Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Szemészet 118. 15—19. 1981. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Szemklinikájának (igazgató: Németh Béla) közleménye Spontán ciliochorioideális leválás esete HUDOMEL JÓZSEF, DEKOV ANNAMÁRIA Az uvea elülső részében műtét, gyulladás, sérülés vagy keringési zavar következtében gyakran támad ödéma, amely ciliochorioideális leválással járhat. Általában bajt nem okoz, az alapbetegség gyógyultával — többnyire nyomtalanul — megszűnik. Elsődlegesen ritkán lép fel hasonló állapot, a kórkép spontán ciliochorioideális leválás (SCL) néven ismert, noha az elnevezés nem fejezi ki a betegség lényeges sajátságát, hogy általában savós retinaleválással társul és így a látást veszélyezteti. Említik még, ,,uveal effusion”, „idiopathikus chorioretinalis effusio” vagy „spongiosis chorioideae” néven is. A magyar irodalomban erre vonatkozó közlést nem találtunk, ezért érdemesnek véltük, hogy a kórképről egy esetünk kapcsán beszámoljunk. Az első eseteket v. Graefe (1858) és Liebreich (1859) ismertették, irodalmát Hertz (1954) foglalta össze, majd Schepens és Brockhurst (1963) foglalkoztak behatóbban a betegséggel. Az SCL többnyire középkorú férfiakban előforduló, kétoldali megbetegedés; a második szemben néha csak hosszabb idő múltán lép fel. A gyulladásmentes szemben lappangva kezdődik, lassan progrediál és hosszan, esetleg évekig tart; recidiva is előfordul {Mathers-Modie 1955). A társuló savós retinaleválás némelykor csak hosszabb idő elteltével lép fel, máskor a chorioidealeválással egyidősen jelentkezik és domináns marad. A retinában szakadás nincsen. Jellemző, hogy a subretinális folyadék a szem helyzetét változtatva a gravitációt követve elmozdul: az ablatio „vándorol”. Előfordul, hogy a retinaleválás, elkülönülve a körkörös chorioidea leválástól, a hátsó póluson vagy közvetlenül a papilla alatt kezdődik; ilyen esetekben Gass (1973) fluoreszcens angiográfiával szivárgó pontokat tudott kimutatni a pigmenthámban, ezért a betegséget a chorioideopathia centrális serosa szokatlan formájának tartja. A betegség súlyosbodásával mindenképp a retinaleválás lesz uralkodó és sokszor annyira elhatalmasodik, hogy a retina a lencse hátsó felszínéhez simul. A szemnyomás jellemzően nem változik meg, bár a hipotónia gyakori. Gyakran tűrhetetlen, alig csillapítható fájdalommal jár. Amíg a társszem ép, az egyoldali SCL daganattal könnyen összetéveszthető, emiatt régebben a szemet sok esetben eltávolították (Rohrschneider 1951, Hertz 1954, McDonald és mtsai 1965 és mások). A téves diagnózist Rosen és Lynne (1968) esetében megerősítette a P32 izotóp halmozódása a szemben. A kórszövettani vizsgálatok a betegséggel oki kapcsolatba hozható elváltozást nem mutattak. Általános betegségek kórnemző szerepét ez ideig nem sikerült igazolni. A subretinális folyadékban az albumin jelentős megszaporodását tapasztalták, valamint a likvorban is, idegrendszeri megbetegedés jelei nélkül {Brockhurst és Lám 1973, Wilson és mtsai 1977). A konzervatív kezelés kortikoszteroidokkal vagy immunszuppresszív gyógyszerekkel eredménytelennek bizonyult. Ezért sok esetben műtétet végeztek, de csak szórványosan sikerült gyógyulást elérni; a műtét — mint Duke-Elder (1966) megjegyzi — ronthat is az állapoton. A szubretinális folyadék (ismételt) lebocsátása ritkán volt eredmé-15
