Szemészet, 1985 (122. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 4. szám
Szemészet 122. 210—214. I its.». A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató: Takáts István egyetemi tanár) közleménye Néhány gondolat szakmánk szemléleti változásához* BOROS BÉLA A szemészet a múltban az orvostudományok között — mint ismeretes — szerény helyet foglalt el, jelentőségét csak azok látták nagynak, akik — mint már Hippokrates is — rendszeresen foglalkoztak vele és meglátták azt a nagy igazságot, hogy a szervezetnek jóformán minden változását a szemben is gyakran követik elváltozások. Szakmánk már többször volt az orvostudományok élén, így a XVIII. században is a neves francia szemorvosok, Maitrejean, Petit, Daviel korában, mégis a fejlődés legbámulatosabb, ránk nézve legtanulságosabb korszaka az, mely a XIX. század közepén a szemészetet a természettudományokban is páratlan gyorsasággal az orvostudományok legegzaktabb ágává emelte. Amit a szemészet a szabad szemmel való megtekintés és gondos észlelés útján elérhetett, azt már Beer a század elején gondosan feljegyezte, leírásai ma is megállják a helyüket. Azon törekvése pedig, mellyel a szembajokat a szervezet egyéb betegségeivel igyekezett kapcsolatba hozni, annak bizonyítéka, hogy korát jóval meghaladta. De a vizsgáló módszerek tökéletlensége, a kísérletek hiánya, a szem belsejének még vizsgálhatatlan volta miatt a szemészet még sok feltevést tartalmazott Beer iskolájának elvitathatatlan érdeme, hogy a szemészet méltó helyet foglalt el újra az orvostudományok között. A termőföld megvolt, csak meg kellett művelni. Az adathalmazt, a felgyűlt ismereteket csak Oraefe, a legnagyobb szemész-genius rendezte és adott azoknak életet. Alig adta Helmholtz a tudományos világ kezébe a szemtükröt, Oraefe ezzel néhány év alatt megállapította és rendezte mindazon elváltozásokat, melyek azelőtt csak a kórbonctan művelői előtt voltak részben ismeretesek. Hazánkban a szakma kiváló képviselője, Fabini Theofil János, Hirschler Ignác és Schulet Vilmos elvitathatatlan érdeme, hogy a szemészet méltó helyet foglalt el újra az orvostudományok között. A XIX. század analitikus, kísérletező, rendező század volt, melynek roppant és fókezhetetlen kutatási vágya hatalmas anyagot gyűjtött, dolgozott fel. Századunk húszas-harmincas éveiben a technikai vizsgálatok visszahatásaképpen mind erősebben kezdett feltörni egy olyan irányzat, mely nem helyeselte a laboratóriumi munkálatok és kísérletek sokszor öncélú voltát, az ún. „Kaninchenmedizint”, és a szétaprózott hatalmas méretű laboratóriumi és klinikai eredményeket átfogó, egyetemesebb elvek szerint kívánta csoportosítani. Ez az irányzat, mely mindig az egész szervezetet nézi, tudatosan vagy tudattalanul, de a szintézisre törekedett. A szintetikus szemlélet hajnala sokban járult hozzá a szemészet haladásához. Amikor néhány kiragadott területen az orvostudományban és ezen belül szakmánkban az utóbbi évtizedekben bekövetkezett szemléletbeli változásokkal foglalkozom, ezt azon klasszikus nagyok iránti emlékezés jegyében teszem, kik koruk fizikájának, orvosi ismereteik zseniális alkalmazásával megteremtették alapját azon ma is sokban érvényes megállapításnak, melyekkel napjainkban is csak fokozódó tekintélyt szereztek szakmánknak a medicina minden ága előtt. — Az elmúlt évtizedek haladásával, azonban az ultra-, elektron- és fáziskontraszt mikroszkópok a szem egyes szöveteinek szerkezetét tárták fel egészen a molekuláris szintig, sok vonatkozásban tökéletesítették a struktúra és funkció egységével a látószervről korábbi ismereteinket. A kvantumfizika és kémia segítségével mélyebb betekintést nyerhettünk a szemet érő fénykvantumok által előidézett folyamatokba, jobban megértjük pl. a világossági és sötétségi látás alapjait, a biológiai membránszerkezetek szerepének részleteit. A radioaktív izotóp technikák, a röntgen-diffrakciós módszerek segítségével a retina szerkezeti elemeinek, a szem vázszerkezetének, folyadék és iontranszport cseréjének részleteivel ismerkedhettünk meg. A sejt alkatrészeinek, a makromolekulák szerkezetének térbeli feltárását, kölcsönhatását tanulmányozó módszerek, mint az elektrospin és ultrahangholográfia, beláthatatlan jövőt jelentenek szakmánk titkainak feltárásában. Az elektronhéjon lejátszódó abszorpciós és emissziós sajátságok kutatása várhatólag számos igen fontos felfedezéssel gazdagítja szakmánkat is. A modern elektrofiziológia az ingervezetés és gátlás tekintetében tárt fel új részleteket. Itt a látás szempontjából alapvető kérdés a fény és a retinális receptorok közötti interakciókból keletkező ingerkeltés kérdését kívánom említeni. A látási idegingerület * Takáts István egyetemi tanár 60. születésnapjára 210
