Szemészet, 1987 (124. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. szám

nagy konkurenciaharc indult meg, melyikük tud e lencsefajtából tökéletesebbet produkálni, ez ugyanis különféle adalékanyagok hozzáadásától függött. A lágy lencsék speciális módosításával már néhány évvel ezelőtt eljutottak oda, hogy állandóan a szemen viselhető lencsét (Dauertraglinse) tudtak előállítani. 2—3 éve arról értesülhettünk, hogy sikerült a félkemény anyagból is olyan lencsét készíteni, melyet csak kéthetente, rövid időre, csak tisztítás céljából kell kivenni (Fluorocarbon lencse).

A kontaktlencsék fejlődése tehát napjainkban sem fejeződött be. A végcél olyan lencse előállítása, mely kitűnő korrekciós hatása mellett akár évekig a szemen hagyható, s nem okoz semmiféle károsodást. Ettől ma még messze vagyunk, de úgy tűnik, hogy a fejlődés a félkemény lencsék használata irányába halad. Nyugat-Európában az eladott lencsék 60%-a ugyanis már ilyen. Viszont kétségtelen, hogy a lágy lencse viselete a legkellemesebb, de a szemre nézve csak akkor biztonságos, ha évente újra cserélik, ami viszont meglehetősen költségessé teszi.

összefoglalás

A korneális kontaktlencsét 1948-ban egy Tuohy nevű kaliforniai optikus találta fel. Az alkalmazásával nyert kedvező eredmények azonban e lencsét használó kaliforniai optometristák közleményei nyomán váltak ismertté. Számos előnyös tulajdonságuk révén 1949—50-ben rendelésük és készítésük már az Egyesült Államok egész területén általánossá vált.

Nyugat-Európában használatuk 1952-ben indult meg, s népszerűségük folytán ott is rendkívül gyorsan terjedt el. 1953-tól kezdve már hazánkban, a szerző találmánya alapján, a Mária utcai szemklinikán is megindult készítésük és alkalmazásuk.

1962-ben forradalmi újításnak számított a lágy lencse feltalálása, s egy évtized alatt ez lépett elő a legáltalánosabban használt lencsetípussá. Rendelését azonban bizonyos hátrányai miatt a 70-es években az ún. oxigénáteresztő félkemény lencsék kezdték kiszorítani. Napjainkban mind a különféle lágy, mind az oxigénáteresztő félkemény lencsék újabb változatai azok, melyek a gyakorlat igényeit messzemenően kielégítik.

IRODALOM: 1. M. W. Nugent: The Contact Lens- a new type of Plastic Contact lens. Ann. of Western Med. & Surg. 2 241 (1948). — 2. H. Harris: The Corneal Lens. Amer, J. Optom. 27, 64 (1950). — 3. M. W. Nugent: The Tuohy Corneal Lens. A second report. Arch. Ophthal 43, 232 (1950). — 4. F. Dickinson: A report on a new Corneal Lens. The Optician Sept. 141—144 (1949). — 5. J. E. Cabarrouy: Lentilles pré-cornéennes. Arch. d’Ophtal. (Paris) 11, 470 (1951). -— 6. Bertényi A. : Kornealencse alkalmazásával szerzett tapasztalataink. Szemészet. 93, 130 (1956). — 7. Wichterle O.: Fragen zur Geschichte der hydrophylen Gelkontaktlinsen. Contactologia 3, 163 (1981). — 8. DreifusM.: Clinical experience with hydrogel Contact Lenses. Ceskoslov. Oftal. 20, 393 (1969). — Györffy I.: The History of the moulded all-plastic lens. Brit J. Physiol. Optics 21, 291 (1963). — Györffy I.: Zur Geschichte der Korneallinsen aus PMMA. Contactologia 3, 106 (1981). Györffy I.: Historischer Rückblick auf den Werdegang eines technischen Verfahrens. Contactologia 4, 174 (1982).

H. t» e p (f) <h M: Hamme k ucmopuu KopneaAbHoü KOHmaummü auh3u

PorOBHMHyK) KOHTaKTHyiO JIHH3y OTKpblJl B 1948 r. OgHH KaJlH(j>OpHHHCKHH OnTHK HO HMeHM Tyoxn (Tuohy). RocTHrHyTbie npu npuMeHemm sthx jihh3 ÖJiaronpHHTHbie pe- 3yjibTaTbi, oflHaKO, CTajiH H3BecTHbi nocae cooömeHHii, onyßjiHKOBaHHbix nojib30Baß- IUHXCH J1HH33MH KaJTHtjlOpHHHCKHMH OnTOMCTpMCTaMH. BjiarOgap« MHOrOBHCJieHHblM ncuio>KHTe.nbHbiM CB0HCTB3M, y>Ke b 1949—50 rr. hx 3aKa3biBajiH h H3roTOBjiH;m Ha Bceß TeppHTOpHH CLUA.

B 3anaflH0ü Eßpone jthh33mh Hanajm nojib30BaTbcn c 1952 r., h BCKope eraTM oneHb nonyjmpHbiMH h pacnpocTpaHeHHbiMH. HaMHHaa c 1953 r. jihh3w CTajrn H3roTOBJiHTb b BeHrpHH b rjia3H0H KJiHHHKa Ha yji. Mapim, Ha ochob3hhh othputhh aBTopa.

121