Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)
1972 / 4. szám
Szemészet 109. 280—283. 19,2. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Szemklinikájának (igazgató : Németh Béla egyetemi tanár) közleménye Veleszületetten zárt könnylevezetőutak kanülsondázásának értékelése KOECHMÍEOSIMBE 1955. január 1 és 1969.december 31 közt 1008, csövesedési zavar miatt zárt könnylevezetőutat kezeltünk (Korchmáros és mtsai, 1970). A 879 ellenőrzött és gyógyult esetből 19,1% konzervatív kezelésre (massage, fecskendezés), 75,9% szondázásra és 5,0% pedig műtéti beavatkozásra gyógyult meg. A leggyakoribb gyógyítási módot, a sondázást ma már többségében kanüllel végzik. A könnylevezetőutak vizsgálatában és kezelésében a kanül használatáról Anel (1713, 1716) számolt be először. Jóllehet Morgagni kézírása szerint Valsalva már Anel előtt fecskendezte és sondázta a könny le vezetőutakat (cit.: Ravanelli, 1966 és Bugyi, 1969). A zárt könnylevezetőutak feltárására és fonal bevezetésére Palluci (1762) és Schmidt (1803) trokárszerű üreges sondát használt. Kanült Graefe (1854) is végigvezetett a könny le vezetőúton, de szerinte ez a beavatkozás csak akkor volt eredményes, ha a könnypontot is kitágította. A magyarok közül Neupauer Gusztáv (1892) közölt legelőször kanülsonda módosítást: a ,,/cifecslcendés eszközlésére” katéterszerű sondákat szerkesztett, melyeknek a lyukas hegyüktől felfelé különböző hosszúságban nyílásuk volt. A dacryocystitis gyógyítására Summerskill 1949-Ъвп kanülsondázást javasolt. Bangerter (1953) kanülsondájának pontszerű nyílása a kanül oldalán, a tompa vég közelében van. Mi jelenleg csecsemők és kisdedek könny le vezetőútjainak fecskendezésére és sondázására 2,0 ml-es fecskendőre illesztett 2,5 cm hosszú, 0,6 mm átmérőjű, gondosan megmunkált egyenes kanült használunk. Anyag és módszer A pontosabb értékelhetőség céljából az említett 879 esetünkből csak az általam végzett kanülsondázások és a Bowman-sondával végrehajtott sondázások eredményeit hasonlítottam össze. 1955 és 1963 közt 81 veleszületetten zárt könnylevezetőutat Bow• man-sondával, 1964 és 1969 közt pedig 182 hasonló esetet kanülsondával kezeltem. A Bow'man-sondáviü való sondázás előtt és után is a könnylevezetőutakat fecskendeztem. A két csoport életkorának átlaga gyakorlatilag azonos volt és az eseteket előzőleg máshol nem sondázták. A számszerinti összehasonlító értékelés tényezőinek a gyógyuláshoz szükséges sondázások átlagszámát, az első és az első két sondázásra gyógyultak százalékos arányát tekintettem. Az eredményeket összehasonlítottam 11 közleményben (Kopp 1941, Gassady 1948, Koke 1950, Nordlöw és Vennerholm 1953, Bölcs 1959 és 1970, Ffooks 1962, Rubinchik 1964, Aust és Schubring 1969, Németh és Pék 1970, Korchmáros és mtsai 1970) talált adatokból kiszámított eredményekkel. Eredmények A két saját csoportban a gyógyuláshoz szükséges sondázások száma, átlagszáma, százaléka a táblázaton látható: A Bowman-sondával kezeltek csoportjában a gyógyuláshoz szükséges újrasondázások számának egy esetre eső átlaga 0,26 volt, az első sondázásra meggyógyult az esetek 81,5%-a, az első kettőre 93,9%-a. A kanülsondázottak csoportjában a gyógyuláshoz szükséges újra-sondázások egy esetre eső átlaga 0,18 volt, az első sondázásra meggyógyult az esetek 86,8%-a, az első kettőre 97,8%-a. A két csoportban a gyógyuláshoz szükséges sondázások átlagszáma közt a különbség biometriai értelemben nem szignifikáns, mert a p értéke nagyobb 0,3-280
