Szemészet, 1968 (105. évfolyam, 1-4. szám)
1968-06-01 / 1-2. szám
Első vizsgálatkor pathologiás, ill. glaukomára gyanús szemnyomásértékek és kóros, ill. glaukomára gyanús tonographiás paraméterek 45 esetben voltak kimutathatók. A 3. ábra mutatja a hypothalamus károsodott betegek szemnyomás értékeit és elfolyási tényezőit. A nem glaukomás (11 eset), latens glaukomás (44 eset) és valódi glaukomás (15 eset) betegek adatai külön-külön vannak feltüntetve. A nem glaukomás betegeknél a megterhelési próbák ismételten negatívak, a latens glaukomás betegeknél pedig pozitívak voltak. A megterhelési próbákat pozitívnak tekintettük, ha: 1. a szemnyomás emelkedés a 8, ill. 10 Hgmm-es, irodalmilag pozitívnak elfogadott emelkedést meghaladta; 2. a szemnyomás emelkedése ennél kisebb volt, de értéke a glaukomára gyanús, ill. a kóros határértéket meghaladta, és a tonographiás paraméterek glaukomára gyanúsak, ill. kórosak voltak; 3. a 2. pontban felsorolt eredmények egyikével egyidejűleg 30 foknál nagyobb vakfolt megnagyobbodás volt megfigyelhető, a megfelelő cFF értékek csökkenésével együtt. A valódi glaukomás betegek esetében az első vizsgálat alkalmával kórosan emelkedett szemnyomásértéket, és kóros, ill. gyanús tonographiás paramétereket találtunk egyik, vagy mindkét oldalon. A szemnyomás-különbség a nem glaukomás és a latens glaukomás betegek esetében átlagosan 4,18 Hgmm volt (szélső értékek: 2—10 Hgmm). A valódi glaukomás betegeknél az első vizsgálat alkalmával ez a különbség csak átlagosan 1,00 Hgmm volt, a compenzálódás folyamán azonban ez a szemnyomáskülönbség nőtt. Az elfolyási tényezők középértékei is mutatták a fent említett oldalkülönbséget; érdekes módon az elfolyási tényező azon a szemen volt magasabb, ahol a következetesen magasabb szemnyomást találtuk. A 4. ábra ábrázolja a többi neuroendocrin betegségben szenvedő beteg szemnyomás értékeinek és elfolyási tényezőinek középértékeit, a 3. ábrában megadott rendszer szerint. A hypothalamus károsodással szemben, ezeknél a betegeknél nem volt említésre méltó oldalkülönbség sem a szemnyomás-értékekben, sem az elfolyási koefficiensek értékeiben. Nyilvánvaló glaukomát találtunk 9 esetben, latens glaukomát 11 esetben, a vizsgálati eredmény negatív volt 10 esetben. A szemnyomásban mutatkozó oldalkülönbség glaukoma korai jele lehet (Downey, 1945; Kronfeld, 1952; Suda és mtsai, 1955; Alimuddin, 1956; Davanger, 1965; és mások), különösen akkor, ha ismételt vizsgálatok alkalmával is észlelhető (Leydhecker, 1960). A jobb szemek glaukomára való praedilectióját találta Fleutzeris (1947), Bonavolonta (1949), míg a bal szemek praedilectióját Holst (1947), Ascher (1948), Stern (1949) és Boles—Carenini (1960) írta le. Praedilectiót nem tudott kimutatni Weinstein (1948) és Radnót és mtsa (1949). Levina (1950) vizsgálatai alapján, a szemnvomás-különbséget a hypothalamus károsodásra pathognomikusnak gondolta, a központi idegrendszer bántalmazottsága esetén. A Sédan és mtsai (1960) által közölt 3 beteg közül, ahol koponya-traumát követően féloldali glaukoma keletkezett, a glaukoma két ízben azonos oldali volt a trauma oldalával. Továbbá szemnyomás-különbség áll fenn adiposogenitalis dystrophiában és a páros endocrin szervek féloldali bántalmazottsága esetén (Radnót, 1944 a és b; Brand, 1950). A gonádok által okozott szemnyomás-változások létrejöttének mechanizmusában idegi impulsusok (Radnót, 1953), különösen a hypothalamus szerepe (Radnót és mtsa, 1953) valószínűsíthető. A jelenleg feldolgozott beteganyagban, fentiek alapján, hypothalamus károsodott betegeinknél a szemnyomáskülönbség fennállása és oldalisága a követ5
