Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 1. szám
IMRE JÓZSEF 1884-1945 1970. január 22- én volt 25 esztendeje, hogy Imre József, a magyar szemészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, örökre eltávozott az élők sorából. A Farkasréti Temetőben sírján a halála napja január 21. Ez a helytelen dátum jelkép is lehet. Imrével kapcsolatban életében sok helytelen és egyéniségéhez méltatlan megnyilatkozás történt. Ezt a rendkívül érzékeny, igazságszerető embert, akit Rötth méltán nevezett ,,művészlelkű tudós”-nak, nem mindenki értette meg. A nyomasztó, zaklatott, háborús légkör testileg és lelkileg meggyötörte. Gyermekei nincsenek már az élők sorában, a tanítványokra vár, hogy az igazsághoz hű, egyéniségéhez és jelentőségéhez méltó képét rajzolják meg az utókor számára. Hazánkban nemcsak a szemhéjplasticákról, de a hályogműtétről, a retinaleválásról, a szaruhártyaátültetésről sem lehet megemlékezni Imre nevének megemlítése nélkül. A szem folyadékcseréje, az adrenalin jelentősége glaukomában és még számos kérdés, amelyeknek többsége közlésre sem került és amelyekkel Imre 30 évvel ezelőtt foglalkozott, ma is a szemészeti irodalom legjelentősebb kérdéseihez tartoznak. A legmaradandóbb mégis Imrének, a tanárnak működése. Befejezésül álljon itt Imre József saját fogalmazásában hitvallás az életcélról: „A tanító szakember, különösen az orvos, ha mentesíteni tudta gondolkozását a hiúságtól és önzéstől, életcélját akkor érezheti megközel/tettnek, ha tanítványaira tekintve egyre nélkülözhetőbbnek látja önmagát.” Radnót Magda 1 Szemészet 1
