Szemészet, 1988 (125. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
típusos elváltozásnak tekinthető, de ezt a chloroquin szedésétől függetlenül is ismertették [18]. Érdekes, hogy az egyre szembetűnőbb szemfenéki elváltozások mellett lényeges funkciókárosodást a mindennapi gyakorlatban használt, és esetünkben igen gondosan végzett vizsgáló módszerekkel sem sikerült kimutatni. Hangsúlyozni szeretnénk azonban az Amsler-rács jelentőségét a korai diagnózisban és a folyamat nyomonkövetésében. Betegünk ezen a scotomát még a centrális funduselváltozások megjelenése előtt egyértelműen jelezte. A scotomát a későbbiek folyamán is csak az Amsler-ráccsal lehetett kimutatni. Hart és mtsai a statikus perimetriát tartják hasonló értékűnek [6]. A Delagil mellékhatásának korai diagnosztizálásában jól alkalmazhatók az elektrofiziológiai vizsgálatok [8]. A klinikai képtől függően az ERG-ben és az EOG-ben is jelentkezhet eltérés. Különösen jellemző a b-hullám amplitúdójának csökkenése, ami esetünkben már korán bekövetkezett. Nagyfokú funkciókárosodáskor az ERG teljesen kioltott is lehet. Az elektrofiziológiai vizsgálatok jelentőségét növeli, hogy eredményeik alapján a retinopathia prognózisára is következtethetünk. A fluorescein angiographia fontos szerepet játszik a maculopathia korai diagnosztizálásában és lényegének megismerésében. Az esetünkben is észlelt ablakdefektus a pigmentepithel károsodására utal [9]. Feltételezésünk szerint betegünk kettőslátását átmeneti jellegű szemizomparesis okozta, amelynek kiváltásában a gyógyszer szedésének lehetett szerepe. Uveitise viszont inkább alapbetegségével függhet össze, és nem iatrogén ártalom. Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy betegünk tíz év alatt megközelítően 2,7 kilogramm chloroquint szedett be. A napi adag a Szegedi Szemklinika által javasolt dózisnak mintegy háromszorosa. A leírt mellékhatások valószínűleg emiatt léptek fel. Az alkalmazott vizsgáló módszerek közül fel kell hívnunk a figyelmet az Amsler-rács jelentőségére. Ennek az egyszerű, nem időigényes eljárásnak az alapján már a centrális funduselváltozások megjelenése előtt sejteni lehetett a retinakárosodás kialakulását. A későbbiekben a szemfenéki elváltozások progressziójának nyomonkövetése során is a funkciókárosodás kimutatásának egyik legérzékenyebb módszerének bizonyult. Mindezek alapján célszerűnek tartjuk az Amsler-rács alkalmazását a Delagilt szedő betegek rutin szemészeti vizsgálatában. Összefoglalás A szerzők esetüket ismertetik. A tíz éve Delagilt szedő beteg szaruhártya elváltozását retinopathia kísérte. Elemzik a felmerülő diagnosztikus nehézségeket, a terápia mellékhatásainak megjelenési formáit, a differenciál diagnózis szempontjából nélkülözhetetlennek ítélt vizsgáló módszereket. IRODALOM: 1. Brinkley, J. R., Dubois, E. L., Ryan, 8. J.: Amer. J. Ophthal. Ser. 3. 88, 1 (1979). — 2. Francois, J.: Kiin. МЫ. Augenheilk. 178, 419 (1981). — 3. Orosz I. : Szemészet 101, 86 (1964). — 4. Orosz I. : Szemészet 99, 21 (1962). — 5. Hart, W. M., Bürde, R. M., Johnston, О. P., Drews, R. C.: Arch. Ophthal. (Chicago) 102, 377 (1984). — 6. Henkind, P., Carr, R. E., Siegel, I. M.: Arch. Ophthal. 71, 157 (1964). —- 7. Huismans, H.: Klin. МЫ. Augenheilk. 181, 36 (1982). — 8. Yasuo Kubota: cit. Zbl. 112, 227 (1976—1977). — 9. Kearns, T. P., Hollenhorst, R. W.: Arch. Ophthal. 76, 378 (1966). — 10. Lowes, M. : Acta Ophthal. (Kbh.): 54, 819 (1976). — 11. Martin, L. J., Bergen, R. L., Dobrow, H. R. : Ann. Ophthal. 10, 723 (1978). — 12. Metge, P., Rodor, F., Chovet, M., Montabone, M., Llavador, M.: Bull. Soc. Ophthal. Fr. 79, 347 (1979). — 34
