Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-11-01 / 4. szám
nálnak fel olyan kórképekben, melyekben az elvárt jó hatás még egyáltalán nincs bizonyítva, sőt olykor a hatástalanságát is kimutatták már. Ha nem is ennyire kiélezett módon merült fel, de mégis időszerűnek tartottuk megvizsgálni, hogy a Hydrocortison, a „C”-vitamin és a Di-Adreson F aquosum rendelkezik-e valamilyen hatással a cornea-endothel regenerációjára. Adottságainknál fogva a kérdést nem vizsgálhattuk teljes keresztmetszetében, átfogóan. Egyik, általunk legfontosabbnak tartott jelenségből kiindulva, nevezetesen, hogy az endothel károsodását, működésének kiesését jelzi a cornea megvastagodása, illetve a normálisra ,,vékonyodott” cornea feltételezi a normálisan működő endothelt, mi az endothel regenerációjának, működőképességének mértékéül a szaruhártya vastagságának változásait vettük alapul. A ,,C”-vitamin a szervezetben számos területen hatékony. Kiemeljük, hogy: — szükséges a kötőszövet képződéséhez — elősegíti a sebgyógyulást. (Lund és Crandon, 1941.) A kortikoszteroidok sokrétű hatását ismerjük, amelyek közül megemlítjük, hogy: — csökkenti a gyulladást és a leukocyta kivándorlást — csökkenti a sejtmitózist — lassítja a sebgyógyulást — gátolja a fibroblast aktivitást. A subconjunktivális adást irodalmi adatok indokolták. Leopold (1951) közlése alapján az így adott kortizon jelentősebb mértékben hatol be az intraokuláris folyadékba, mint a helyileg v. retrobulárisan adott. Ez a cikk utal arra is, hogy a kortizon gátolja a fibroblast képződést a stromában és az epithel regenerációját is visszaszorítja. Emellett csökkenti a gyulladásos reakciót. Wind és Wood (1975) szerint a kortikoszteroidok lassítják a sebgyógyulást és lényegesen csökkentik az átültetett szaruhártyakorong vastagságát. A jobb szembe juttatott Di-Adreson F aquosum alkalmazásakor elsősorban lokális hatást kell feltételeznünk, de számításba veendő, hogy általános hatásként a bal szemre nézve sem közömbös. Az eredményeinkből megállapítható, hogy a Hydrocortison és a ,,C”-vitamin nem befolyásolta szignifikánsan a cornea-endothel regenerációját, a Di-Adreson F aquosum viszont határozottan elősegítette azt, mind helyi, mind pedig általános hatását tekintve. Következtetésként kiemelnénk, hogy a Hydrocortison és a ,,C”-vitamin hatástalansága mellett a Di-Adreson F aquosum endothel regenerációt elősegítő hatása — legalábbis az általunk alkalmazott és vizsgált feltételek mellett — arra bátoríthat, hogy néhány, a cornea-endothelt is érintő kórképben a kortikoszteroidokat nemhogy elkerüljük, de mind kiterjedtebben alkalmazzuk. Természetesen ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy olyan kórképekben, melyek gyógykezelésében a kortikoszteroidok eddig kontraindikáltak voltak, felelőtlenül alkalmazzuk azokat. Összefoglalás Hydrocortison, aszkorbinsav és Di-Adreson F aquosum hatását vizsgálták nyulak cornea endotheljének regenerációjára. Az endothel károsítás Cogan módosított módszerével történt. A regeneráció tényére a károsítás előtti cornea vastagság helyreállásából következtettek. Az eredmények szerint a Hydrocor-206