Szemészet, 1982 (119. évfolyam, 1-4. szám)
1982-02-01 / 1. szám
optikai hatása is közrejátszik, így a műszerek a csarnokban pl. az iris síkjának megfelelő helyen több mint 0,5 mm-rel közelebb állónak látszanak, mint valójában. Ezért szerencsés, ha az operatőr már jártas az öregkori extrakapszuláris extrakció végzésében, amely könnyebb, mert loburális sebkészítés után nyitott bulbusón történik. Az exsucatio lentist eddig az elmúlt 5 évben 30 beteg esetében 43 szemen végeztük el. Ebből 38 esetben kong. cataracta és 5 esetben gyermek, vagy fiatalkori cataracta traumatica eltávolítására. A kong. cataractában szenvedő betegek műtéti kormegoszlását a 7. ábra mutatja. Ebben bizonyos fokú kulmináció látható 1 és 2 éves kor között, továbbá 5 és 6 éves korban. Ezzel egyértelműen az anamnézisből kiderül, hogy sok esetben meglehetősen későn kerül észlelésre a veleszületett hályog, sokszor csak közvetlenül az iskolába történő beiratkozáskor végzett orvosi vizsgálat kapcsán. Másrészt az volt tapasztalható, hogy a szülők észrevették ugyan a betegséget és a velejáró tüneteket, de orvosi utasításra halogatták a műtét időpontját. E túlhaladott állásponttal szemben hangsúlyozni kell, hogy a műtét időpontjának eltolása, különösen az egyik oldali, vagy a kétszemes, de nem teljesen azonos fokú lencsehomály esetében az amblyopia kialakulását eredményezi. A modern aneszteziológia birtokában a kong. cataractának a műtéti indikációja még az 1 éves kor betöltése előtt adekvát. Egyes szerzők a műtét optimális időpontját a 6 hónapos korra teszik. így a csecsemőotthonok strabológiai szempontból történő szemészeti szűrővizsgálata a kong. cataracta időben történő felderítése érdekében is indokolt. A kong. cataracta az esetek többségében egyéb fejlődési rendellenességgel társult. Ezek leggyakoribbja a strabismus, mikrophthalmus, persistáló hyperplasticus üvegtest, vagy arteria hyaloidea persistens, atrophia nervi optici, coloboma chorioideae stb., melyek koraszüléssel társultak. A műtétet 26 esetben egy ízben, 11 esetben 2 ízben, 1 esetben 3 ízben kellett elvégezni. Erre azért volt szükség, mert kezdetben az exsucatiót 1—3 nappal a német irodalomban ismert elnevezésű Quellungsdiscission előzte meg, amit külön műtétnek számítottunk. Ma már tudjuk, hogy erre nincs szükség a leírt módszerrel mindennemű lencsemag eltávolítható. Többszöri beavatkozásra volt szükség továbbá azért, mert olykor csak később derült ki, hogy a hátsó tok fölrakódásai vaskosabbak, mint az a műtőasztalon látszott. Ilyen esetben a discissiót később, második műtétként végeztük el, szintén a fönt leírt módszer szerint. Felvetődik a kérdés, hogy a hátsó tok behasítását a biztosabb eredmény érdekében válogatás nélkül el kellene végezni. Tapasztalataink szerint erre nincs szükség, mert számos esetben indokolatlanul és fölöslegesen traumatizálnánk az üvegtestet. A három ízben végzett műtét utolsó fázisa fotokoaguláció volt, amely a pigmentes Írisszel összekötött hátsó tokon nyitott utat. Ez utóbbi módszer pigmentált szekundaria esetében a discissio előtt mindenképpen megkísérelendő, mert még a discissiónál is kíméletesebb és általában több ízben történő ismétlése végül eredményre vezet. Az egy ízben végzett sikeres exsucatio eredményeként vékony, csak réslámpán látható csillogó felszínű hátsó tok marad meg a lencséből, amely optikailag nem jelent hátrányt, de védi az üvegtestet és biztosítja a mély csarnokot, megakadályozza az irido- és endophthalmodonesist (8. ábra). Az exsucatióval összekötött, vagy második ülésben végzett discissio eredménye sajnos már minden esetben corpus gyöngy beékelődéssel jár (9. ábra). A kis discissiós nyílást övezi, vagy mellette látható a hátsó tokból kialakult köteg. Az elülső csarnok ilyenkor is még mély és a középen kisfokban bemetszett hátsó tok az üvegtestnek relatív védelmet nyújt.
