Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-05-01 / 2. szám
fordult elő nystagmus, melynek eredete általában nem volt tisztázható. A központi idegrendszer szemmozgató központjainak és pályáinak zavara mellett (1. pl. Jayle sémáját) szerepet kell tulajdonítanunk a dementiával együttjáró fixatiós elégtelenségnek is; az idiotia mindig bizonyos mértékű psycho-visualis syndromával is jár. A szemtekerezgés mértéke és jellege változó volt: primaer helyzetben általában ingajellegű és horizontalis, de nem volt ritka a szökkenő tendentia, illetve a verticalis és rotatorikus componens sem. Nagyobb jelentőségű a kancsalság feltűnő gyakorisága az idiotia minden formájánál és infantilis cerebrosclerosisnál. Guillaumat és mtsai szerint ez a gyakori hypermetropiával hozható kapcsolatba. Siebeck cerebroparetikus gyermekbetegeinél a túllátóság egyforma gyakoriságát észlelte kancsal és nem kancsal egyéneknél. Mi az alábbiakat tapasztaltuk: Idiótáink közt a strabismus frequentiája jóval kisebbnek bizonyult (21%), mint Siebeck beteganyagában (kb. 34%), holott betegeinek átlagos szellemi képessége felülmúlta betegeinkét, (esetei 1 lsében a correspondentia is vizsgálható volt!). Úgy látszik tehát, hogy a mentalis retardatio mértéke nem döntő a kancsalság létrejöttében, annak ellenére, hogy a kettő kapcsolata közismert (Fraudsen, Woillez és Dansaut stb.). Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy a convergens kancsalság kóreredetében jelentős az accomodativ impulsusok szerepe (Piper, Kettesy stb.), ez pedig bizonyos mértékű szellemi fejlettséget igényel. Talán az accomodatio kisebb igénybevétele az oka Holm palae négereknél tett megfigyeléseinek, ki e primitiv embercsoportnál convergens kancsalt gyakorlatilag nem talált, divergenst azonban az Európában szokványos arányban. Más adat is van arra nézve, hogy a külső körülmények befolyásolják az alkalmazkodást (Coates vizsgálatai délafrikai fehérek- és bennszülötteknél). Hogy idiótáink befelé kancsalsága nem az alkalmazkodással kapcsolatos, mutatja a szokatlan refractiós megoszlás is (2. ábra). Esotropoknál — a szokásostól (1. Pajor, Frandsen stb.) eltérően — gyakoribbnak találtuk a mvopiás fénytörést, exotrophiás betegeink közt pedig a túllátóságot. Újabb adatok szerint egyébként a rövidlátás nem feltétlen jellemzője a kifelé kancsalságnak (1. Sternberg). Csaknem valamennyi strabismusos esetünkben hiányzott a paretikus jelleg. Ez az in- és concomittantia kapcsolatát igazolja. Külön megbeszélést kíván a kancsalság és a koponya-, illetve orbitadeformitások és asymmetriák közti kapcsolat (Filer, Anderson, Sachsenweger és Lukoff, Jaensch, Zaki és Keeney, Sebestyén és mtsai). Idiótáknál gyakoriak a koponya nagyság és formai eltérései és gyakori a kancsalság is. Kézenfekvő tehát összefüggésüket keresni. Ismeretesek olyan tünetcsoportok is — pl. a congenitalis acromikria vagy a Rubinstein-syndroma stb. —, melyek szellemi elmaradottsággal koponya-deformatióval és kancsalsággal járnak. Az orbita teratologiai variánsai, anomáliái és torzképződései az agy- és arckoponya fejlődésének függvényei. A normalis koponyafejlődés összefügg a normalis agyfejlődéssel, és ebben a fej- és törzs-organisatorok egyaránt szerepet játszanak (1. Theiler). Sajnos, a szemüreg pontosabb méretei élőben alig határozhatók meg, és a különböző í-tg-felvételek csak hozzávetőleges adatokat adnak (1. pl. Sebestyén és Than). Táblázatunk mutatja, hogy 26 kancsal esetünkből /б'-nál észleltünk különböző koponya-abnormalitást. Ez viszonylag jelentős arány (62%). Más oldalról azonban: 63 koponya-deformitásos betegünk közül (részletes ismertetésüktől eltekintünk) csupán fenti /б'-nál észleltünk strabismust (25%). A jelentősebb koponyaeltérések nem jártak szem-deviatióval. Mivel a koponya- és orbitadeformitások közt biztos kapcsolat nincs, valószínű, hogy idiótáknál sem ezt, sem a refractiót, sem az accomodatiót nem tarthatjuk a kancsalság okának; és a szem excursióit régebben elszenvedett izomhűdéseknek, illetve a fixatiós impulsusok hiányának tudhatjuk be, mely miatt subtilis izom-asymmetriák is érvényre jutnak. 105