Szemészet, 1977 (114. évfolyam, 1-4. szám)
1977-02-01 / 1. szám
amblyopias és normális szem felől történő ingerlésre adott válaszokat. Bár nagyfokú látásélességcsökkenés esetén több esetben láttunk nagyfokú amplitúdócsökkenést, azt sem lehet állítani, hogy a látásélesség csökkenés és a kiváltott válaszok amplitúdója korrelációban lenne. Figyelemre méltó, hogy strabismus alternansos eseteinkben sem kaptunk az amblyop esetektől feltűnően eltérő 1,00 körüli arányt. Adataink interpretálására ezért hangsúlyoznunk kell, hogy a sensoros formadepriváción kívül, lenni kell még olyan faktornak, amely befolyásolja a két szemről kiváltott potenciál nagyságát. Lehetséges, hogy a retinális ingerlés helye, mely a strabismus szögének függvénye, önmagában is befolyásolja a kiváltott potenciálok nagyságát [5, 9, 2]. Erre mutat az a tény is, hogy a retropozíciós műtétek nagyfokban megváltoztatták a kiváltott potenciálok nagyságát annak ellenére, hogy nem hoztak létre változást a visusban. Ezek a feltűnően rövid idő alatt létrejövő nagyfokú amplitúdóváltozások ugyanakkor arra mutatnak, hogy a kiváltott potenciálok amplitúdójának csökkenése nem lehet pusztán a látópálya neuronjain észlelhető, a depriváció hatására bekövetkező degeneráció következménye, hanem ebben felfüggeszthető gátlási folyamatok is szerepet játszanak. Ezt támogatná Lawwil és mtsai [10] azon lelete, hegy a laterális gátlás amblyopiás szemen kiterjedtebb. Wiesel és Hubel [14] kétoldali depriváció után kisebb kérgi neurofiziológiai eltéréseket talált, mint egyoldali depriváció után. Ennek, valamint Chow és Spear [3, 4] morfológiai és funkcionális leleteinek figyelembevételével feltételezzük, hogy a kiváltott potenciálok nagyságát a két szem között fennálló kompetetív interakció befolyásolná gátlási folyamatok formájában. Amennyiben az amblyop szem felől kiváltható potenciálok nagyságát aktív gátlási folyamat befolyásolja, érthetővé válik az amblyopiás betegek kiváltott potenciáljainak (VER) nagyfokú inter- és intraindividuális változékonysága, és az is, hogy miért nem sikerült a legtöbb vizsgálónak egybehangzó amplitúdócsökkenést kapni. Ugyanakkor véleményünk szerint az amblyopia konzervatív kezelésének prognózisa ebből a nézőpontból jelentősen kedvezőbbnek tűnik. A retina központját amblyopia eseteiben két tulajdonság jellemzi: csökkent feloldóképesség és nagyobb area-effektus. Ez utóbbi az amblyopia növekedésével egyre több és több sárgafolttáji érzékelő egység együttműködését eredményezi, és lényegében a sárgafolttájat a perifériás retinához teszi hasonlóvá, melynek VER-kiváltó képessége csökkent. A finom mintázatú ingert a kismértékben amblyop macula még érzékelni tudja, de kevésbé mint az ép szem, nagymértékű amblyopia esetén mint mintázatot nem érzékeli többé, hanem csak mint félannyi fényt (area-effektus). így válik érthetővé, hogy a kismértékű amblyopia esetén a finom mintázat, nagymértékű esetén a diffúz ingerlés mutatja leginkább a működés csökkenését. A kancsalság megszüntetése ugyanezen okból első esetben javítja, második esetben csökkenti a VER által jellemzett ingerületet. Összefoglalás Amblyop betegeknél diffúz, illetve sakktáblamintás ingerrel látókérgi kiváltott válaszokat regisztráltak. Az egyes eseteket az ép és az amblyop szem felől elvezetett válaszok kezdeti nagy negatív—pozitív hullámkomponensének arányával jellemeztük. Az amblyop szem felől sakktáblamintás ingerléssel gyakrabban kaptak kisebb válaszokat, mint az ép szem felől, bár egyértelmű korrelációt a visus és a kiváltott válaszok aránya között egy ingerlési formával sem sikerült elérni. Eredményeik alapján arra következtetnek, hogy az amblyop szem felől kiváltott válaszok nagyságát retinalis és aktív cerebrális tényezők befolyásolják. 29
