Szemészet, 1975 (112. évfolyam, 1-3. szám)
1975 / 2. szám
thrombosist. Danis ésmtsai (1955) 16 myeloma multiplexben szenvedő betegnél végeztek szemészeti vizsgálatot, közülük háromnál a funduson sok vérzést találtak, e betegek vérzési ideje erősen megnyúlt volt (8'—1V). Paufique és mtsa (1959) a paraproteinaemiák szemtüneteiről írt közleményében megemlíti, hogy a szemfenéki kép a thrombosishoz teljesen hasonló lehet, azzal a különbséggel, hogy paraproteinaemia esetében a vérzések száma valamivel kevesebb, a betegség általában kétszemes, és a látóélesség a vérzések ellenére viszonylag jó, vagy nem romlik le olyan hirtelen. Kilenc betegnél (myeloma, makroglobulinaemia) a szemfenéken a pseudothrombosis képét észlelte. Clements és mtsai (1968) 43 szemfenéki thrombosisban szenvedő beteg szérumfehérjéinek vizsgálata során 9 betegnél észleltek abnormalitást. Az összes esetből 17 betegnél élesen elvált fehérje komponenst figyeltek meg, amelyek 7 esetben az alfa-2-, öt esetben a beta, öt esetben a gammaglobulinok erős szaporulata formájában voltak megfigyelhetők, az albumin és az alfa-l-globulin normális volt. Három betegnél találták a szérumfehérje abnormalitást a legkifejezettebbnek, itt a szérumfehérjék erős szaporulata az alfa-2-, beta, és gamma-globulinoknál jelentkezett. Spalter (1959) három Waldenstrom makroglobulinaemiában szenvedő egyén közül kettőnél észlelt szemfenéki thrombosist, egyiküknél a betegség kétszemes volt, a harmadik betegnél pedig praethrombosist talált. E szerző 100 thrombosisos betegnél végzett szérumfehérje-vizsgálatot, és arra a következtetésre jutott, hogy bizonyos összefüggés lehet a globulinok mennyisége és a thrombosisos hajlam között. Coyle és mtsai (1961) kétoldali törzsthrombosist észleltek macroglobulinaemiában szenvedő betegen. Ackerman (1970) ág-thrombosisos betegénél a szérumban a fibrinolvtikus rendszer inhibitorai megszaporodott mennyiségben voltak jelen. Pandolfi és mtsa (1972) 23 szemfenéki thrombosis esetében végeztek vizsgálatokat, és a betegek többségénél a fibrinolvtikus rendszerben elváltozásokat találtak. Zirm és mtsa (1974) törzs-thrombosist diagnosztizált egy plasmocytomás betegnél, és fokozott vérzékenységet talált a várt fokozott alvadási készség helyett. Már Waldenstrom is megemlítette eredeti közleményében, hogy minden thrombosis esetén gondolni lehet paraproteinaemiára. A szérum hyperviszkozitása nagyobb nyomást gyakorol az érfalakra, kitágítja és kanvarulatos lefutásúvá teszi az ereket. Az ebből eredő stasis pedig a venulák és a nagyobb vénák occlusióját okozhatja. Plasmocytoma esetében valószínű, hogy a haemorrhagiás diathesisek paraprotein jelenlétével függnek össze. A diathesisek kiterjedése azonban nemcsak alvadási zavartól, hanem több faktor összhatásától függ-A terápia eredményessége szempontjából nem mindegy, hogy milyen gyógyszereket alkalmazunk, hiszen megnövekedett vérzési hajlam esetén az anticoagulans kezelés végzetes lehet. Pandolfi és mtsai vizsgálatai pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ha a fibrinolvtikus rendszer inhibitorai erősen megszaporodtak, egyenetlenség jöhet létre a coagulatiós és fibrinolvtikus egyensúly között, mely a thrombosis lehetőségét fokozhatja. Ilyen esetekben hatásos az anticoagulans és fibrinolytikus kezelés .Zirm és mtsa javasolják, hogy minden thrombosisnál a szokásos vizsgálatokon kívül célszerű elvégezni a szérum összfehérje meghatározást, immunelektrophoresist, immunglobulin mennyiségi meghatározást, májfunkciós próbát, sternum punctiót. Kívánatos az alvadási faktorokat is meghatározni. Saját esetünk alapján célszerűnek tartjuk, hogy hasonló haematologiai és klinikai tünetegyüttes esetében, —■ főleg ha nem hypertoniás. fiatalabb egyénekről van szó —- történjék immunológiai, immunkémiai vizsgálat, mert ezek komoly segítséget nyújthatnak a thrombosis aetiologiájának tisztázásához, és a megfelelő terápia bevezetéséhez. 84
