Szemészet, 1998 (135. évfolyam, 1-4. szám)
1998-03-01 / 1. szám
52 Szemészet kában azt vizsgáltuk, hogy a sympathicus és parasympathicus cardiovascularis reflexek károsodnak-e CG-ban. A cardiovascularis autonóm reflexek vizsgálata számos neuropathiával járó systemás betegségben (diabetes mellitus, krónikus májbetegségek, alkoholizmus stb.) nagy jelentőséggel bír.414 A fenti reflexek nem-invazív klinikai vizsgálata az ún. Ewing-féle standard tesztekkel9'10 történik (I. táblázat). Ennek során három teszt (a légzési arrythmia mérése, a Valsalva-hányados számítása és a felállást követő szívfrekvencia-változás meghatározása) vizsgálja a parasympathicus szabályozást, és kettő (a felálláshoz kapcsolódó systolés vérnyomáscsökkenés, valamint a tartós kézizomfeszüléssel járó diastolés vérnyomás-növekedés mérése) a sympathicus funkciót. A légzési arrythmia mérése azon alapul, hogy belégzéskor a szívfrekvencia növekszik, kilégzéskor pedig csökken. Parasympathicus autonóm neuropathia esetén ez a változás csökken vagy eltűnik. A Valsalva-manóver (zárt glottis mellett történő erőltetett kilégzés) alatt a vérnyomás csökken, és a szívfrekvencia nő. Közvetlenül a manőver után viszont a vérnyomás emelkedik, és a szívfrekvencia csökken. A manőver utáni leghosszabb és a manőver alatti legrövidebb RR távolság hányadosa adja a Valsalva-hányadost, amely parasympathicus cardiovascularis neuropathia esetén csökken. A fekvő testhelyzetből való felállás során a szívfrekvencia átmenetileg nő, majd csökken. A maximális növekedés a felállás utáni 15. szívösszehúzódás körül jön létre, a csökkenés maximuma a 30. ütésnél jelentkezik. A reflex károsodásakor a két időponthoz tartozó RR távolság aránya csökken. A tartós kézizomfeszülés alatt a szívfrekvencia és a vérnyomás növekszik. Cardiovascularis sympathicus neuropathia esetén ez a növekedés elmarad vagy csökken. A reflex elemei közül a gyakorlatban a diastolés vérnyomás változását vizsgálják. A fekvésből felállás kapcsán végzett vérnyomásméréssel a sympathicus innervatio zavarát jelző posturalis hypotoniát mutathatjuk ki. 1. táblázat. A cardiovascularis autonóm neuropathia vizsgálatára szolgáló standard Ewing-tesztek, ezek jelentése, valamint normális és kóros értékeik Módszer Az elemzéshez felhasznált érték Normális érték Kóros érték Parasympathicus funkciót vizsgáló tesztek 1. mély be- és beat-to-beat 15 10 kilégzés variation (ütés/min) 1,21 1,10 2. Valsalva-manóver Valsalva-hányados 1,04 1,00 3. szívfrekvencia-változás felállás során 30:15 hányados Sympathicus funkciót vizsgáló tesztek 1. handgrip teszt diastolés vérnyomásnövekedés (Hgmm) >16 10 2. felállás fekvésből systolés vérnyomáscsökkenés (Hgmm) <10 30 Betegek és módszer A vizsgálatot korábbi kutatásunk6 folytatásaként, a Semmelweis OTE Kutatásetikai Bizottsága által engedélyezett terv alapján, részletes felvilágosítás után önként vállalkozó személyeken végeztük. A cardiovascularis autonóm reflexeket 22 CG-ban szenvedő betegen (életkor: 48-87 év, átlag±SD: 74,2±8,7 év) és 19 egészséges kontroll személyen (életkor: 52-58 év: 71,6+9,3 év) tanulmányoztuk. Szemnyomáscsökkentő cseppkezelésben a CG-s betegek közül mindössze 12 fő részesült, 10 személy korábban sikeres filtrációs műtéten esett át, és már nem használt cseppet. A vizsgálatba nem vettük be azokat, akiknek a szívritmusa nem sinusritmus volt, akik máj és vesebetegségben, diabetes mellhúsban, súlyos hypetroniában szenvedtek, és akik rendszeres alkoholfogyasztók voltak, mivel ezek az állapotok önmagukban is befolyásolják a cardiovascularis autonóm reflexeket és azok vizsgálatát. A résztvevők laboratóriumi paraméterei (szérumbilirubin, SGOT, SGPT, GGT, kreatinin, vércukor, kvalitatív vérkép, süllyedés, rutin vizelet lelet) az életkori normál tartományban helyezkedtek el. A cardiovascularis autonóm reflexeket a Ewing-féle standard protokollal910 vizsgáltuk. A paramétereket elektrokardiográfiával és higanyos vérnyomásmérővel történő brachialis vérnyomásmérés révén határoztuk meg. A vizsgálat előtt valamennyi résztvevő 24 órán át tartózkodott a gyógyszerszedéstől, és szemcseppet sem használt. A parasympathicus reflexeket három teszttel jellemeztük: egyrészt meghatároztuk a mély belégzést követő szívfrekvencia-változást (légzési arrythmiát). A 6/min frekvenciájú mély beás kilégzés során regisztráltuk az EKG-görbén észlelhető maximális és minimális szívfrekvencia különbségét (ez az ún. beat-to-beat variation). Másrészt megmértük a standardizált Valsalva-manóver (zárt glottis mellett 40 Hgmm nyomással történő kilégzés 15 szekundumon át) kapcsán a Valsalva-hányadost (ez a manőver utáni leghosszabb és a manőver alatti legrövidebb RR távolság hányadosa az EKG- görbe alapján). Harmadik tesztként meghatároztuk a felállást közvetlenül kísérő szívfrekvencia-változást, az ún. 30/15 hányadost. A 30/15 hányadost a hátonfekvó helyzetből felálló személy EKG-görbéjén a testhelyzetváltozás utáni 15. és 30. szívösszehúzódáshoz tartozó, maximális és minimális RR távolság hányadosa szolgáltatta. A sympathicus reflexeket két teszttel tanulmányoztuk: egyrészt a tartós kézizomfeszülést kísérő diastolés vémyomásváltozás (sustained handgrip) vizsgálatával, másrészt a felállást követő systolés vémyomásváltozás mérésével. Az előbbi teszt során a kéz maximális szorítóerejét vérnyomásmérő segítségével határoztuk meg. A vizsgált személy ennek 30%-ával szorított 3-5 percen keresztül, miközben mértük a brachialis vérnyomást, és kiszámítottuk a diastolés vérnyomás változását. Az utóbbi vizsgálat során a hátonfekvó testhelyzetből felálló személy brachialis vérnyomását mértük felállás előtt valamint azután 1 és 5 perccel. Az összehasonlításhoz a felállás utáni legalacsonyabb értéket használtuk fel. A sympathicus funkciót a systolés vérnyomás csökkenésével jellemeztük. Az adatokat Mann-Whitney U teszttel elemeztük. Statisztikailag szignifikánsnak a 0,05-nál kisebb p értékeket tekintettük. Holló Gábor
