Szemészet, 1985 (122. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
azt is írtam, hogy a társuló egyéb refrakciós anomáliák motivációjával — a polyetiológiai tan egyik tényezője. Ezért arra kérem, mérje fel a convergens concomitalo vagy alternáló kancsalságban szenvedő beteganyagát és állítsa két csoportba. Az egyik azokból a gyermekekből álljon, akiknek a fénytörése a kancsallá válás időpontjában, mérten, vagy a fénytörés physiologias változását figyelembe véve feltehetően relatív hypermetropiás vagy facultativ hypermetropiás és astigmiával, anisometropiával, aniseiconiával társult, nota bene alulkorrigált absolut hypermetropiás volt. A másik viszont emmetropiás gyermekekből álljon, akik a polyetiológiai tan valamely más oka folytán váltak kancsallá, és közölje eredményét. Mindnyájunk tanulságára szolgál majd e két csoport százalékos megoszlása. A Molnár Kálmán által citált megállapításomat, ami őt arra késztette, hogy tollat ragadjon (1. az észrevételében és teljességében a cikkben) most is korrektül fogalmazottnak és helyesnek tartom. Ezért van az, amint ő is írja, hogy kisgyermek korban jó eredménnyel alkalmazható a takarás. A kancsalság és a tompalátás nagy része ekkor alakul ki és még reverzibilis. Ezzel szemben nem egyezik meg a tapasztalatom az iskolás korban felfedezett amblyopia gyógyítását illetően. Az a véleményem, hogy igaz a funkcionális anatómiával foglalkozók és az ideggyógyászok megállapítása, miszerint bizonyos funkciók teljes elsajátításához (pl. a járás, a beszéd megtanulásához) az idegrendszer korban programozott. Szerintem ez az éleslátás megtanulására, kialakulására is vonatkozik. Ezért nem véletlen az, hogy pl. a mi anyagunkban a 6—8 éves koron túl felfedezett amblyopia számos esetben lényegében befolyásolhatatlan. Az egy, két tizedes látóélesség-javulás ui. nem jelent egyebet, mint a gyermek korral járó szellemi fejlődéséből és a vizsgálat gyakorlatából adódó értéket. A realitás megköveteli, hogy közzétegyem az iskolás korban felfedezett amblyopia gyógyítása terén rosszak az eredményeink. Az idézett mondatomban egyébként nemcsak az amblyopia, hanem a kancsalság irreverzibilitásáról is szólok. Ezzel kapcsolatban is állítom, hogy iskolás korban sajnos a kancsalság is nagy részben irreverzibilis. Ha ez nem így lenne nem kellene kancsalságellenes műtétet végezni. Tovább megyek, sajnos az is tapasztalható, hogy az idejében megkezdett occlusio hatására megjavult visus ellenére a gyermek a kezelés alatt, kinőve a megfelelő korból, két teljes visusú szeme ellenére, a szükséges műtéti korrekció után sem képes a binoculáris látásra. Ezért e helyen is hangsúlyozni kívánom a citált megállapításom konklúzióját: „a kancsalság és az amblyopia megelőzése nemcsak könnyebb feladat, hanem sokkal hatásosabb is mint a gyógyítása”. Felfogásom természetesen ellenkező tapasztalatok birtokában örömmel megváltoztatom. Ezért kérem Molnár Kálmán kollegámat, fogadjon általam amblyopiásnak minősített csupán 50 iskolás korú gyermeket és vegye kezelésbe, ígérem, hogy valamennyi meggyógyított, „teljessé vált” látóélességű esetről a Szemészet-ben beszámolok. Egyben arra is kérem, hogy a therapia esetleges eredménytelenségét ő közölje. Részemről ui. egyetértek abban, amint ő is írja: „hogy bármely tan mércéje csak a vele egybehangzó tapasztalat lehet”. Vörösmarthy Dániel 63
