Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-12-01 / 4. szám
pedig nyulak levágott fülét ragasztotta vissza sikerrel, de ő már a melsungeni Braun-cég által előállított Histoacryl (butyl-cyanoacrylat)praeparatumot használta kísérleteihez. Az említett készítmények közül a szemészetben először az Eastman 910-zel nyert tapasztalatokról számoltak be 1963-ban amerikai szerzők. Bloomfield, Barnert és Kanter corneán és conjunctiván helyileg alkalmazva kevés szöveti izgalmat, míg subconjunctivahsan, intrascleralisan és az elülső csarnokba juttatva, jóval nagyobb szöveti reactiót észleltek állatkísérleteikben. Bilis és Levin a szemhéjszélek intermarginalis felszíneit egyesítették vele, de ez csak akkor járt sikerrel, ha metszéssel előzőleg sebszéleket képeztek. Szövettani vizsgálataik során kevés fibroblast proliferatiót találtak. Szemizmokat ragasztva nem találtak nagyobb reactiót, mint a hagyományos varrattal történő egyesítés során. Lepri és Tota nyúl cornae-sebet egyesített methyl-2-cyanoacrylattal, és zavartalan, sima sebgyógyulásról számolt be 1965-ben. Hanna és Shibley viszont az intracornealisan bevitt anyag fölött vascularisatiót észlelt. Ugyancsak a cornea ereződését és vaskos hegszövet képződését tapasztalták állatkísérleteik során Pál és Sellyéi, amikor butyl-2-cyanoacrylatot cseppentettek a szarura. A fentiekből is látható tehát, hogy a tapasztalatok igen vegyesek, s ennek megfelelően a vélemények is megoszlanak a ragasztóanyagok emberi szemen történő felhasználását illetően. így Ellis, Zehetbauer és Blümel elveti a ragasztóanyag alkalmazását a cornea és a sclera sebészetében az ereződés, illetve a gyulladásos reactiók miatt, holott Ikeda és munkatársai már cataracta műtétnél Áron Alpha A ,,Sankyo”-val egyesítette a corneosclerahs metszést sikerrel, legújabban pedig Refojo és munkacsoportja emberi szaru perforáló fekélyét zárta eredményesen n-heptyl-cyanoacrylat segítségével. A cornea-sebek zárását illetően igen tanulságos Beim és Vogt közleménye, akik nyulak szarusebét egyesítették Histoacryllal. Kísérleteikből az a következtetés vonható le, hogy ha a sebzés rövid és centrális helyzetű, úgy simán gyógyul, míg ha hosszabb és peripheriás fekvésű, rendszerint beereződik. Állatkísérleteinkhez mi szintén Histoacrylt használtunk. A szer specialis polyethylen ampullákban kerül forgalomba. Nedvesség hatására fél- egy percen belül megszilárdul és fémműszerekhez rögtön tapad, ezért vékony, fából készült eszközzel vittük a sebfelszínre. Kísérleteink során 11 kutya egyik szemén általános és localis anaesthesia után a következő metszéseket ejtettük: 8 állaton corneoscleralis, 3 állaton pedig cornealis (4 mm hosszú, paracentralis) sebet készítettünk. A csarnokvíz elfolyása után lehetőség szerint felszárítottuk a sebajkakat és kis mennyiségű ragasztóanyagot kenve rájuk, egymáshoz illesztettük. A ragasztószer azonnal megszilárdult és helyenként a sebfelszínből kiemelkedett, melyet mindjárt le tudtunk vágni ollóval. A 8 corneoscleralis seb közül egyet úgy készítettünk, hogy a metszés folytatásában felfelé limbus basisú conjunctiva-lebenyt képeztünk és csak ezt ragasztottuk le, így a sebet tulajdonképpen csak közvetve zártuk és a corneával az anyag szinte nem is érintkezett. Egy corneoscleralis metszést pedig nem ragasztottunk, hanem biosuturával (patkányfarokín-varrat) egyesítettünk, hogy a szövettani feldolgozásnál kontrollként szerepeljen. A műtét utáni napokban ellenőrzéseink során a kontrollként szereplő állathoz viszonyítva lényeges váladékozást vagy fertőzést nem tapasztaltunk. A hosszú szőrű állatok conjunctivája izgatottabb volt a szemrésbe belógó szőrszálak miatt. A sebgyógyulás a cornealis rövid sebek esetében simán zajlott le, bár az első 254
