Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)

1970-12-01 / 4. szám

Szemészet 107. 283—289. 1970.

A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. se. Szemklinikájának (igazgató : Nónay Tibor egyetemi tanár) közleménye

Retinopathia centralis serosa eseteink

SALACZ GYÖRGY

A retinopathia centralis serosa (г. с. s.) tüneteit és szemfenéki képét Graefe írta le először 1866-ban és centralis recurrens retinitis-nek nevezte. Azóta számos szerző foglalkozott e szemfenéki betegséggel, kifejezésre juttatva az elnevezésben feltételezését az aetiologiát vagy pathomechanismust illetően. Ennek megfelelően az irodalomban igen sok synonima található: retinitis centralis (Asayama, 1892), praeretinalis oedema (Guist, 1925), chorioretinitis centralis serosa (Masuda, 1916 és Kitahara, 1936), retinitis centralis angioneurotica (Honiiker, 1929), a macula idiopathiás lapos leválása (Walsh és Sloan, 1936), juvenilis disciformis degeneratio (Verhoeff és Grossmann, 1937), retinalis capillaritis (Baillart, 1938), retinopathia angiospastica centralis (Gifford és Marquardt, 1939), chorioidosis centralis serosa (Duggan, 1942), foveomacularis retinitis (Cordes, 1944), és a macula serosus disciformis leválása (Maumenee, 1959).

Duke-Elder szerint а г. с. s. olyan elnevezés, amely alkalmas azon különböző kórképek összefoglalására, amelyekre jellemző a maculában hirtelen fellépő oedema, a tisztázatlan aetiologia, a spontán gyógyulási hajlam, valamint a gyakori recidiva.

Klien kórszövettani szempontból három csoportra osztja az ide sorolható kórképeket:

1. ahol a folyamat csak a retinára korlátozódik (centralis retinopathia),

2. ahol a chorioidea részvétele kezdettől fogva feltételezhető (centrális chorioretinopathia), és

3. ahol a folyamat főként a chorioideára localizálódik, legalábbis eleinte (centrális chorioidopathia). Egyesek szerint ez a csoport azonos a juvenilis disciformis macula-degeneratióval.

A betegség általában fiatal, egyébként egészséges egyéneken lép fel, leggyakrabban 20—45 éves kor között, férfiakon kétszer gyakrabban, mint nőkön. Az esetek 1/3-ában a megbetegedés egyoldali, kétoldali esetekben a két szem megbetegedése között néhány hét, hónap telhet el.

A tünetek gyakran igen enyhék. A betegek többsége hirtelen fellépő átlátszó foltot vesz észre, amelyhez micropsia, metamorphopsia társul (Czukrász). A szem fénytörése hyperemtropia irányába tolódhat el (max. +2,0 D). Ez az esetek többségében összefüggésbe hozható a macula oedemájával, bár Seitz olyan esetekben is kimutatott transitórikus hypermetropiát, ahol a szemfenéki oedema nem a centrumban helyezkedett el. Feltételezése szerint ilyenkor accomodatiós zavar a fénytörésváltozás oka.

A klinikai kép a következő: A hátsó póluson körülírt, éles határú oedema figyelhető meg, amely ritkán éri el a papillát. Az oedema olykor paracentralisan helyezkedik el, s főként olyankor észlelik, amikor a másik szem centrális oedemája okozta látásromlás miatt keresi fel a beteg az orvost. A paracentralis oedema egymagában oly enyhe tüneteket okoz, hogy a beteg esetleg maga sem veszi észre. A fundus színe az oedemás területen sötétebb piros, s gyakran láthatók apró, sárgás-fehér pontocskák a retina felszínes rétegeiben. Vörösmentes fényben néha pontszerű vérzések láthatók. A fovealis reflex megtört vagy hiányzik, s jellegzetes az a kör alakú élénk fény-reflex, amely az oedemát övezi, és a megemelkedett elülső felszín széléről származik (1. ábra). A szemfenéken lát-283