Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 2. szám

meth Béla, Csépi Katalin, Imre György, Túri Károly, Gáli János, Medgyaszay Attila, Follmann Piroska, Áhi Olga és Salacz György. De nemcsak az elnökök és titkárok váltakoztak, változott az idők folyamán maga az egyesület címe is. Alapításától, tehát 1905-től 1922-ig Magyarország Szemorvosai Egyesülete a hivatalos neve, 1922-től 1945-ig Magyar Szemorvostársaság, 1945-től 1966-ig az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Szemész Szakcsoportja, majd 1966-tól mai napig ismét Magyar Szemorvos társaság.

De térjünk vissza a Grósz Emil szerkesztésével 1905-ben önállóvá lett Szemészet pályafutására. Győrffy István, aki a Szemészet 1944. okt. számában részletekbe menően feldolgozta a folyóirat addigi évtizedeinek történetét, azt írja, hogy „Grósz Emil páratlan aktivitásával és energiájával a lapnak olyan lendületet ad, amilyenre 80 éves történetében alig akad példa.” A következő években — a Szemorvos Egyesület szellemi támogatásával — a Szemészet igen magas nívójú tartalommal évi 3—400 oldalnyi terjedelemben kerül az olvasók kezébe. Ezek az 1905—1914 közötti évek a magyar szemészet soha nem remélt fellendülésének, új szemklinikák, szemkórházak, szemosztályok megnyitásának, a magyar szemorvos-tudomány hatalmas fejlődésének évei és ennek fénye a Szemészet oldalairól is kisugárzik. A folyóirat egyenletesen halad a világháborúig, amikor bekövetkezik az első megtorpanás. „Inter arma silent musae.” A hatodik évtizedébe lépő lap megjelenése mind rendszertelenebbé válik, terjedelme csökken, évenkint egy-két szám ha megjelenik, sőt 1915-ben és 1917- ben meg sem jelenik. Még sivárabbá válik a helyzet a háború utáni időkben. A Szemészet 1920—21, 1923, 1929, 1931. 1933—34, 1936—37-ben nem jelent meg, a közben levő években is jóformán csak az évi szemész-nagygyűlések anyagát hozta.

Grósz Emil, aki 1920-ban, 15 évi elnökség után távozik az egyesület éléről, továbbra is szerkesztője a lapnak, de elveszthette iránta való kedvét, érdeklődését (1928-ban és 1932-ben már Horay Gusztávot veszi maga mellé társszerkesztőnek), és minden szerkesztői energiáját az Orvosképzés rendszeres megjelentetésére és a folyóirat nívójának fenntartására fordította. (Az Orvosképzésben 1911—36. években 121 nagyobb lélekzetű szemészeti dolgozatnak adott helyet.) Neve utoljára 1935-ben szerepel, mint szerkesztő, a ténylegesen Horay Gusztávtól összeállított folyóirat ünnepi számának címoldalán.

Másfél évtized meddősége és tiszavirágéletű próbálkozásai után 1938-ban a Szemorvostársaság elhatározta a folyóirat életregalvanizálását. A vezetőség (Ditrói Gábor elnök, Pelláthy Béla titkár, Grósz István jegyző) végül is összehozta a lap anyagi fedezetét és ettől kezdve évente kétszer a Szemészet ismét pontosan megjelenik. A vezetőség határozata értelmében a mindenkori titkár és jegyző (1938-ban Pelláthy Béla és Grósz István, 1940—44-ben Nónay Tibor és Grósz István) a szerkesztők. A tartalom majdnem kizárólag önálló, eredeti cikkekre korlátozódott, de a megjelenés rendszeressége, a cikkek értéke alapján jogosan írta Grósz Emil („Otven év munkában”, 118. old.), hogy a Szemészet renaissance-át éli. A sors megkímélte őt, hogy e renaissance tragikus hanyatlását megérje: 1941-ben követte nagy szerkesztőelődjeit az elmúlásba.

1944 és 48 között a Szemészet nem jelent meg. „Egyébbel” voltunk elfoglalva. Romokat kellett eltakarítani, járványoknak útját állni, sebeket behegeszteni, fájdalmakra irt találni — s közben, a romok, sebek és fájdalmak között élni kellett és újjáépíteni egy kiégett és kifosztott országot. A Szemorvos-társaság, mint az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet szemész-szakcsoportja, ugyan már 1945. április 24-én megkezdte működését, de a Szemészet még váratott magára.

De ennek is eljött az órája. 1948-ban e sorok írója vetette fel a nagymúltú és a szemorvosképzéshez nélkülözhetetlen fontosságú folyóirat életrekeltésének eszméjét és kérésére Horay Gusztáv felszólította az ország klinikus professzo52