Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
Szemészet ISS. »:t —«««. 1!*N«. A Komárom megyei Tanács Egyesitett Kórház-Вendelőintézete (f őigazgató-f öorvos : Modróczky Dániel) szemészeti osztályának (osztályvezető főorvos: Lakatos István) közleménye Újabb adatok az éjszakai gépkocsivezetésre való alkalmasság elbírálásához LAKATOS ISTVÁN és LUKÁCS MÁRIA Az átlagos életkor emelkedésével egyre inkább növekszik az aktív gépkocsivezetők között a cataractások, hályogüveget viselő aphakiások, glaucomások, degeneratív szemfenéki elváltozásban, vagy üvegtesti borússágban szenvedők, valamint az utóbbi időben a műlencsét viselők száma. Mindezen szemészeti elváltozások ellenére egy adott időszakban olyan látóélesség állhat fenn, amely mellett — az érvényes irányelvek szerint — még az időszakos orvosi vizsgálaton szemészeti szempontból gépkocsivezetésre alkalmasnak lehet minősíteni a vizsgáltat. A gépkocsivezetők egy része azonban a vizsgálat kapcsán gyakran tesz említést arról — és ez főként a cataractásokra vonatkozik — hogy a problémamentes nappali vezetés mellett az éjszakai vezetés egyre nagyobb nehézségbe ütközik; sőt az ilyen betegek egy része önként le is mond a sötétedés utáni gépkocsivezetésről. Másrészt szakmai megfontolásokból — főként krónikus glaucomásoknál, akiknél az alkalmazott mioticumok hatására szűk, sötétben sem táguló pupilla áll fenn, továbbá hályogüveget viselő aphakiásoknál, ahol a műtét iridectomiával történt, és az iris coloboma fokozott káprázást okozhat —, a teljes látóélesség ellenére az éjszakai gépkocsivezetésre való alkalmasságot meg lehet kérdőjelezni. A gépkocsivezetésre való alkalmasság elbírálásánál egyre gyakrabban kell számolni a műlencsét viselők jelentkezésével is. Egy előző közleményünkben [6] beszámoltunk azokról az eredményekről, amelyeket egy új szemészeti diagnosztikus műszer, a Cataractométer kipróbálása kapcsán a cataractások és szemfenéki elváltozások miatt csökkent látású betegek vizsgálata alkalmával találtunk. Ezek az eredmények arra hívták fel a figyelmet, hogy az azonos szintre (pl. 0,6-ra) csökkent visus mellett más káprázásérzékenységet találunk ha cataractás, és ismét mást, ha szemfenéki degenerációs elváltozás okozta a látóélesség romlását. Vizsgálataink szerint cataractásoknál a káprázásérzékenység annyira növekedhet, hogy a sötétedés utáni vezetés a saját és a forgalom veszélyeztetését rejti magában. Az előző közleményben is közölt tájékoztató adatok birtokában most a vizsgálati területet kibővítve arra kívántunk adatokat szerezni, hogy azonos látóélesség mellett (0,4, 0,6, 0,8 és 1,0) az egyes kórformák (cataracta, üvegtesti borússág, szemfenéki degeneratív elváltozások, továbbá hályogüveggel korrigált aphakia, krónikus glaucoma, műlencse viselés) esetében hogyan alakul a vizsgáltak sötéthez való primér-(csap-) adaptációja, valamint a káprázásérzékenysége. Vagyis kielégítő nappali látóélesség mellett az adott kórformáknál meddig állhat fenn az éjszakai gépkocsivezetésre való alkalmasság, illetve ennek elbírálásakor az objektív vizsgálati adatok alapján mikor lenne indokolt az éjszakai gépkocsivezetéstől való eltiltás, amely mindenképpen kívánatosabb megoldásnak tűnik, mint az ilyen jellegű alkalmatlanság szubjektív megítélése a gépkocsivezető részéről. Vizsgálati módszer és eredmények Vizsgálatainkat a MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében kifejlesztett és szabadalmaztatott Cataractométer elnevezésű műszerrel végeztük. Ez egy olyan 93
