Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-06-01 / 2. szám
» attól, mivel töltöttük fel a csarnokot és mivel próbáltuk visszanyomni az üvegtestet. Kivétel ez alól 3., 7. és 9. számú betegünk, akiknél a beültetett korong véglegesen átlátszóan gyógyult. Ennek a három esetnek egyetlen közös jellemzője van, éspedig az, hogy a bulbusok már nem tartalmaztak consistens üvegtestet. Hetes esetünknél többször végeztünk perforáló keratoplastikát, melyek kapcsán kisfokú corpus-veszteség mindig volt. Az utolsó perforáló keratoplastica alkalmával már híg, nagymennyiségű üvegtest ürült, a bulbus collabált, ezért levegővel töltöttük fel. Kilences betegünknél a második perforáló keratoplastikánál izomgörcs miatt nagymennyiségű üvegtest ürült, a bulbust levegővel töltöttük fel. Hármas betegünk eleve nagyfokban myopias volt híg üvegtesttel, de sértetlen membrana hvaloideával. A perforáló keratoplastica alkalmával a membrana hyaloidea megszakadt és nagy mennyiségű, híg üvegtest ürült. Nagy valószínűséggel levonható tehát az a következtetés, hogy a consistens üvegtest nem megfelelő környezet a szaruhártya, még kevésbé a transplantált korong számára. A híg üvegtest ezzel szemben mechanikai és chemiai tulajdonságainál fogva nem okoz hkpa-t. Bár az is elképzelhető, hogy a híg corpus előnye pusztán abban rejlik, hogy a termelődő csarnokvíz által „hagyja” magát visszanyomni. Ez azonban még tisztázatlan és ezért vizsgálandó terület, melyre a jövőben állatkísérletek alapján próbálunk fényt deríteni. Mi ajánlható tehát a hkpa ellen? Megelőzésképpen maximális óvatosság a hályogműtétnél, az endothel művi sérülésének elkerülése. Ennek érdekében ajánlatosabbnak látszik a Graefe-késsel való sebkészítés. Az ollóval történő sebkészítésnél ugyanis könnyebben megkarcolódhat a széli részek endothelje. A corpus hernia ellen már nehezebb védekezni. Az azonban valószínű, hogy ahol nem intact az endothel, könnyebben jön létre az üvegtest és a cornea között összenövés, mint az ép részeken, ahol az üvegtestnek kell létrehozni mechanikai vagy chemiai hatásával endothel károsodást . A már kialakult hkpa-knál csak perforáló keratoplastica elvégzése látszik ésszerűnek. A retrocornealis membrán kialakulási módja pedig indokolttá teszi a nagy, subtotalis korongok beültetését. Ha kisebbet ültetünk be, majdnem biztosra vehető, hogy a széli részeken meghagyott membrana-részek rövid idő alatt ismét záródnak az új korong mögött. A 21 lamellaris és perforáló korong közül csak 3 betegünk utolsó, perforáló korongja gyógyult átlátszóan. Az üvegtest mindhárom esetben csökkent menvnviségű, egy esetben már eleve híg volt. A műtét alkalmával a csarnokot teljesen feltöltöttük levegővel, melynek helyét pár nap múlva csarnokvíz foglalta el. Ezáltal a transplantatumok physiologiás környezetbe kerültek, hátulról csarnokvízzel érintkeztek. Barraquer, Troutman és Rutllán a cornea-elváltozás kezdeti szakaszában hátsó sclerotomiát és 1—1,5 cm3 üvegtest leszívását, továbbá az elülső csarnokba 0,3—0,5 cm3 levegő befúvását ajánlja. Ez utóbbit szükség esetén többször is megismétli mindaddig, amíg az iris előtt nem látható üvegtest. A 3., 7. és 9. esetünk alapján valószínű, hogy a jó gyógyuláshoz az üvegtest mennyiségének csökkenése szükséges. Ha ez spontán nem következik be, a műtét közben ajánlatos 1—2 cm3 t az üvegtestből leszívni. Amennyiben a membrana hyaloidea nem intact, a leszívás elölről elvégezhető. Ép membrana hyaloidea mellett ajánlatos az üvegtestet hátulról, sclerotomia posterior végzése után leszívni. összefoglalás A szerzők 15 esetet mutatnak be, melyeknél hályogműtét után a csarnokban consistens corpus helyezkedett el és kialakult a hvalokeratopathia. A con-114
