Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-02-01 / 1. szám

A postoperativ V-exotropia létrejöttével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy eseteinkben, valamennyi betegnél a felső ferde izmok kisebb-nagyobb értékű túlműködése volt megállapítható egyik vagy mindkét oldalon, A—V- tünet nélkül, de egyes esetekben verticalis incomitantiával.

A V-tünet műtét utáni manifestatiója tehát két alapjelenségre vezethető vissza: 1. a belső egyenes szemizom korlátozott működésére és 2. a verticalis izomegyensúlyzavarból adódó hyper-, ill. hypofunctiókra.

Ha fel is tételezzük azt az elméleti állapotot, hogy a horizontalis eltérés mellett, verticalis izomegyensúly áll fenn: korlátozott adductio mellett a külső egyenesek fokozott hatásának egyforma mértékben kellene érvényesülnie a szemek emelt és süllyesztett helyzetében. Ennek következménye X-syndroma lenne, mely primaer esetekben szintén előfordul. Közismert azonban convergens kancsalságnál a felső ferde szemizmok gyakran észlelhető túlműködése (Bielschowsky). Amennyiben a ferde szemizmoknak abducáló, a verticalis egyeneseknek pedig adducáló hatásuk van, a postoperativ V-tünet könnyen magyarázható:

felfelé tekintéskor, a m. obi. inf. hyperfunctiója miatt, a szem divergens helyzetbe fordul,

lefelé tekintéskor, a hypofunctiós m. obi. sup.-ral szemben, kissé túl is működő m. rect. inf. adducáló hatása érvényesül.

Jelen magyarázatunk igazolja azokat a szerzőket, kik szerint az A—V- syndroma a horizontalis és verticalis izmok egyidejű működészavarán alapszik (Dunlap), és azokat is, kik a verticalis egyenes izmoknak befelé, a ferdéknek kifelé forgató hatást tulajdonítanak (Fuchs, van der Hoeve, Csapody, Marquez, Sternberg és Raáb stb.); viszont szemben áll pl. Urrets—Zavalia jr., Knapp véleményével, kik szerint a V-tünet nem hozható az obi. inf. túlműködésével kapcsolatba.

A postoperativ consecutiv V-exotropia therapiájánál e tünetcsoport összetevőit kell szem előtt tartani.

Kezdetben mindenképpen tartózkodni kell a műtéti beavatkozástól, mert a motoros túlcorrectio — különösen accomodativ esotropiák műtété után — jelentős kancsalsági szög esetében is — spontán rendeződhet. Ezt példázza Taylor statisztikája is. Konzervatív kezeléssel (1. Lyle és Jackson, Pigassou és Garipuy stb.) ezt elősegíthetjük. Különösen olyan esetekben várható gyors javulás, hol műtét előtt kielégítő volt a binocularis látás. Megjegyzendő azonban, hogy jelen esetek prognosisa eltér a primaer V-exotropiáktól, hol az esetek nagyobb részében áll fenn kedvezőbb és jobban befolyásolható sensomotoros correspondentia. Köztudomású, hogy a másodlagos divergentiák bizonyos eseteiben a műtét nem kerülhető el. Erre éveket várni — véleményünk szerint — nem helyes. Részben a binocularis látás rendeződése szempontjából sürgető a motoros correctio, másrészt ezen új anomalis retinalis kapcsolat rögzülése esetén, késői reoperatio diplopiával fenyeget. (Mint ahogy s. c. esetében sem ritka a kettőslátás!)

A javasolható sebészi megoldások részben eltérnek a V-syndrománál szokásos eljárásoktól. Mivel ezen postoperativ esetek általában monocularis jellegűek kétoldali horizontalis, vagy verticalis izom-műtét nem indokolt. Abban az esetekben, ha a convergenska ncsalság ellenes műtét a belső egyenes izmon történt (esetleg a külső egyenes szemizommal egyidejűleg), az első corrigáló műtétet a m. rect. medialison kell végeznünk, mert feltehető, hogy ennek aequator mögötti tapadása a divergentia oka. A reoperatio során ezt az izmot felszabadítjuk és a kifelé kancsalság mértéke szerint, eredeti hosszában, vagy megrövidítve (resecálva) varrjuk előrébb. Mivel műtétünkkel egyúttal a V-tünetet .is corrigálni kívánjuk, az izmot nem eredeti tapadási helyére, hanem lejjebb

51