Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 2. szám

Szemészet 121. ЯП —ИИ). 1984. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató: Alberth Béla egyetemi tanár) közleménye Relief képek a fundusról computer nélkül RIGÓ GYULA A jó dokumentáció egyaránt fontos a betegségek lefolyásának követése, a tu­dományos közlemények és előadások szempontjából. A fundus elváltozásainak rögzítésére évtizedeken keresztül csak gondos megfigyelések alapján készült rajzok szolgáltak. Ehhez szükség volt egy szemtükörre és egy rajzolni tudó vizs­gálóra. Nagy lépést jelentett, hogy Nordensen megalkotta a retina-kamerát, melynek gyári előállítását az 1900-as évek első negyedében kezdte meg Jenában a Kari Zeiss Művek (Ludwig és mtsa 1982). Ebből fejlesztették ki a napjainkban is használatos fundus-kamerákat, amelyekkel jó minőségű, részletgazdag fel­vételeket lehet készíteni a szemfenékről. A képek egyetlen hiányossága a raj­zokkal szemben, számos előny mellett, hogy síkban ábrázolnak három dimen­ziós objektumokat. A perspektíva megjelenítése a művészettörténetben több évszázados fejlő­dés eredménye volt. A fotóművészet és az alkalmazott fényképezés számára­­nem állt rendelkezésre ennyi idő, de a jelen technikai fejlettsége mellett nem is volt erre szükség. Mindössze néhány évtized kellett ahhoz, hogy a retina-ka­merából stereo képek készítésére alkalmas eszközöket fejlesszenek ki. A stereo képek interpretálása nyomtatásban vagy tudományos előadásokon azonban csak akkor nyújt térbeli élményt, ha ehhez a megfelelő kisegítő eszközök ren­delkezésre állnak. A legújabb lehetőséget térbeli képek készítésére a computerek alkalmazása adja. Az erre kifejlesztett különféle módszerek közel azonos elvi alapokra ve­zethetők vissza: denzitometriára vagy fotometriára. A képek előállítása a kö­vetkező lépésekből áll: 1. A fundusról hagyományos fotótechnikával készült filmkockákat soron­ként, pontról-pontra letapogató kamera pásztázza végig. Mertz és mtsai (1979) 60 000, Miszalok és Wollensak (1982) több mint 260 000 képpontot analizáltak ilyen módon filmkockánként. 2. A kapott adatokat computer dolgozza fel az előre betáplált szempontok alapján. 3. A számítógép egy hozzá csatlakoztatott grafikus képfeldolgozó egység monitorján adja ki a térhatású képeket. A képernyőn a képek nézősíkja, kontrasztja változtatható, adataikat a com­puter memóriaegysége korlátlan ideig tárolni tudja. Megfelelő teszt ábrák se­gítségével mód nyílik bizonyos mérések elvégzésére is. Ezen előnyökkel szem­ben nagy hátránya a számítógépes képfeldolgozásnak, hogy nagyon költséges. Ez a tény legalábbis megkérdőjelezheti, hogy arányban áll-e az anyagi ráfordí­tás az eredménnyel? Ez utóbbi megfontolásból kiindulva dolgoztuk ki saját eljárásunkat, amely ugyancsak relief képek készítésére alkalmas. Lehetővé akartuk tenni a fundus térbeli láttatását. Módszerünk nem igényel drága felszerelést, legfeljebb némi türelmet és jártasságot a fotózásban. 96

Next

/
Thumbnails
Contents