Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-05-01 / 2. szám
monocularis kancsalságban a beteg szem belső szemizmaihoz érkező impulsusok facilitatiós vagy inhibitiós túlsúlya az accommodatióban is érvényesülhet. Ilyen esetben a strabismus mellett incoherens lesz a két szem alkalmazkodó képessége, ami lehetetlenné teheti a fusio, ill. a kétszemes látás alapját képező feltételes reflex kialakulását. A szemgolyó növekedésének és e növekedés során kialakuló emmetropisatió folyamatosságának fontos szerepe van a visus anomáliák pathologiájában. (Keiner, Kettesy, Molnár, Steiger). Az emmetropisatio és az optomotoros reflexek fellépésével kezdődő orthophorisatio, a megfelelő agyi pályák egyidejű myelinisatiós fejlődésével párhuzamosan halad. Ismeretes továbbá, hogy a motorium károsodásával járó cerebralis gyermekbénulásban feltűnően nagy a hvpermetropiák száma (Kanti és Kerlstein, Gardiner). — Ha a motorosorganisatio károsodásával foglalkozó adatainkat ezekkel az ismert vizsgálati eredményekkel összevetjük, akkor a strabismus pathomechanismusát érintő kérdések érdekes megvilágításba kerülnek. Ezek alapján ugyanis valószínűnek látszik, hogy a motoros functiók zavarát okozó központi-idegrendszeri ártalmaknak — amelyeket sokszor myelinisatiós retardatio is kísér (Keiner), — komoly szerepük lehet olyan kancsalsági factorok keletkezésében mint amilyenek a visus anomáliák. Megfigyeléseink kétségtelenül alátámasztják az utóbbi évtizedekben kialakult azt a nézetet, amely szerint a kancsalság és a kancsalsági amblyopiák pathogenesisében a központi-idegrendszeri károsodásnak vezető szerepe van. Okfejtésünk szerint azonban nagyon valószínű az is, hogy nem sokkal kisebb jelentőségű a centrális idegrendszeri hatás a visus-anomaliák keletkezésében sem. Az elmondottakat összegezve tehát az a véleményünk, hogy a kancsalságok igen nagy százalékában a multi-synapsisos idegrendszeri functiók zavarán alapuló betegségről kell beszélnünk. Bár e betegségben egyénenként változik az, hogy melyik pathologiás tényező van előtérben, az a véleményünk, hogy a kancsalság eredetével foglalkozó theoriák ellentmondásai kiegyenlíthetők és csak ezek eclectikus szemlélete mutathat helyes utat. Hangsúlyoznunk kell továbbá azt is, hogy a kancsalságban felmerülő problémák elbírálásánál a szemész és a gyermekgyógyász neurológus együttműködése elengedhetetlen. Összefoglalás A szerzők egy 22 000 tagú populatióból, válogatás nélkül átvizsgáltak minden 4—15 éves gvermeket. A 4136 gyermek közül 287 kancsalt találtak (6,94%). A részvizsgálatokban a kancsalság és az általános mozgás-organisatio közti kapcsolatot analysálták. A szakintézetek selectált beteganyagához viszonyítva, a kancsalságra vonatkozó néhány megfigyelésük érdekes eltérést mutatott. Vizsgálati eredményeikből következtetve a kancsalság és az általános mozgás-organisatio centrális károsodottsága közötti szoros összefüggésre hívják fel a figyelmet. Az aetiopathogenesist illetően pedig az a véleményük, hogy e vonatkozásban csak a különböző theoriák eclectikus szemlélete adhat helyes választ. IRODALOM. ]. Bangerter A.: Ainblyopiebehandlung. S. Karger Basel. 1955. — 2. Breakey A. S.: Arch. Ophthalm. 53. 852. 1955. — 3. Cüppers C., H. Oörtz, G. Mackensen: Strabismus. (Folia Europ. Strabismi Stud. Edit.) Lisboa. 1963. — 4. Dóczy L. : Orvosi Hetil. 109. 1139. 1968. — 5. Doden W.: Klin. Mbl. Augenheilk. Beiheft. 31. 61. 1961. — 6. Douglas A.: Little Club Clinics in developm. Med. London. No9. 9. 1963. — 137
