Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)
1984-05-01 / 2. szám
14 simplex glaucomas betegnél összehasonlítottuk a miotikum + Eppy vagy Tonogén, illetve a miotikum-f D-epifrin gyógyszerelés hatását a napszaki tensiogörbére. Az adrenalin készítményeket a betegek reggel és este kapták, a miotikum mindkét vizsgálati sorozatban a naponta háromszor cseppentett 2%-os Isoptocarpin volt. Mint azt a II. táblázaton láthatjuk, a két vizsgálati sorozat értékei között a különbség minimális a miotikum -f D-epifrin kombináció javára. A különbség azonban statisztikailag nem jelentős. A napi átlag ebben az esetben is a harmadik naptól kezdve volt normális mindkét vizsgálati sorozatban, érdekes azonban, hogy míg az Eppyvel, illetve Tonogénnel kombinált miotikum kezeléssel a napi átlag szórása végig meghaladta a Sampaolesi által normálisnak mondott értéket, a D-epifrinnel kombinált miotikum kezeléssel a szórás már a második naptól kezdve normális volt. A III. táblázat a D-epifrin cseppentés, illetve e cseppel kombinált egyéb glaucoma-ellenes kezelés hosszmetszeti képét mutatja be, az összes értékelhető mérési eredményeket tekintetbe véve. Az átlagok az első naptól eltekintve, végig 20 Hgmm (2,66 kPa) alatt maradtak. A IV. táblázat a gyógyszer kipróbálásával kapcsolatos összesített tapasztalatokat foglalja össze. A D-epifrin cseppet egyedül alkalmazva, vagy egyéb glaugoma-ellenes szerekhez adva, a glaucomát a szemek 89%-ában sikerült tartósan kompenzálni. Ezek közül 38%-ban kevesebb, illetve gyengébb hatású egyéb glaucoma-ellenes szerre volt szükség. A szemek 11%-ában viszont az egyéb glaucoma-ellenes kezelést változtatni kellett a szemnyomás csökkentése céljából. Ezen periódusban glaucoma-ellenes műtétre nem került sor. Ezek az eredmények a D-epifrin kezelés előttiekhez képest szignifikánsan jobbak. Azon két esetben, ahol az Eppy, illetve a Tonogén szemcsepp kötőhártya vörösséget és égésérzést okozott, a D-epifrin cseppentés során a kötőhártya halvány lett és a betegek panaszai megszűntek. A D-epifrin kezelés folyamán három betegnél fordult elő enyhe kötőhártya vörösség, ezért a kezelést nem kellett abbahagyni. Általános mellékhatást nem tapasztaltunk. Megbeszélés Az adrenalin dipivalát szemcseppet a hetvenes évek közepén fejlesztették ki, a szer következő előnyeit feltételezve a többi adrenalin készítménnyel szemben: 1. fokozott biológiai aktivitás; 2. hosszabb hatásidő; 3. a többi adrenalin készítményekhez képest kevesebb általános és helyi mellékhatás. Állatkísérletben vizsgálták a radioaktív szénatommal jelzett adrenalin és adrenalin dipivalát koncentrációját a szem szöveteiben és azt találták, hogy az adrenalin dipivalát koncentrációja 8—10-szerese az adrenalinénak. Megállapították azt is, hogy az adrenalin dipivalát felszívódása főként a corneán keresztül történik és még három órával a cseppentés után is a szaru adrenalin dipivalát koncentrációja többszöröse az adrenalinénak. Vékonyréteg kromatográfia segítségével kimutatták, hogy az adrenalin dipivalát a szemben adrenalinná alakul. Ez a hidrolízis főként a corneában megy végbe. Ezeket az eredményeket az adrenalin dipivalát szerkezetével magyarázhatjuk. Az adrenalin hidroxilcsoportjaihoz csatlakozó pivalil oldalláncok növelik a szer zsíroldékonyságát, ugyanakkor változatlan marad a vízoldékonysága. Ez a két tulajdonság biztosítja azt, hogy a corneán könnyebben hatol át, mint az adrenalin. Az adrenalin lebontásában mai tudásunk szerint a katehol-o-metil-75
