Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-12-01 / 4. szám
Igen fontos hangsúlyoznunk az érrendszer szerepét a papilla excavatio keletkezésében. Minden szemorvos ismer olyan eseteket a gyakorlatából, ahol gl. simplexben a szemfeszülés normalizálódása dacára a papilla tovább excaválódik és a functio tovább romlik. Mai tudásunk szerint az ilyen esetekben, valamint a tensio emelkedése nélküli ún. pseudoglaukomás esetekben az excavatio keletkezése vascularis úton történik, éspedig an. opticust tápláló Francoisféle ún. art. centr. n. optici és a lamina cribrosát ellátó circulus arteriosus Halleri arteriosclerosisa, vagy artériás hypotonia, vagy az intraocularis nyomásból eredő ischaemia következtében. Ilyen esetekben Brooserrel folytatott vizsgálatainkban ki tudtuk mutatni, hogy a flicker fusio frequentia concentricusan szűkült és ez a lelet összhangban áll azzal a megfigyeléssel, hogy ép papilla esetén, ha concentricusan szűkült a flicker fusio, akkor ezen esetek igen nagy százalékában megtalálható a röntgennel kimutatható elmeszesedett carotis árnyék. Az opticus ereinek az intraocularis nyomással szemben való compensatiós mechanismusára utal az a megfigyelés, amit a londoni szemészeti intézetben állapítottak meg s amit saját vizsgálatainkban is meg tudtunk erősíteni, hogy ti. az intraocularis nyomás növekedése esetén egy bizonyos határon belül a papilla kis erei kitágulnak s ezáltal még kompenzálódik bennük egy ideig a megfelelő vérkeringés. Ez mindenek szerint a Bernoulli-f. hydrodinamikai paradoxon következtében jön létre. E tétel értelmében áramló folyadék mozgási energiájának és a folyadék nyomási energiájának összege állandó. Ilyen körülmények között, ha megnő a külső nyomás, akkor paradox módon összenyomatás helyett a cső kitágul. így vízbe merített emberről röntgen-kymographionnal készített felvételek szerint a nagy erek pl. aorta árnyéka lényegesen kitágul. A vérkeringés jelentőségét a papilla excavatio keletkezésében szépen bizonyítják Chvirot klasszikus vizsgálatai. Állatokon lekötötte az opticus ereit, anélkül, hogy a n. opticust megsértette volna és utána igen kifejezett excavatio keletkezett. Ha az opticust vágta át, de az ereket épen hagyta, akkor decoloratio keletkezett, de excavatio nem. A következőkben tegyük vizsgálat tárgyává a szem elvezető rendszerének mai állását. A klasszikus tanítás szerint a csarnokvíz a csarnokzugon át távozik a szemből. Mai tudásunk szerint a csarnokzugi trabeculumban nyilasok vannak, amelyeken át a csarnokvíz besajtolódik a szivacsos trabeculumba és a Schlemmcsatorna belső falán ugyancsak nyílások vannak, amelyeken át közvetlenül befolyik a csarnokvíz a Schlemm-csatornába. A Schlemm-csatorna közvetlen folytatása a vena aquea, amely a v. ophthalmicán át a v. jugularisba ömlik. Ha leszorítjuk a v. jugularist, akkor retrograd úton a v. aquea vérrel telítődik s ilyenkor gonioskoppal látható, hogy a Schlemm-csatorna is megtelik vérrel. Ebből következik, hogy az intraocularis nyomás napszaki ingadozását megelőzi az episcleralis vénás nyomásnak napszaki változása. így ki tudtuk mutatni, hogy ha emelkedik a v. cubitalis nyomása, akkor a v. aquea átalakul v. sanguiniferává. Thomassen pedig kimutatta, hogy ha emelkedik az episcleralis vénás nyomás, akkor utána következik az intraocularis nyomás emelkedése is. Ilyen körülmények között tehát van a csarnokvíz elvezetésének ún. functionalis akadálya, amely változó a nap folyamán. A szem elevezető rendszeréhez tartozik a Kiss prof. által leírt plexus cibaris, amely mint új anatómiai fogalom a világirodalomban már tankönyvszerű adatként szerepel. Ez a plexus a processus ciliaris vastag fonatú rendszerétől laterálisán fekszik a m. ciliaris területén és vékony fonatú rendszert alkot, amelyből az ún. emissarium vénák viszik el a vért. Ashton és saját vizsgálataink szerint e rendszer összeköttetésben van a Schlemm-féle csatornával is. 301
