Szemészet, 1997 (134. évfolyam, 1-4. szám)
1997-08-01 / 3. szám
130 Szemészet 134 (1997) 1. ábra. A cornea eltávolítása utáni állapot. 2. ábra. Az üres sclerazsák képe. 3. ábra. Szilikongolyó illesztése a sclerazsákba. ződünk a sclera belső felszínének tisztaságáról, ha szükséges a még meglévő vérzést újra csillapítjuk, majd megfelelő nagyságú ált. 18 mm átmérőjű (két esetben 12 mm, két esetben 15 mm átmérőjű) tömör szilikongolydt helyezünk a sclerazsákba (3. ábra). A kerek sclerasebet ollóval a golyó alakjához igazítjuk, majd 5/0 Vicryl csomós varratokkal egyesítjük. Ügyelnünk kell arra, hogy a scleraseb kövesse a szilikongolyó alakját, ne legyen ún. holt tér a sclera és az implantátum között, de ne is feszüljön a sclera az implantátum felszínére. A Tenon tokot 6/0 csomós Vicryl varratokkal egyesítjük és felette a conjunctivát 6/0 tovafutó Vicryl varrattal zárjuk. A szemhéjterpeszt eltávolítjuk és sima fedőkötéssel zárjuk a műtéti területet. A kötést másnap reggel távolítjuk el. Posztoperatív szakban minden esetben kisebb-nagyobb mértékű kemózist, conjunctiva vörösséget, néhány esetben szemhéjduzzanatot tapasztaltunk. A posztoperatív fájdalom mértéke igen változó lehet, de minden esetben fokozottabban jelentkezett mint az az enucleatio műtétje után megszokott. Helyileg alkalmazott antibiotikum és szteroid csepp kombinációval, általánosan adott fájdalomcsillapító vagy nonszteroid gyulladásgátlóval mind a gyulladásos tünetek mind a fájdalom csökkenthető volt. A posztoperatív első hét végén a betegek fájdalomról már nem panaszkodtak, a kemózis megszűnt, kismértékű szemvörösség még néhány hétig fennállhat. A műtét után 10-14 nappal a betegek igen jól tolerálták az ideiglenes protézist (4. ábra). Minden operált esetünkben helyére jól illeszkedő megfelelő mozgóképességű protézis viselését tudtuk elérni. Fertőzést, varratelégtelenséget, a szilikongolyó kilökődését nem tapasztaltuk. A műtét előtti fájdalom egy esetben sem tért vissza. 4. ábra. Egy hónappal az eviscerabo után - látszik az elődomborodó conjunctiva zsák. Megbeszélés 1817-ben Beer írta le az evisceratio műtétjét egy iridectomia után létrejött expulsiv vérzés során. 1884-ben Graefe és Mules rámutatott arra, hogy evisceratio következtében nem nyílik meg a subarachnoidealis tér és így a műtét utáni meningitis veszélye minimálisra csökkenthető. 1885-ben Mules üveggolyó implantátumot alkalmaz evisceratio után és ezzel lényegében megszületett annak a műtétnek a leírása, melyet bár módosítva de a mai napig is használunk [5]. Eleinte csak az endophthalmitisben megvakult, fájdalmas szemek operálására használták az evisceratiot, mert a koponyaűr felé a gyulladás terjedését megakadályozta. Az evisceratio ellenzői két fő indokot hoztak fel e műtét ellen az egyik az esetlegesen fel nem fedezett intraocularis tumor a másik a szimpathiás ophthalmia veszélye. A szteroid és az antibiotikumok elterjedésével a szimpathiás ophthalmia veszélye minimálisra csökkent, a kifinomult képalkotó eljárások alkalmazása pedig szinte a nullára csökkenti a fel nem fedezett intraocularis tumor lehetőségét. Az enucleatio és evisceratio posztoperatív szövődményeit összehasonlítva (táblázat) az evisceratio, golyó alakú implantátum alkalmazásával kiegészítve rehabilitációs szempontból jobb posztoperatív eredményt ad.
