Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-11-01 / 4. szám

sét olyan tanítványra bízhatta, aki ott méltó utódja lett. Magam jelenleg olyan intézet, az egykori Állami Szemkórház falai között dolgozom, amely Biaskovicsnak nemcsak munkahelye, hanem otthona is volt, és ahol annak igazgatójaként, később pedig mint a budapesti II. számú Szemklinika tanára dolgozta ki, ma már világszerte ismert eredményeit. A BOTE ez év november 7-én ünnepli orvoskara alapításának 200. évfordulóját, ez alkalomból külön emlékezik meg iskolát teremtő tanárairól, köztük Blaskovics Lászlóról. Amikor a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tanácsa nevében köszöntőm ennek az ünnepi ülésnek szervezőit, valamennyi résztvevőjének eredményes munkát kívánok.” 3. ábra. Blaskovics László eddig ismeretlen fényképe (1910 körül). Majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tanácsa köszönetét tolmá­csolta Kettesy Aladárnak a Blaskovics-életrajz megírásáért, s viszonzásul át­nyújtotta neki a Tanács nevében a BOTE 200 év előtti alapításának emlékére készült, Semmelweis, Högyes és Korányi arcképeivel ékesített plakettet. Kettesy meleg szavakban mondott köszönetét. (A Rektor megnyitó beszédét, valamint az emlékülés előadásait és felszóla­lásait az ülésjegyzőkönyvben részletesen közöljük.) Ezután került sor a megemlékező előadásokra és felszólalásokra. Nagy érdeklődést keltett az a 16 eddig ismeretlen fénykép, amelyeket Radnót Magda szerzett Blaskovics egyik távoli rokonától. Ezek a fényképek Blasko­­vicsot ábrázolják orvos- és professzortársai között 1893-tól az 1930-as évekig. Legtöbbjük orvostörténelmi jelentőségű. A 4 legérdekesebb fényképet mellék­letünkön bemutatjuk. Az emlékülés befejezése előtt Kettesy ismertette a távollévők üdvözleteit és megemlékezéseit. 243

Next

/
Thumbnails
Contents