1) pontjában foglaltakat szó szerint vesszük: „A szerv, szövet eltávolítása akkor kezdhető meg, ha egy háromtagú orvosi bizottság tagjai - véleményüket egymástól függetlenül kialakítva - egybehangzóan megállapították az agyhalál beálltát”, akkor mielőtt a már közel 24 órája halott, esetleg már hűtőben lévő holttestből kivesszük a szaruhártyát vagy más átültetésre szánt szövetet, össze kellene hívni a háromtagú független orvosbizottságot az agyhalál beálltának megállapítására. Az ember úgy gondolná, hogy szövetátültetés esetén, és minden olyan esetben, amikor a halál beálltát már hosszabb ideje, annak rendje és módja szerint, megállapították, akkor erre nincs szükség. Igen ám, de mit tegyünk akkor, ha a törvény mégis ezt írja elő. E nyilvánvaló értelmetlenséget, vagy legalábbis félreértelmezhetőséget a törvény ezután megírásra kerülő végrehajtási utasításában feltétlenül tisztázni kell majd. Elég furcsa, mind jogi, mind szakmai szempontból kevéssé egyértelmű a „Szerv, szövet eltávolítása halottból” című 208. paragrafus első három pontja is. Mint ismeretes, ebben a kérdésben különböző országokban két különböző jogi szabályozás létezik: 1. a feltételezett beleegyezésen és a kijelentendő tiltáson alapuló, és 2. a feltételezett tiltáson és a kijelentendő beleegyezésen alapuló szabályozás. A törvény a 208. paragrafus (1) pontjában világosan megfogalmazza, az 1972. évi törvényben is szereplő, és sok országban sikerrel alkalmazott 1. változatot, miszerint az elhunyt testéből transzplantáció céljából történő szerv- és szöveteltávolításhoz nem szükséges a beleegyező nyilatkozat, tiltó nyilatkozat hiányában a transzplantáció elvégezhető. Ugyanakkor ugyanezen paragrafus (2) pontja arról szól, hogy „a kezelő orvos köteles az elhunyt hozzátartozójának, ill. törvényes képviselőjének nyilatkozatát beszerzni az elhunytnak a szerv, szövet eltávolítására vonatkozó feltehető szándékáról”. Azaz mégis meg kell kérdezni a hozzátartozókat, ugyan nem arról, hogy beleegyeznek-e az elhunyt testéből történő szerv vagy szövet eltávolításába, hanem arról, hogy az elhunyt, ha életében nyilatkozott volna, akkor mi lett volna a véleménye. Ez a szabályozás, amire tudomásom szerint sehol a világon nincs példa, elég nagy fejtörést okoz még majd mind az orvosoknak, mind az elhunytak hozzátartozóinak. Még nagyobb probléma, hogy nincs értelmezve az, hogy ki az a „kezelő orvos”, akinek mindezt meg kell tenni: az elhunyt kezelőorvosai?), a boncolást végző orvos(?), a szerv vagy szövet eltávolítását végző orvos(?), a transzplantációt végző orvos(?), vagy a transzplantációra váró ■■■■■■■ Szerkesztőségi közlemény
