Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)
1972 / 1. szám
Az a tény, hogy a direkt és az általunk alkalmazott indirekt vizsgálati módszerrel nyert értékek közel esnek egymáshoz, méréseink pontossága szempontjából megnyugtató volt. Pollack és Becker (1961) hasonló vizsgálatot végeztek hypothermizált nyulakban. Az egyik oldali arteria carotis communist lekötötték, a ligatúrát követő 18—24 órában hypothermiás állapotot hoztak létre és az azonos oldali szemen átáramló vérmennyiséget mérték — Linnér módszerével. Azt találták, hogy a lekötött carotis oldalán levő szemben 50—55%-kal kevesebb vérmennyiség áramlott át, mint az ép carotisú oldalon. Bili (1963b) — calorimetriás módszerével — kisszámú kísérletben — 70%-os áramláscsökkenést mért. Best és munkatársai 1969-ben, majd 1970-ben végzett kísérleteikben kimutatták, hogy akut carotis occlusio esetén csökken a szem folyadéktartalma. A csökkenés akkor a legnagyobb mértékű, amikor az intraocularis nyomás 40—50 Hgmm. A volumencsökkenés olyan gyorsan megy végbe, hogy egyáltalán nem látszik valószínűnek az az elképzelés, hogy az ok a csarnokvízképződés csökkenésében, vagy az üvegtest tömegének megkisebbedésében van, hanem minden bizonynyal arról van szó, hogy csökken az intraocularis vérmennyiség. Ezt pedig úgy magyarázzák, hogy a szem véredényeiben hirtelen esik a transmuralis nyomás. Ezt a volumencsökkenést — kísérleteinkben — 9,9 pl-nek találtuk. A ciliaris artériákban uralkodó vérnyomást régebbi szerzők után Bili (1963a) vizsgálta részletesen. A temporális arteria ciliaris posterior longába kanült vezetett és megmérte az érben levő vérnyomást az azonos oldali carotis communis occlusiójakor, a nyaki sympathicus idegek ingerlésekor, C02 inhalatio ja esetén és természetesen normális körülmények között is. A megfigyelések számszerű közlése mellett nem mulasztotta el megemlíteni a kanülálás metodikai tényéből eredő mérési bizonytalanság lehetőségét. Ezt az álláspontját 1966-ban is megerősítette, amikor az uvealis vérkeringésről tartott előadásában egy helyen így fogalmazott: „itt találkozunk az első problémával : mérni egy nyomást anélkül, hogy ezáltal változást okoznánk benne”. Mindenesetre fontosnak tartotta az uvealis vérkeringés regulatiójának megértése szempontjából a ciliaris artériákban létrejövő vérnyomásváltozások ismeretét, hiszen a temporalis arteria ciliaris posterior longa a teljes uvealis vérkeringés 30-40%-kt viszi. Érthető ezért, hogy az uvealis vérkeringést vizsgáló kísérleteinkben a tempóralis ciliaris arteria szerepének nagy figyelmet szenteltünk; milyen változások következnek be az ér elzárásakor az uvea vérkeringésében és a szem folyadéktartalmában ? Az arteria ciliaris posterior longa compressio ja a szem vérátáramlásában és folyadéktartalmában egyaránt csökkenést okoz. Mindkét hatást az azonos oldali carotis compressiójánál kapott pontos adatokhoz tudjuk viszonyítani. A temporalis arteria ciliaris posterior longa compressiójakor a vérátáramlásban okozott csökkenés 5,9%, és egyben a carotis occlusio hatásának 33% -a. A volumencsökkenés pedig a carotis occlusiónál bekövetkező csökkenés 25%-a. Kísérleti metodikánk annak megállapítására ad lehetőséget, hogy a szemen átfolyó vérmennyiség akut változásait volumenváltozásban is kifejezhetjük, a szem folyadéktartalmának csökkenése vagy növekedése pedig gyakorlatilag párhuzamosan halad a szemnyomás ingadozásaival. A szemet ellátó vérmennyiségben történő változások, mint látjuk, a szemnyomás alakulásával mennyiségi összefüggésben állnak, ezért használható adatokat nyújthatnak a kórosan magas szemnyomás csökkentésére irányuló műtéti tevékenységünkhöz. 18
