Szemészet, 1976 (113. évfolyam, 1-4. szám)
1976-02-01 / 1. szám
Szemészet 113. 2—6. 1976. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (igazgató : Takáts István egyetemi tanár) közleménye Vizsgálatok az intraocularis nyomás és az uvea vérkeringésének viszonyáról nyulakon TAKÁTS ISTVÁN Az uvea vérkeringésének szisztematikus vizsgálata mintegy 50 évvel ezelőtt kezdődött. Kezdetben direkt módszereket alkalmaztak [2, 6, 7, 8]. Ezen módszerekkel ún. alapkutatásokat végeztek, melyekkel az uvea vérátáramlását határozták meg percenkénti időfaktor viszonyában. E módszerek hibája az, hogy a vena vorticosa megnyitásával a vérátáramlást bizonyos mértékig megzavarták, és ez lehetett az oka az elég nagy százalékú eltérésnek a közölt adatokban. Az indirekt módszerek [1, 5, 10] kevésbé zavarták meg a keringést, de egyéb hibaforrások miatt ismét nagy szórást mutattak. A kísérleti állatokon végzett különböző metodikával nyert adatok szerint a szem vérellátásának mennyisége 1,2—2,0 ml Imin. Ennek 60—70%-a esik az érhártyára. Szövetsúlyra átszámítva a chorioidea vérellátása 3—4-szere.se a vesének, és a szervezetben vérrel leggazdagabban ellátott terület. Egyedül a glomus caroticummal lehet összehasonlítani, amelynek a vérellátása kb. azonos a chorioideáéval. Az uvea első és hátsó részének anatómiai különbözősége mellett lényeges funkcionális különbözősége is van. Bár vérellátásuk azonos arterialis értörzsből ered, mechanikus és gyógyszeres hatásokra való reakcióik eltérést mutatnak. Az erek tónusát szabályozó beidegzésben is találtak különbözőségeket a két rész között. Míg az uvea első része vérellátásának csökkenését előidéző gyógyszerek, beavatkozások elemzése látszik fontosnak, addig a hátsó uveális rész vérkeringésének fokozása, illetve csökkenésének megakadályozása lenne a cél. Ez utóbbi annál is fontosabb, mert ismeretes, hogy a hátsó ciliaris artériák szolgáltatják részben a látóidegfő vérellátását. A chorioideából kis erek futnak vissza, és a látóidegfő praelaminaris részének vérellátását adják [4]. Ooldmann és Biok [3] vizsgálatából ismeretes, hogy ezen chorioidealis eredetű erek különösen érzékenyek az intraocularis nyomás emelkedésével szemben. Egészséges egyének szemére kisfokú nyomást gyakoroltak, és ennek hatására a vakfolt átmenetileg megnagyobbodott. Ez a fiziológiás körülmények közt végzett kísérlet is rámutat arra, hogy a chorioidea vérkeringésének csökkenése jelentős szerepet játszhat a glaucomás látóidegfő károsodás létrejöttében. Jelen vizsgálatainkban azon megfigyelésre szorítkoztunk, hogy az uvea hátsó részének vérkeringését miképpen befolyásolja az intraocularis nyomás mesterséges emelése, illetve milyen intraocularis nyomásérték az a határ, amely mellett a keringés változása már kimutatható. Vizsgálatainkra az is impulzust adott, hogy a gondozott glaucomás betegeink 47%-ában fokozatos látótérkárosodást észleltünk azoknál is, akiknél a szemnyomás a kritikus 22 Hgmm-t nem haladta meg. Módszer Vizsgálatainkat urethannal altatott új-zélandi albino nyulakon végeztük. Az arteria carotis communis alá ligatúrát vezettünk. A tracheába kanült kötöttünk a szabályos légzés biztosítása érdekében. A szabaddá tett sclerára az arteria ciliaris posterior longa alá és fölé, egymástól 8—10 mm-re egy fűtött és egy nem fűtött termisztort varr-2
