Szemészet, 1985 (122. évfolyam, 1-4. szám)

1985 / 2. szám

A vesebetegek szemfenéki elváltozásait a szerzők többsége az esetek túl­nyomó részében az egyidejűleg fennálló hypertonia által okozott keringési zavar következményének tartja (Radnót 1966), bár Dejean már 1932-ben felvetette bizonyos polipeptid természetű anyagok felszaporodásának szerepét az uraé­­miás RP kialakulásában. Ezek, a ma már biokémiai módszerekkel is kimutat­ható polipeptidek a középnagy molekulák csoportjába tartoznak, és összefüg­gésbe hozhatók a RP mellett az uraemiás toxikózis egyéb, korábban kellőkép­pen nem magyarázható részjelenségeivel (Menyhárt és Gróf 1979). Művese­­kezeléssel is csak részben távolíthatók el a szervezetből, a toxinhatás megszű­nését csak sikeres veseátültetés biztosíthatja. Ezzel magyarázzuk, hogy bár 9 veseátültetésen átesett betegünk közt 4 to­vábbra is hypertoniás volt, RP-t csak 1 esetben észleltünk. ad 4. Kakán és Gál már 1964-ben hangsúlyozták a vesebetegek ERG-vizs­gálatának korai diagnosztikus jelentőségét. A 20 uraemiás beteg retinographiás vizsgálata során 19 kóros retinogramot észleltek, melyeken a b hullám ampli­túdó változásai mellett különösen szembetűnőnek találták a negatív kompo­nensek megnövekedését. A megnövekedett a hullámokat és negatív utóhullá­mokat fotoreceptor szintű károsodás megnyilvánulásának tartották, kialaku­lásukat a hyperkalaemiával és az uraemiás acidózissal hozták összefüggésbe. Az elektrolitok koncentrációja és az ERG-hullámok amplitúdója között töb­ben találtak összefüggést in vitro (Hamasaki 1963, Sillman és mtsai 1969, Winkler 1973) és in vivo (Zimmerman 1973, Wirth és Tota 1978) körülmények között is. Kr. vesebetegeken, főleg pedig a krónikusan haemodialysáltakon Sverak és Peregrin (1980) valamint Müller és mtsai (1980) nem találtak korrelációt sem a szérum ionkoncentrációk, sem a nitrogéntartalmú anyagok szintje és a kóros retinogramok megjelenése között. A b hullám amplitúdó csökkenését részben a szérum elektrolit-értékek eltoló­dásával és a szérum creatinin, illetve karbamid szint emelkedésével (Tota és mtsai 1977 és Perossini és Tota 1978), részben pedig egyéb, akkor még pontosan nem identifikálható toxikus anyagok hatásával (Farkas 1979) magyarázták. Korábbi véleményüktől eltérően Perossini és mtsai 1980-ban már a külön­böző pórusnagyságú membránokon különböző mértékben dialysalható, 500— 20 000 D molekulasúlyú, polipeptid természetű anyagokat teszik felelőssé a kr. veseelégtelenségben szenvedők szubnormális b hullámaiért.) Betegeink laboratóriumi leletei között kifejezetten kóros elektrolit értéket nem találtunk és a szérum creatinin- és karbamid-szinttel sem sikerült összefüg­gésbe hozni a retinogramok amplitúdó viszonyainak alakulását. Mivel a 9 kró­nikusan haemodialysált betegünk szérumában a kóros polipeptidek mennyisége kifejezetten magas volt (a normálisnak tekintett értékek négy-ötszöröse!), fel­tételezzük, hogy az ebben a betegcsoportban észlelt legkifejezettebb retinog­­ram-károsodást (szubnormális b, szupernormális a hullámok) ezen toxikus anyagok okozták, melyek az ERG-hullámok keletkezéséért felelős valamennyi retinaelemet károsítják, csak nem egyforma mértékben. (A másik két beteg­csoportban ezen anyagok meghatározása nem történt meg.) A mű vesekezel tekéhez hasonló típusú kóros retinogramot észleltünk egy 13 éves gyermeknél, aki az ERG-vizsgálat előtt 8 hónappal veseátültetésen esett át, de akinél a szemészeti vizsgálatok után hamarosan vesekilökődési reakció indult meg. A vizsgálat időpontjában látása teljes, szemfeneke ép volt, de a kó­ros retinogram már jelezte általános állapotának romlását. Tapasztalataink alapján felhívjuk a figyelmet a kr. vesebetegeken végzett ERG-vizsgálat jelentőségére, mely érzékenyen jelzi a retinában is felszaporodó uraemiás toxinok károsító hatását. 96

Next

/
Thumbnails
Contents