Szemészet, 1986 (123. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 3. szám
Az endokrin mirigyek és az i.o. nyomás összefüggéseivel foglalkozó munkáinak visszhangját talán azzal jellemezném, hogy Duke-Elder [8] 1969-ben megjelent kézikönyvének XI. kötete 4 cikkére hivatkozik. És most térjünk át az íves plasztikára, amely véleményem szerint Imre legnagyobb találmánya. Legnagyobb azért, mert időtálló módszer, ma éppúgy nincs bizonyos esetekben jobb megoldás, mint ahogy így volt ez évtizedekkel ezelőtt. Az íves eltolás közismerten Celsus ötlete volt. Az alsó szemhéj és arcbőr hiányainak a fedésére ezt a módszert azonban Imre alkalmazta és fejlesztette ki. Imre 1912-ben, a Magyar Szemorvostársaság ülésén, beszélt először az íves plasztikáról, majd 1927-ben német nyelvű közleménye jelent meg róla. Ugyanebben az évben jelent meg Szokolik [27] német nyelvű cikke, amiben „magyar plasztikának” nevezi ezt a módszert. Imre [18] volt az egyetlen nem német szemész, aki egy részt írt Thiel [30] 1942-ben megjelent műtéttan könyvében. Ebben az íves lebeny számtalan felhasználási módját, variációját ismertette kifogástalanul megrajzolt ábrákon vagy jó minőségű fényképeken. Kezdetben Imre az ív végén Burow-féle háromszög alakú kimetszést alkalmazott. Később rájött arra, hogy a szögletes heg helyett szebb az enyhén kanyarodó, ezért áttért saját talámányára, a sarló alakú kimetszésre. Az íves plasztikát és az Imre-sarlót napjainkban is használjuk. Az Imre nevének és az íves plasztika által való kifejlesztésnek említése azonban napjainkban főleg a német nyelvű irodalomra jellemző. Az előbbiekben említett 1979-es heidelbergi kongresszuson több ilyen értelmű előadás is elhangzott. Megemlíteném Walsner [33] (München), Dódén és Smitt [7] (Frankfurt) és Flick [10] (Hamburg) nevét. Az amerikai szerzők már feledékenyebbek. Fox [11] 1963-ban megjelent könyve (Ophthalmic Plastic Surgery) az íves eltolást nem említi, és láthatólag nem is ismeri. Charles Beyer-Machule [2] plasztikai sebészeti tárgyú könyve 1982-ben jelent meg a Bücherei des Augenarztes ben (A szerző amerikai). A könyvben Imre neve nincs megemlítve. Hatt [14] svájci—német, de plasztikai sebészeti kiképzésen hosszasan volt Amerikában. Ennek megfelelően német nyelvű 1983-ban megjelent plasztikai sebészeti tárgyú könyv „amerikai”. Szinte csak az utolsó 10 év amerikai szerzőinek munkáját ismeri, ismerteti és citálja. A könyvben található a Putterman [23] által 1977-ben közölt semicircular flap, Mustardé (20, 1980) lebenye. És itt látható a Tenczel és Stewart [29] féle „Bogenplastik” (1978). Nyilván mindegyik bemutatott műtétnek megvan a maga sajátossága és az ív vezetése, helye elfogadható újnak. Mégis hiányolható az, hogy az Imre neve az egész könyvben nincs megemlítve. Ez az utóbbi példa sajnos jellemző a jelenkor és a régebbi angol—amerikai irodalomra. Sokan a régebbi adatokat figyelmen kívül hagyják, csak az újabbak ismeretére és ismertetésére szorítkoznak, és ezért sokszor régen ismert és alkalmazott dolgokat „újra felfedeznek”. Ügy érzem, hogy ez nem méltányos a nagy elődökkel szemben. Blaskovics és Imre pedig olyan alkotó szemészegyéniségek voltak, akikről nem szabad elfeledkezni. Befejezésül hadd mondjam el, hogy nagyon megnyugtat, hogy ezt nemcsak én érzem így, és nemcsak azért mert magyar vagyok. A német plasztikai sebészet legjelesebb képviselője, a kölni Neubauer [21] professzor most egy angol nyelvű szemészeti műtéttani könyvet szerkeszt. Ez év tavaszán kaptam tőle egy levelet, amelyben arra kért, hogy Blaskovics és Imre munkásságáról, 115
