Szemészet, 1988 (125. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám
tén a felső transzplantációját ajánlotta [13, 19]. Unterkircher 1976-ban feldolgozott anyagából még szándékosan ki is hagyta a felső könnyutak sérülésével járt eseteket [18]. 1972-ben L. T. Jones, majd 1974-ben Schulte hívta fel a figyelmet, hogy kísérleteik szerint a könnyel vezetésben a fő szerepet majdnem olyan gyakran vitte a felső canaliculus, mint az alsó — és gyakran egyforma mértékben szállították a könnyet [13]. A helyreállítás funkcionális sikerét illetően a szakmában nagynak számító Kellnar 80%-os, Neubauer 50%-os, Hartwig 69%, Genee 57%, Hanselmayer 82%-os átjárhatóságról számoltak be [11, 15, 20, 29]. Fentiek kiemelik a fontosságát, hogy a belső zug képleteinek korrekt, réteges egyesítésére van szükség és egyformán fontosnak ítélendő meg mind a felső canaliculus, mind az alsó sérülésének ellátása. Eseteink és eredményeink A kerepestarcsai szemosztályon 1980—86 között 16 esetben láttunk el canaliculussérüléssel kombinált szemhéj sérülést. A 11 ffi és 5 nő közül 2 óvodás, 4 ált. iskolás korú volt, a többiek 19—60 év közöttiek voltak. Közlekedési balesetből 6, verekedéstől 5, kutyaharapástól 2 sérülés származott, a maradék munkahelyi és játék közben elszenvedett volt. 5 beteg ittas volt a sérülés elszenvedésekor. 1—1 eset a sérülés után 2 és 9, ill. 13 nappal került osztályunkra, a többiek 1—5 órán belül. A műtétek felvételük után néhány órán belül megtörténtek. A műtét lényegeként mikrosebészeti módszerekkel, retrograd szondázással valamilyen nem felszívódó varratot fűztünk át a canaliculusok valamennyi darabján, majd ennek vezetése mellett 0,6—0,7 mm átmérőjű lágy szilikoncsövet csúsztattunk át rajtuk, ezzel sínezve ki lumenüket a gyógyulás idejére. Minden esetben maximálisan törekedtünk a korrekt, réteges egyesítésre. A megfelelően rövidre vágott, belsejében futó fonállal helyén tartott szilikoncsövet „bicanalicularis gyűrű”-intubatio formájában általában 6—8 hétig tartottuk bent. Egyetlen esetben technikai feltételek hiánya miatt csak fonállal síneztiik ki a canaliculus lument. Követési idő max. 6 év, min. l/., év. 14 eset simán átfecskendezhető, 2 elzáródott. Megbeszélés A szakadások az anatómiai adottságok miatt legtöbbször a csövecskék egyesülésénél vagy a saccusba való beszájadzásnál következnek be, gyakran tépett, roncsolt, szennyezett környezetben, nehezen hozzáférhető helyen (1. ábra). Azt, hogy a könnycsövecskecsonkvégek egyesítése egy belső sínezésül szolgáló, beléjük dugott szonda felett lehetséges legjobban, már Elschnig felismerte. A roncsolt csonkvégek megtalálásának, identifikálásának módszereiben a legjelentősebb haladást a Kellnar által 1960-ban kialakított retrograd szonda hozta [3], melyhez hasonló a malacfarok-szondaként megismert, módosított (Torsi-szonda [5], az eddigi konstrukciók előnyös tulajdonságait egyesítve (2. ábra). Hazánkban Medgyaszay és Szabó György, ill. Koleszár és Hatvani konstruáltak retrograd szondázásra alkalmas szondasorozatot [8, 9]. Tekintettel arra, hogy e rekonstrukciós műtét első és legdöntőbb mozzanata a csonkvégek azonosítása, mely Hanselmayer nagyobb esetszámú anyagának x/4 részében nem sikerült retrograd szondázással [25], érdemesnek látszik megjegyezni, hogy megfelelő körültekintéssel, a belső zug ívelésének kellő széthúzása mellett vezetve a szondát eseteinkben mindig könnyen azonosítani tudtuk a proximalis csonkvéget. A felesleges — esetleg későbbi striktúrához vezető — belsőnyálkahártya sérülések elkerülésére fontos a művelet óvatos 64
