Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 1. szám
Szemészet 115. 35—39. 1978. Az OFOTEHT Kontaktlencse Laboratóriumának (főorvos: Járfás Katalin) közleménye Lágy (hidrofil) kontaktlencsével szerzett tapasztalataink jiltFÁS KATALIN A látásjavító eszközök sorában — az utóbbi évtizedekben — világszerte egyre nagyobb tért hódít a kontakt kagyló, illetve kontaktlencse. A kezdetben gömb, majd kagylóformájú üveg, később pedig a kemény akrilátból készült scleralis és cornealis lencse fejlődési állomásai után 1960-ban a cseh Wichterle állította elő a lágy hidrofil kontaktlencse alapanyagát. Wichterle szövetbarát üvegtestpótló anyag kidolgozásával kísérletezett. Az általa előállított polimer üvegtest pótlására nem vált be, kiderült azonban, hogy a lágy, hidrofil, kocsonyaszerű műgyanta optikailag megmunkálható, és kontaktlencse készítésére alkalmas. A Wichterle és Lim által előállított nagymolekulájú polimer vegyület alapmonomerje hidroxi-etilmetakrilát (HEMA), amely metilsav és etilénglikol észterifikációja által jön létre. A polimerizálódás folyamán a monomerek polimerláncokká egyesülnek (poli HEMA) és keresztkötések kialakulása révén háromdimenziós rácsos szerkezetet vesznek fel. Más vegyülettel (pl. polivinilpirrolidon) összehozva kopolimerekké alakíthatók. Az így előállított nagymolekulájú polimer, illetve kopolimer vegvületek jellemzője a hidrofilitás és diffúzióképesség, az oxigénre és vízben oldott alacsony molekulájú vegyületekre való permeabilitás. Ugyanakkor a HEMA polimerek kémiailag stabilak, biológiailag inaktívak, így a környező szövetekkel enzimreakciót nem képeznek. Optikailag könnyen megmunkálhatok, fénytranszmissziós értékük 95%. A kopolimertől függően a víztartalom 40—80% között változtatható. Az elaszticitást és mechanikus szilárdságot a keresztkötések révén kialakult háromdimenziós szerkezet biztosítja. A hidrofil lágy kontaktlencsék előnye a kitűnő hordhatóság. A kemény kontaktlencse viselésére alkalmatlanok jórésze a lágy kontaktlencsét panaszmentesen viseli. Gyermekek szinte korhatár nélkül viselhetik. A szakirodalom adatai szerint sikerrel alkalmazták 6—8 hetes csecsemőknél is! Saját legfiatalabb betegünk 20 hónapos. Bizonyos szembetegségekben (keratoconus, keratitis bullosa stb.) terápiásán, valamint folyamatos gyógyszerbevitel céljából is alkalmazzák. A lágy kontaktlencse hidrofilitása és lágy konzisztenciája egyben bizonyos hátrányt is jelent; így optikai stabilitása — főleg a magasabb dioptria értékekben (pl. aphákiánál) — nem üti meg a kemény kontaktlencsékét, és gondatlan kezelés esetén kórokozókkal fertőződhet. Kezelése és gondozása sokkal több időt és precizitást igényel, mint a kemény lencséé. A lágy kontaktlencse élettartama csupán 1 '/2—2 év, ezután az anyag a kolloidkémiai változások következtében elöregedik, fény áteresztőképessége csökken. A negatív tulajdonságok ellenére a tudományos és népszerű érdeklődés egyre inkább a lágy lencsék fejlesztése felé irányul a kitűnő hordási tolerancia miatt. A lágy kontaktlencse súlya néhány milligramm. Átmérője 11,0—15,5 mm, tehát semisclerális. A lencsék belső rádiuszértéke 7,9—9,6 mm között mozog. A különböző rádiuszértékek bizonyos mértékig változtatják a lencse fénytörőerejét, így a rádiuszérték változtatása szükségessé teheti az átmérő módosítását is. 35