Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)

1972 / 3. szám

A chronikus endogen uveitisek gyakori recidivái és az ún. autoallergiás betegségekkel kapcsolatos rheumás, bechterewes stb. uveitisek szintén arra utalnak, hogy a beteg szemben autoantigenek keletkezésére is megvan a lehetőség. Az idegrendszer, a pajzs­mirigy és a herék mellett az uvealis tractus és a lencse tartozik az autoallergia előidézése szempontjából leginkább tanulmányozott szövetek közé. A szembajok közül elsősorban azokat a kórképeket soroljuk az autoallergiás megbetegedések közé, amelyek szerv­specifikus autoantitestekkel is kapcsolatba hozhatók: A) a sympathiás ophthalmiát és B) a phakogenetikus uveitist. Valamely betegség autoallergiás természetének legjobb bizonyítéka az, ha kísérletileg reprodukálható, állatoknak a megfelelő szövetkivonatok­kal történő immunizálása révén. Aronson egyik ábrájával jól szemlélteti a visszatérő, ill. autoallergiás uveitisre prae­­disponáló factorokat; ezek: a) latens mikroorganismus reactiválása, b) visszatartott immuncompetens sejtek, c) fokozott gyulladásos reactivitás. A) A sympathiás ophthalmia esetében már Elschnig feltételezte, hogy mikrobaaller­giás reactio zajlik le a sérült szemben az uvealis pigmenttel szemben fellépő szöveti al­lergia formájában. Woods bovin uveapigment-kivonat subcutan injectiójával bőr-reac­­tiót kapott, ami szintén uvea elleni antitestek jelenlétét bizonyítja. Dieckhues szerint az a tény, hogy uvealis antitestek a sympathiás ophthalmia genesisében jelentős szerepet játszanak, alig vonható kétségbe. Az azonban, hogy az uvea-antitestek pathogenetikai hatásúak, avagy csak kísérő tünetei a destruáló uvea-folyamatnak, még nem dönthető el. Ebben a vonatkozásban fontosak Woods és Little vizsgálatai, akik a szem áthatoló sérülésében szenvedő 153 betegen uvea-szövet elleni antitesteket tudtak a serumban kimutatni anélkül, hogy klinikailag sympathiás ophthalmia manifestálódott volna. Valószínű, hogy ezen betegség keletkezésében még egyéb tényezők is szerepet játszanak, meglehet, hogy egy eddig ismeretlen kórokozó (vírus?) adjuvans hatásának közvetíté­sével. Ebből a szempontból különösen Witmer újabb kísérletei érdemelnek figyelmet. Víru­sok lencse homogenattal együtt üvegtestbe fecskendezve panuveitist váltottak ki; ez vírusfertőzéssel egymagában nem volt előidézhető. Az a már többször is felmerült gyanú, hogy a mikróbák — esetleg testazonos uvea megváltozása révén — a sympathiás ophthalmiánál döntő szerepet játszanak, ezen vizsgálatok révén megerősödött. B) A lencsefehérjék előidézte és éppen ezért phakogenetikus vagy a pathomechanis­­musnak még jobban megfelelő elnevezés szerint phako-antigen uveitis (Witmer) lefo­lyása nemegyszer igen hasonló lehet a sympathiás ophthalmiához. Courtney 7 olyan esetet közölt, amelyben féloldali extracapsularis hályogmütét után kétoldali uveitis támadt. Esetei közül az egyiknél az előzőleg nem operált másik szem szövettani vizs­gálatra került és jól mutatta a phakoallergiás reactiót. Courtney közlése óta több olyan esetet ismertettek, amelyek histologiailag phakoantigen uveitisnek bizonyultak, holott klinikailag sympathiás ophthalmiát tételeztek fel. Chandler nemrégiben szintén hang­súlyozta azt a tényt, hogy a múltban több phakoantigen uveitist ismertettek helytelenül sympathiás ophthalmiaként, nemcsak klinikailag, hanem kórszövettanilag is. Márpedig a szövettani szerkezet alapján jól elkülöníthető egymástól a két kórkép, amint erre legutóbb Easom és Zimmerman szép példákat közölt. Ezek szerint a sym­pathiás szemben a chorioidea hátsó részében prominens lymphoeyta beszűrődés talál­ható, emiatt megvastagodottnak látszik az érhártya. Jól látható erősebb nagyítás mel­lett, hogy az epitheloid-sejtek pigment phagocytosist mutatnak. Ezzel szemben a phako­antigen uveitis esetében a megrepedt lencsetok körül intenzív granulomás reactio észlel­hető. Az érhártya viszont ugyanekkor lényegileg normálisnak látszik. Különösen fel­tűnő a plasma-sejtek nagy száma és a pigmentet phagocytáló epitheloid sejtek hiánya. A sejtes reactio egészében kevésbé diffus, mint a sympathiás uveitis esetében. Klinikailag szintén elkülöníthető a két kórkép. A kétoldali phakoantigen uveitis esetében ugyanis az egyik szem rendszerint már nyugalmi állapotban van abban az idő­ben, amikor a túloldali szemben a gyulladás kezdődik. Ezzel szemben a sympathiás ophthalmia esetében a sympathizált szem még erős gyulladásban van a másik szem sympathizálása idején. Ez értékes diagnostikus jel lehet, ha megkíséreljük elkülöníteni zt a klinikailag annyira hasonló két betegséget. Számos korábbi adat utal a két kórkép együttes előfordulására is. A Blodi által histologiailag vizsgált 170 eset 23%-ában szere­pelt egymás mellett a kétféle kórkép. Mindez alátámasztja azt a feltevést, hogy a sympathiás ophthalmia és a phako-antigen uveitis egyaránt az autoimmun reactio megnyilvánulása, mégpedig az előbbi az uvealis pigmenttel, az utóbbi a lencse fehérjéi­vel szemben. A betegség kimenetele szempontjából azonban nagy a különbség a kétféle kórkép között. Amíg a sympathiás gyulladást kiváltó sérült szemgolyó enucleatiója nem fel­tétlenül biztosítja a másik szem meggyógyulását, addig a phako-antigen uveitises szem biztosan meggyógyul a lencse idejében történt maradéktalan eltávolítása után. Ehhez 226

Next

/
Thumbnails
Contents