Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-11-01 / 4. szám

leggyakrabban végzett fistula-képző műtét közül melyik vezet nagyobb valószínűséggel extrém hypotoniához, akkor az Elliot-műtét drasztikusabb nyomáscsökkentő hatása demonstrálható.

A centrális látás elvesztését elsősorban simplex glaucomás férfiakon észleltük, s ez esetek mindegyikében a műtét után extrem hypotoniát találtunk, átlag 6,2 Hgmm-t, ellentétben az éles látást megtartott esetek 10 Hgmm-t meghaladó átlagos szemfeszülésével.

A hypotonia önmagában nem sokat árul el létrejöttének mechanismusát illetően. Tonographia útján azonban megállapítható volt, hogy a nagymértékű hypotoniát nem az elfolyási koefficiens növekedése, hanem elsősorban a csarnokvíztermelés minimumra csökkenése hozta létre: a centrális látást elvesztett szemek percenként csak 0,4 mm3 csarnokvizet termeltek, míg a kontroli-esetek átlag értéke ennek kb. háromszorosa volt.

Megvizsgáltuk azt is, hogy a centrális látászavar mennyi idővel a műtét után lépett fel. Meglepetésre azt találtuk, hogy legalább 3,5 hónappal, átlagban egy és háromnegyed évvel a műtét után hirtelen vagy néhány hét leforgása alatt lépett fel a centralis scotoma. Megjegyezni kívánjuk még, hogy eseteinkben a nikotin és alkohol okozta látóidegbántalom kizárható volt.

Figyelemreméltó, hogy a 33 hypotoniás eset közül 30-ban jelentős postoperativ refractio-változást észleltünk. A fénytörés myopia irányában tolódott el, mégpedig az extrém hypotoniás esetekben lényegesen nagyobb mértékben, mint a mérsékelten megpuhult kontroli-szemekben. Azt találtuk, hogy a fénytörés myoppá válása gyorsan követi a szemfeszülés csökkenését, és ha később a secretio fokozódott, a myopia is reversibilisnek bizonyult. A myopia valószínűen lencse eredetű, mert aphakiás szemeken nem lép fel. Egyes irodalmi adatokkal ellentétben úgy találtuk, hogy a transitorikus myopia nemcsak a lencse átmeneti előrehelyeződésével, a csarnok résszerűvé válásával függ össze, mert eseteinkben a csarnok helyreállása után is még gyakran fokozódott. Valószínűnek látszik, hogy a lencsének a csökkent secretio okozta táplálkozási zavaráról van szó, és a myoppá válás vízfelvétellel kapcsolatos. Eseteinkre jellemző volt, hogy bár a vörös reflex megtartott volt, a lencsék phakosclerosisra emlékeztető állapota igen megnehezítette a hátsó pólus tükrözését.

Statisztikai adatainkból és megfigyeléseinkből nem kívánunk messzemenő következtetéseket levonni. Mégis önként adódik az a feltevés, hogy a szemfeszülés 8—9 Hgmm alá való leszállása, amely — a Grant-féle tonographiás képletből kitűnőleg is — a szekréció minimumra csökkenésével, illetve megszűnésével egyértelmű, nemcsak a lencsében okoz táplálkozási zavart, hanem az üvegtestben is felszaporodhatnak bizonyos toxikus termékek, melyek a macula lutea energia-igényes működését károsíthatják. A transsudatiós oedemát okozó haemodinamikai zavar ellen szól ugyanis eseteinkben a centralis scotoma feltűnően késői megjelenése és az, hogy ilyen oedemát szemtükörrel kimutatnunk nem sikerült.

Befejezésül néhány szót a megelőzésről és a szóbajöhető kezelésről. A trepanatio helyett, főleg simplex glaucomás férfibetegeken tanácsos a kíméletesebb iridencleisist végezni az extrem hypotonia megelőzése érdekében. Ha ez mégis bekövetkezett, és különösen, ha a transitorikus myopia meghaladja a 2,0 D-t, akkor a secretiós block megszüntetése céljából a látszólag paradox, mégis racionális kezelést, az intenzív pilocarpinozást javasoljuk, melynek éppen a hypotonia csökkentésében való jó hatását több esetben tapasztaltuk.

IRODALOM: 1. Stephen J. H. Miller: Brit. J. Ophthal. 47,211,1963. — 2. H. J. Kühle : Kiin. МЫ. Augenheilk. 146,654,1965. — 3. A. Dellaporta : Amer. J. Ophthal. 40,781,1955. — 4. A. Dellaporta: Kiin. МЫ. Augenheilk. 125,672,1954. — 5. Duke — Elder: Text-Book of Ophthalmology Vol. 3. 1941. p. 2945. — 6. R. Schaffer and I).

286