Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-08-01 / 3. szám
hipotónia azonban hátrányos nemcsak a műtét kivitelében, hanem a gyógyulásban is; ez utóbbira — talán elsőként — Rötth (1932) hívta fel a figyelmet. Ezt a hibát Kettesy (1947) úgy kerülte el, hogy a lyuk irányában a sklerába — a Sáfár (1937) elektródához hasonló — laposfejű tűt tűzött, amely a szem mozgását nem akadályozta és a műtét befejeztéig a helyén maradt. Szükség szerint többet is betűzhetett anélkül, hogy elfolyt volna a szubretinális folyadék. Régen felmerült az a gondolat is, hogy a szakadás helyét a sklerát kívülről átvilágítva határozzák meg. Sallmann (1938) szerkesztett ilyen eszközt, majd Stratnyelli (1935) világító elektródát készített, a diafanoszkóp végére fémgyűrűt erősítve. Ezek diffúz fényük és nehézkességük miatt nem terjedtek el. Kahán (1964) uréter-katéter lámpát használ ilyen célra eredményesen. Az ismertetett módszerek több-kevesebb pontatlanságát ellensúlyozták a korábban alkalmazott, Weve (1934), Shapland (1948), Schephens (1957) és Arruga (1958) nevéhez fűződő műtéti eljárások, valamint ezek módosításai. Mindegyik a szakadás széles körű lezárását célozza, a műtét során a diatermia nyomai és a folyadék lecsapolása a tájékozódást elősegítik. Impressziós módszer Megváltozott a helyzet a plombaműtét (Custodis 1956) és a kryopexia (Bietti 1968) elterjedése óta. A szakadás célzott lezárása került előtérbe a sklera körülírt bedomborítása révén; a műtét csak akkor eredményes, ha a szakadás az explantátummal képzett sánc közepére jut, miután a szubretinális folyadék felszívódott. A műtét során nem könnyű a tájékozódás, mivel a folyadékot nem bocsátjuk le és a kryopexia alig hagy látható nyomot; így a siker a pontos lokalizáción múlik. Ezt úgy érjük el, hogy a szakadás területén a sklerát a szemtükör ellenőrzése mellett a retinához domborítjuk. Erre bármilyen keskeny, tompa eszköz alkalmas, amely a szem mögé vezethető és ott elmozgatható. Előnyös, ha nyomot hagy a sklerán. Sokféle ilyen eszköz ismert; magunk a módosított Kettesy-féle kontrapunktort használjuk erre, amely eredetileg a szem megtámasztására szolgált a Graefe-seb ejtésekor. Az eszköz nyakát 80°-ra meghajlítottuk és tompítottuk a gombos végből kiálló tüskét. Ez jól látható jelet hagy a sklerán, de azt nem sérti, helyzete tükrözés közben is változtatható. Mérsékelt leválás esetén a kryoszonda is alkalmas a bedomborításhoz. Ha egyidejűleg kryopexiát végzünk, a lyuk jól látható lesz a fehér környezetben. Nem tanácsos így próbálkozni, ha a leválás magas, mert előfordulhat, hogy az azonos terület ismételten átfagy, ami belső vérzéshez vezethet. Hólyagos leválás esetén mégis előfordul, hogy a benyomat bizonytalanul látható, vagy a sklerát nem tudjuk eléggé a retinához közelíteni, mert a cornea borússá válik. Az ilyen esetekhez szerkesztettünk a KFKI* segítségével egy kis száloptikás diafanoszkópot, kb. 1 mm vastag könnyútkanülből, a végét 80°-ra meghajlítva. Ezt 5 mm-es üvegszálköteggel csatlakoztatjuk a változtatható erősségű fényforráshoz (Fibrolux 100 MOM). Az eszköz alkalmas a sklera bedomborítására is, azon jó nyomot hagy; a szakadás széle ugyanakkor a megvilágított háttérben igen jól kirajzolódik és kis körben látható a szonda helyzete is. Az elvékonyodott sklerán a tűszerű eszköz sérülést okozhat; ilyenkor egy Zur Nedden tűből alakított diafanoszkópot használunk, amely a gallérja révén szélesebb körben támaszkodik. * Ezúton is köszönetünket fejezzük ki KFKI munkatársainak, dr. Muzsnay Lászlónak és Lippényi Tivadarnak szíves segítségükért. 159
