Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-08-01 / 3. szám
Szemészei lls. 114-11». IHM. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinika (igazgató: Kakán Ágost egyetemi tanár), I. sz. Belgyógyászati Klinika (igazgató: Varró Vince egyetemi tanár) és Klinikai Központi Mikrobiológiai Laboratórium (igazgató: Földes József egyetemi tanár) közleménye A bromhexin hidroklorid hatásosságának vizsgálata Sjögren-szindrómában NÉMETH JÁNOS, POKORNY GYULA, DAGMAR RICHTER, HUDÁK JÁNOS és DEÁK JUDIT A Sjögren-szindróma terápiásán igen nehezen befolyásolható összetevője a keratoconjunctivitis sicca. A rendelkezésünkre álló kezelési eljárásoktól tartós eredményt nem várhatunk. így érthető, hogy minden felmerülő új kezelési lehetőség nagy érdeklődésre tart számot. Az elmúlt években több közlemény számolt be a korábban broncho-szekretolitikumként használt bromhexin hidroklorid szemészeti alkalmazásáról [7, 8, 12, 13, 17, 18, 23, 24, 25]. A szer hatékonyságát illetően a vélemények megoszlottak. Az ellentmondó irodalmi adatok és szűkös terápiás lehetőségeink késztettek arra, hogy a hazánkban is forgalomban levő bromhexin hidroklorid (Bisolvon, Boehringer Ingelheim) készítmény hatásosságát kettős vak módszerrel megvizsgáljuk. Figyelembe vettük a betegek szubjektív panaszainak alakulását, és a könnytermelés változásait négy klinikai módszerrel objektivizáltuk. Anyag és módszer A SZOTE I. sz. Belgyógyászati Klinika autoimmun betegekkel foglalkozó ambulanciáján és a Szemészeti Klinika járóbeteg-rendelésén rendszeresen ellenőrzött és kezelt 33 Sjögren-szindrómás beteget vizsgáltunk 1979. május 8. és július 24. közötti időszakban. Ezek közül 28 esetben a Sjögren-szindróma klasszikus triászából [1, 14, 16] csak keratoconjunctivitis sicca és xerostomia állott fenn egyidejűleg, 5 esetben ezek rheumatoid arthritishez, illetve egy esetben sclerodermához társultak. A betegek a kísérlet során az orvos által sem ismert hatóanyag-tartalmú Bisolvon tablettákat kaptak nyolc héten át azonos kiszerelésben. Az általános belgyógyászati és laboratóriumi vizsgálatok (vérkép, süllyedés, LE-sejt, reuma faktor, antinukleáris faktor, keringő immunkomplex, immun-elektroforézis) elvégzése után a kísérlet indítása előtt leírtuk a szemészeti státust. A kezelés megkezdése előtti napon, majd 2, 4, 8 hét múlva és a kezelés befejezése után két héttel rögzítettük a betegek szubjektív szempanaszainak alakulását, az elülső szegmens állapotát, és elvégeztük a szindrómában diagnosztikus értékűnek tartott alábbi négy tesztet: 1. Schirmer I. próba [10]. 2. Könnyfilm felszakadási idő (break-up time, BUT) mérés [16, 19]. 3. Bengálvörös próba. A festődés fokát a Bijsterveld [3] által bevezetett pontozásos értékelő rendszerrel határoztuk meg. 4. Lizozim lízis teszt [4]. A meghatározást a következő módosítással végeztük: Lizozim diffúziós közegként 9 cm átmérőjű, 20 ml szintetikus táptalajt (Difco Peptont és Yeast Extract-ot, valamint NaCl-t tartalmazó agar-gélt) használtunk. A Micrococcus lysodekticus (Micrococcus luteus Nemzeti Törzsgyűjtemény 115001) kultúránk folyékony szintetikus táptalajban 5xl07 baktériumot tartalmazott. Ennek 0,5 mi-ét szélesztettük szilárd szintetikus táptalajunkra. A kezelés befejezése után két héttel ezt a tesztet technikai okokból nem tudtuk elvégezni. A kísérleti periódus végén, az adatgyűjtés befejeződése után vált ismertté, hogy betegeink milyen hatóanyagtartalmú készítményt kaptak. Ennek alapján három csoportot hoztunk létre. Äz I. csoportba tartozó betegek napi 3x16 mg bromhexin 174
